Nemcsak az határozza meg a sorsunkat és az életünket, hogy ki lesz a társunk, hanem az is, hogy milyen pályát választunk. Sorozatunkban annak eredünk nyomába, hogy miként lehet egy szakmából hittel és szenvedélyes szeretettel űzött hivatás. Ezúttal Kriszt Éva tolmács-fordítóval beszélgettünk.
Melyik terület áll közelebb hozzád: amikor a színpadon állsz valaki mellett, vagy amikor otthon elmerülsz egy könyvben, és megpróbálod átültetni magyarra az üzenetét?
Mind a kettőt nagyon szeretem. A fordítás rugalmasabb, kötetlenebb, otthonról végezhető, ezért számomra ideális. Néha viszont kifejezetten jólesik kimozdulni egy kicsit és emberek között lenni. Ha olyan embernek tolmácsolhatok, akivel tudok azonosulni, ha hiteles, Istentől kapott mondanivalóval érkezik, igazán felemelő élmény eggyé válni az üzenettel, és szinte sajátomként adni tovább.
Hogyan választottad ezt a hivatást?
Tizenkét évesen eldöntöttem, hogy lepraorvos leszek Kamerunban. Középiskolát is úgy kerestem, hogy ott megtanulhassak orgonán játszani, hiszen példaképem, Albert Schweitzer, a lambarénéi leprakórház alapítója szintén orgonált az orvosi hivatása mellett. Aztán mivel eléggé hadilábon álltam a fizikával, meg hát az állóképességem sem az igazi, fájó szívvel letettem a nagy álmomról. Azt tudtam, hogy a nyelveket nagyon szeretem, de akkoriban azzal még csak a tanári pálya vagy a külkereskedelem jöhetett szóba, engem pedig egyik sem vonzott. Mindenesetre amikor közölték velem, hogy az OKTV-helyezésem miatt felvételi nélkül felvesznek angol szakra, Isten ujját véltem felfedezni benne, így lett egy bölcsészdiplomám.
Az egyetem után az anyaság került előtérbe, bár két kisgyerek mellett elvégeztem a tolmács- és fordítóképző tanfolyamot is. Jelentkeztem EU-s fordítónak, ezt egy többfordulós, több hónapon át tartó válogatás előzte meg. A pályázat beadásakor még nem is vártam a harmadik gyermekünket, a szóbelire, Brüsszelbe viszont már a három hónapos babával utaztam. Két szoptatás között bementem vizsgázni. Felvettek. Mégis eldőlt bennem, hogy a gyermekeimnek nagyobb szükségük van rám, és azokat az első éveket még a 4000 eurós álomfizetés sem pótolhatja, így nem költöztem Brüsszelbe, sem Luxemburgba (oda is hívtak), hanem továbbra is maradtam főállású anyuka, sőt otthon is tanítottam őket.
Az első könyvfordítási felkérések ismerősök útján érkeztek. Eleinte néhány évente egy-egy kötettel birkóztam meg, de amikor egyedül maradtam négy gyerekkel, megkértem Istent, legyen a „menedzserem”, és teljes időben fordítással kezdtem foglalkozni. Azóta egyszer sem fordult elő, hogy ne lett volna munkám.
Nyelvtanulás Bibliával
A ma legelfogadottabb vélekedés szerint ahhoz, hogy igazán jól megtanuljunk egy idegen nyelvet, ki kell menni legalább egy évre külföldre, te azonban itthon tanultál meg ilyen magas szinten angolul. Mit gondolsz, a jó nyelvérzéken kívül mire volt szükség ehhez? Van-e valamilyen jól bevált módszered?
Ha „belülről” akarunk megtanulni egy nyelvet, akkor valóban az adott nyelvi közegben kell megmártózni, viszont azzal szerintem az átjárhatóságot is elveszítjük – vagyis sokkal nehezebb lesz tolmácsolni, fordítani. Én „kívülről” tanultam a nyelvet, és az oda-vissza lépegetést mindig fontosnak tartottam. Elengedhetetlen a jó adag „utánzási készség”: én tudatosan törekedtem az anyanyelvű beszélők utánzására, ezért egyformán jó a kiejtésem, akár németül, akár franciául, akár angolul szólalok meg – pedig angolul tizenöt éves koromig egyáltalán nem is beszéltem. Tizennyolc évesen néhány hetet Belfastban töltöttem, és észak-ír akcentussal jöttem haza. Amerikába negyvennégy évesen jutottam csak el, de az Úr már a kilencvenes évek elejétől sok-sok amerikai misszionáriust hozott el Debrecenbe. Rengeteg időt töltöttem a társaságukban, segítettem nekik, ahol tudtam – és közben ragadt rám a nyelv. Az amerikaiak rendszeresen meg szokták kérdezni, hol tanultam meg ilyen jól magyarul…
Tizenhét évesen kaptam meg első angol nyelvű Bibliámat, ekkor egy évig félretettem a magyart, és csak angolul olvastam. Az alatt az egy év alatt megtízszereződött a szókincsem. Persze az is igaz, hogy magyarul akkor már tizenkét éve (!) mindennap olvastam Isten Igéjét, tehát a kontextus alapján eleve szinte mindent értettem. A középiskolai és egyetemi éveim alatt az idegen nyelvű könyvek olvasása mellett az is nagyon sokat segített még a nyelvi fejlődésben, hogy magamban folyamatosan „beszéltem” az adott nyelven. Mentem az utcán, a buszon, a villamoson, és raktam össze a mondatokat. Bármiről. „Ez a lila autó nagyon ronda.” „Kenyeret sütnek. Érzem az illatát” – és így tovább. Ma az internet nagyon megkönnyíti a helyzetet. Húsz éve, amikor a legelső könyvemet fordítottam, még számítógépem sem volt, nemhogy internet-hozzáférésem. Körülbástyáztam magam az Országh-szótárakkal, és kézzel írtam a fordítást füzetlapokra. Ma már a gyerekeim angolul néznek filmeket, hallgatnak prédikációkat, dalokat, és úgy ismerkednek a nyelvvel. A legnagyobb lányomnak lassan jobban megy a szinkrontolmácsolás, mint nekem. A fiam pedig könnyedén váltogatja a brit, amerikai vagy akár a skót, netán a dél-afrikai akcentust.
Megelevenedő könyvlapok
Hány könyvet fordítottál eddig magyarra? Volt-e olyan, amelyik különösen is megszólított téged?
Közel hetvenet. Hála Istennek, nagyon sok értékes mű van köztük. Éppen a múltkor áradoztam a családban a legutóbbi könyvről, mire az egyik húgom megjegyezte: „Te mindig mindegyikre azt mondod, hogy ez a legjobb, amit életedben olvastál!” És tényleg! Volt néhány, amelyik a gyereknevelésben bizonyult remek eszköznek, például a Mikor és hogyan beszéljünk gyermekeinknek a szexről?. Mark Gungor Férfiagy, női agy című könyvét kötelező olvasmánnyá tenném minden fiatal számára. A Muszáj tökéletesnek lennem!, vagyis a „lelkészgyerekek kézikönyve” saját személyes gyógyulásomban és személyiségfejlődésemben volt rendkívül hasznos, és nagyon szeretem azokat is, amelyek az odaadásra, az Isten iránti hűségre bátorítanak. Nagy kedvencem az Ezernyi ajándék, mert én angol nyelven ilyen gyönyörűségesen megírt könyvvel még soha nem találkoztam. Hobbiból pedig énekeket is szívesen fordítok.
Karen Kingsbury nagy sikerű sorozatának, a Baxter családról szóló regényeknek a fordítását is neked köszönhetjük. Egyszer mesélted, hogy szinte együtt éltél a főhősökkel, és volt, hogy a való életben szinte egy az egyben az történt veled, mint a könyvlapokon…
A válásom után hazaköltöztem a szüleimhez a gyerekekkel. Édesanyámról akkor már tudtuk, hogy nagyon beteg. Nyolc év után kiújult a mellrákja. Sokgyermekes, hívő édesanya volt, Erzsébetnek hívták. Szürreális élmény volt a halálos ágya mellett ülni a laptoppal az ölemben, és magyarra ültetni a sokgyermekes, hívő asszony, Elizabeth Baxter történetét, akinél szintén a mellrák újult ki. Megmagyarázhatatlan bizonyosság támadt bennem, hogy édesanyám életben marad, amíg be nem fejezem a könyvet. Erre emberileg semmi esély nem volt, mert amikor belekezdtem a kötet fordításába, anyukám már két hete nem tudott felkelni az ágyból, és csak vizet tudott fogyasztani. Emberfeletti fájdalom volt nézni a szenvedését, ugyanakkor Isten nagyon bensőséges pillanatokkal ajándékozott meg bennünket, és folyamatosan éreztem, ahogyan vigasztal a könyv fordítása közben. Egy pénteki napon leírtam és beküldtem az utolsó sorokat is. Aznap éjjel édesanyám hazaköltözött az Úrhoz… Ötvenhét napig élt csak vízen. Az, ahogyan ő megharcolta ezt az utolsó, nagy küzdelmet, komoly szerepet játszott abban, hogy az egyik húgom visszatalált Istenhez.
Csordultig telt szeretettank
2017-ben váratlanul egy nagyon izgalmas felkérést kaptál: te lettél Gary Chapman előadókörútján a tolmács. Mit jelentett számodra ez az egy hét, amelyet szinte végig a neves párterapeuta mellett töltöttél?
Az utolsó pillanatban megbetegedett az eredetileg felkért tolmács. A Harmat Kiadónál akkor még nem ismertek engem, de valaki, aki évekkel ezelőtt megfordult a nyári tolmácsképző táboromban, engem ajánlott helyette, és mivel szabaddá tudtam tenni magam arra a hétre, felkértek. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy életem egyik fénypontja volt az a hét. Óriási megtiszteltetésként éltem meg, de egyben fantasztikus élmény is volt. Annyi kedves emberrel ismerkedtem meg azon a héten, és csordultig megtelt a szeretettankom is!
Milyennek ismerted meg Gary Chapmant?
Nagyon kedves ember, igazi alázatos Krisztus-követő. Abszolút hiteles, minden fellengzősségtől mentes, türelmes, és kellemes a humora. Sok interjú is készült vele, és ha kétszázadszor hallotta ugyanazt a kérdést, akkor is ugyanolyan kedves, nyugodt hangon magyarázta el a választ, mint első ízben. Rengeteget autóztunk azon a héten. Annak örült a legjobban, ha útközben megálltunk egy benzinkútnál, és ettünk egy jégkrémet.
Mit szeretsz a legjobban a hivatásodban?
Egyedülálló anyaként felbecsülhetetlen, hogy rugalmas, itthon végezhető munkám van, de még ennél is nagyobb ajándék, hogy munka közben folyamatosan áldást nyerek, és ráadásul tudom, hogy másoknak is áldás leszek. Nem kétséges, hogy erre kaptam ajándékot Istentől, és amíg csak élek, szeretném ezt az ő dicsőségére használni.
A cikk a Family magazin 2019/1. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
