Aki szülőként ment már be a gyerekek szobájába, az tudja, mindig felkészültnek kell lennie arra, hogy valami olyasmit talál, amire nincs felkészülve. Nagyjából ezzel a paradoxonnal felvértezve vittem be valamelyik nap fiaink szobájába a tiszta ruhákat – hogy aztán kis híján agyvérzéssel jöjjek ki onnan. És egy féltve szeretett ruhadarabbal…
Az történt ugyanis, hogy a kishúg gyurmázni szeretett volna egy élénkkék, metánfényű slime-mel, erre pedig legjobb helynek az emeletes ágy felső szintje tűnt. (Naná, hiszen az a legkuckósabb!) A játék végeztével viszont ott felejtette ezt a nyálkás-ragacsos gyurmát, ami lassan szétterült – egyenesen a nagyobbik bátyja féltve őrzött mezére. A hófehér mezt én már egy beleragadt, királykék pacával a közepén találtam meg, és kétségem nem volt felőle: ezt már csak az ecetes olló tüntetheti el onnan. Bevallom, nem az imádság volt az első gondolatom…
A fiúknak viszont a hasonló drámák idején mégis valahogy eszükbe jut az ima (bár lehet, hogy csak tompítani akarják a dolog élét): biztosítottak is felőle, hogy ők már ezt megbeszélték a Mindenhatóval. Mit ne mondjak, nekem továbbra is a folttisztító, a WD40 és az ecet körül forogtak a gondolataim. Alapos vakargatás után, az esélytelenek nyugalmával locsoltam be a mezt folttisztítóval, másnapra halasztva a problémát.
Eddigre talán már mindenki (más) sejtheti: másnap reggel némi sikálás után nyomtalanul eltűnt az élénkkék, ragacsos folt. Nem hittem a szememnek – ennyi év gyerekruha-tisztogatása után bátran kijelenthetem, ez ellentmondott a fizika törvényeinek. Elszégyelltem magam.
Még aznap kerített hatalmába egy egészen más kérdésben a csüggedés, szorongás, aggódtam olyan dolgok miatt, amikre úgysincs ráhatásom. Elcsendesedtem, és elolvastam az aznapi üzenetet: „Van-e valami, ami lehetetlen az Úr számára?” (1Móz 18:14).
Nem, Uram. Hazai pályán „vertél meg”: ha azt a foltot ki tudtad szedni, nem lehet több kérdésem.
A szerzőről
