Szülőként, a karácsonyra készülve sokan gondolkodunk azon, mivel lephetnénk meg a gyermekeinket. Hiszen ismerjük őket… tudjuk, minek örülnének. De vajon a szülő-gyermek – szűkebben az apa-gyermek – kapcsolódáshoz nem lenne-e elengedhetetlen az is, hogy a gyermek is ismerje az apját? Ehhez a célhoz vezet közelebb bennünket a megajándékozhatóság feladata.
– Adj valami jó tanácsot! – fordult barátnőjéhez Anita. – Nyakunkon apa születésnapja, és fogalmam sincs, mit adjak neki.
– Mit kapott karácsonyra? Vagy tavaly szülinapjára? – érdeklődött Tekla.
– Mit is… Ja igen, azt anya találta ki… De nem jut eszembe…
– Mit szeret? Mi a hobbija? Mivel foglalkozik szabadidejében? – próbált segíteni Tekla.
– Hát… mindig azt mondja, hogy neki mindegy. Nem is tudom, van-e szabad ideje… Hobbija biztos nincs. Jó neked! A te papád legalább horgászik – irigykedett Anita.
– Nehogy azt hidd! – legyintett Tekla. – Horgászik, persze, sőt motorozik is. A múltkor is hazahozott egy új botot meg valami motoros kesztyűre rakható akármit. De mindent azonnal megvesz magának! Esélytelen meglepni. Meglepni? Még megajándékozni sem lehet…
Két apa, két lány, egy fájdalom: apát nem tudjuk megajándékozni. Az egyiket azért, mert maga sem tudja, mire vágyik, a másikat azért, mert nem ad esélyt, hogy a családja megelőzze a vágyai teljesítésében. Bizonyára számos más, nehezen megajándékozható apa is létezik. De talán ez a kettő tekinthető alaptípusnak: akinek vágya nincs, és akinek türelme nincs.
Biztosak lehetünk abban, hogy minden gyermek alapvető, mélyről fakadó, sok éven át kiirthatatlanul dübörgő kíváncsisággal érkezik erre a világra. Minden érdekli: a tárgyak, az emberek, az összefüggések, a teljesség. S így is marad, hacsak a személyes kapcsolódást helyettesítő eszközökkel – visszavonulással, megközelíthetetlenséggel vagy épp fölöslegessé tétellel – le nem szoktatjuk erről. A gyermek életkorától is függ, mikor mennyire buzog benne az apa megismerésének vágya. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a kapcsolódás vágya töretlenül él benne. Még kamaszkorban is, amikor talán a legkevésbé gondolnánk. Mégis ott van, rejtve, kétségbevonhatatlanul.
A megajándékozhatóság feltételeinek megteremtése az apa feladata. Ha „vágy nélküli” típus: neki kell kezdeményeznie, segítenie, információt adnia saját magáról. Ha „türelem nélküli” típus: neki kell visszafognia saját magát az önajándékozás terén. A gyermek örömmel fogja összecsipegetni az információmorzsákat, hiszen szeretne kapcsolódni az apjához.
Miért kihívás megajándékozhatónak lenni?
Sok apa számára nem kis feladat a megajándékozhatóság megteremtése – több okból is. Elsősorban azért, mert amikor egy apa arról gondolkodik, hogyan válhatna a gyermeke számára megajándékozhatóvá, valójában saját magát kell pontosabban feltérképeznie.
A „vágy nélküli” apa igyekszik (avagy: kénytelen) belenézni a saját lelkébe, megismerni a vágyait és az érzéseit. Tisztázni szeretné a pillanatnyi állapotát. „Mi szerezne nekem örömet? Egyáltalán: milyen területekre gondoljak? Milyen típusú dolog az, aminek tényleg őszintén tudnék örülni?” Ennek az apatípusnak komoly nehézséget okoz, hogy ránézzen a saját érzéseire és vágyaira. Pedig érdemes foglalkoznunk a benső világunkkal. Saját magunk miatt – és a gyermekünk érdekében is.
A „türelem nélküli” apa pontosan tudja, mi szerezhet neki örömet. Az ő esetében sokkal inkább az a kérdés, vajon képes-e a kezének parancsolni és a pénztárcáját féken tartani még egy kicsit. Tudja-e késleltetni a vágyait, finoman adagolni őket a családja számára és kivárni, amíg a gyermeke fejében is megszületik a felismerés: az apának szóló remek ajándék ötlete. Az ő számára a várakozás a legnagyobb próbatétel.
De kihívás azért is, mert amikor egy apa szeretné megteremteni a saját megajándékozhatóságának a feltételeit, a gyermekét is fel kell térképeznie: vajon ő minek örül, mi foglalkoztatja, miben ügyes, mit jelent számára az apával való kapcsolódás. Hiszen az, hogy képes ajándékot adni az apjának, legalább akkora örömet jelent neki, mint a megajándékozottnak.
Végül pedig azért, mert ha az apa megtalálja is a megoldást, a remek ajándékötletet, rögtön utána meg kell találnia annak módját is, ahogyan ezt a gyermeke tudomására hozza. Vannak apák, akik örömüket lelik abban, hogy mintegy véletlenül elejtett utalásokkal mutatnak utat („Tudod, mit olvastam a minap? A Prédikálószékre vezető út, a Vadálló-kövek, aztán fentről a kilátás valami csodálatos így, ősszel. Milyen jó lenne, ha egyszer együtt felmászhatnánk… Persze nem tudom, lenne-e kedvetek hozzá… Na, mindegy, majd megbeszéljük.”). Mások egyszerűbb utat választanak: közvetítőt (anya, nagyszülő, testvér, barát stb.) kérnek fel, hogy felnyissa a gyermek szemét.
Miért érdemes törekedni rá?
Annak ellenére, hogy sok apa számára a megajándékozhatóság komoly kihívás, mégis érdemes törekedni rá.
Egyrészt azért, mert ezen az úton az apa egyre jobban megismerheti saját magát. Vannak, akik berzenkednek ettől, de azt javaslom, tegyenek legalább egy próbát. Ha az apa képes tisztázni a saját érzéseit és vágyait, ha élesebben látja saját reakcióit és hozzáállását, vagyis ha pontosabb önismeretre jut, akkor – tartozzon bármelyik típusba – az a gyermekéhez is közelebb vezetheti.
Másrészt azért, mert amikor egy apa a saját megajándékozhatóságán dolgozik, valójában a gyermekét segíti hozzá az apjáról való tudás megszerzéséhez. Minden gyermek vágyik arra, hogy jobban ismerje az édesapját, többet tudjon róla, és hogy egyre inkább egymás életének részévé váljanak. Ha az apa egészen kicsi korától kezdve segít neki ebben, ha az életkorának megfelelően kapukat nyit számára, akkor a gyermek boldogan fog bemasírozni ezeken.
S végül azért, mert miközben az apa a saját megajándékozhatóságán töri a fejét, valójában a gyermekével való kapcsolódáson dolgozik. Vagy tudatosan megmutat, feltár saját magából valamit, ami addig legfeljebb véletlenül derülhetett ki („vágy nélküli” típus), vagy megengedi, hogy más töltse be a vágyait saját maga helyett („türelem nélküli” típus). S ezzel párhuzamosan a gyermeke felé is fordul. A gyermek szeretne örömet szerezni apjának. S ha erre lehetősége adódik, ha látja az apja örömét, az ő öröme megsokszorozódik. Ez a nyílt, őszinte, kölcsönös viszony pedig maga a kapcsolódás.
Egy pillanatig sem állítom, hogy megajándékozhatóvá válni könnyű kihívás. Azt viszont igen, hogy apának és gyermekének egyaránt izgalmas és sok örömet adó kaland. A fejtörés, a meglepetés, a titok megtartása, az öröm megtapasztalása mind az apa és a gyermeke kapcsolódását erősíti.
Hogyan lehetünk megajándékozhatóak?
Végül pedig következzék néhány javaslat, amely megkönnyítheti az apák dolgát, hogy eredményesebben válhassanak megajándékozhatóvá.
- A „vágy nélküli” apa jól teszi, ha elindul saját vágyai felé. Érdemes elgondolkodnia rajta: „Minek örülök? Mire vágyom? Ha lenne egy szabad fél napom, mivel tölteném? Ha valamit szabadon megvásárolhatnék, mit választanék?”
- A „türelem nélküli” apának pedig saját eddigi gyakorlatával érdemes szembenéznie: „Miért nem tudok várni? Mi ennyire sürgős? Mit veszítek azzal, ha késleltetem a vásárlást/programszervezést?”
- A következő feladat a gyermek helyzetének, állapotának, lehetőségeinek felmérése. „Hány éves? Mit ért, mit nem ért? Számára mit jelent az ajándékozás? Neki mi fontos a viszonyunkban? Mire képes? Mire hajlandó?”
- Segítséget kérni anyától, testvértől nagyon is ér. Sőt: az apa számára újabb kapcsolódási lehetőségeket teremt.
- Az az apa, akinek nehéz ez a kihívás, jól teszi, ha tudatosan készül rá. Például: egy hónappal a születésnapja előtt emlékezteti magát. A „vágy nélküli” arra, hogy kezdjen el gondolkodni, a „türelem nélküli” arra, hogy ne kezdjen el intézkedni.
- Aztán két héttel előtte újra.
- Természetesen a gyermek életkora alapvetően meghatározza a lehetőségeket. Csecsemőtől ne várjunk ékes szavalatot, négyévestől háromfogásos vacsorát, kamasztól pedig maga készítette gesztenyeemberkét…
- Persze a kézzel készített ajándék jó darabig boldoggá teszi a készítőjét is.
- Aztán eljön az idő, amikor egyre inkább előtérbe kerülhet a pénz szerepe az ajándékozásban. Minden család maga dönti el, hogyan viszonyul a pénzhez egymás megajándékozása kapcsán. Sokan ekkor emelik be a repertoárba a közös programokat, amelyek idővel akár értékesebbekké is válhatnak, mint a megvehető tárgyi ajándékok.
- Érdemes listát készíteni: „Ajándékötletek saját magamnak”. A lista az évek során bővülhet, szűkülhet; összességében sok feszültséget levehet mindkét típusba tartozó apa válláról.
- Az ajándék feletti örömöt is érdemes tanulnia az apának. Az örömöt és annak kimutatását is. Főleg akkor, ha a sok nagyszerű meglepetés vagy program között az a veszély fenyeget, hogy a gyermek által készített apróság elsikkad. Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor örülni látjuk azt, akihez kapcsolódni szeretnénk.
Megjelent a Family 2021/4. számában.
A szerzőről
