Isten humora és időzítése zseniális, számtalanszor megtapasztalhattam már. Néhány rövid kis történet ezek közül az élmények közül, amelyekből Isten egy-egy üzenetét „olvastam el”…
Csodák a sütő alatt
Labdázni bármivel lehet, mondaná másfél éves kisfiam, ha már mondatokban beszélne. Ehelyett viszont csak rugdos, gurít és dob mindent, ami kicsit is gömbölyű – igazi kis focista!
Nemrég kaptunk rengeteg paradicsomot, paprikát, ki is gondoltam, milyen jó lecsó lenne belőle. Igen ám, de hagyma nem volt hozzá! Kerestem mindenütt, vásárolni menni már nem volt idő, és épp azon töprengtem, kölcsönkérek egyet a szomszédasszonytól, amikor eszembe jutott, hogy bekukucskálok a sütő alatti résbe. Láss csodát: ott várt rám egy szem vöröshagyma – nem volt nehéz kitalálni, ki tehette oda…
Máskor pedig épp egy szem krumpli hiányzott az ebédhez. Akkor már rutinosabb voltam: bizony, a sütő alatt volt épp egy! Ám sem akkor, sem korábban nem találtam ott egyebet. Erős a gyanúm, hogy néha maga a Jóisten terelgeti azokat a focistalábakat…
„…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok […]. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.” (Lukács 12,22b; 30b)
Babakocsifrász
Esküvőre voltunk hivatalosak: a férjem fotózott, én a fogmanótól gyötört másfél évesünket próbáltam összebékíteni az ünneppel. A polgári szertartás után kocsiba tettem, a babakocsit összecsuktam, és szóltam a férjemnek, hogy emelje be a csomagtartóba, mert a növekvő pocakommal már nehezednek ezek a feladatok. Ő válaszolt is valamit (mint kiderült, nem arra), és továbbindultunk.
Legalább egy órája az ebéden ültünk, amikor kértem, hozza be a kocsit, hátha abban jobban érezné magát a fiúcskánk – ő kisvártatva visszatért a hírrel: nincs a helyén. Otthagyhattuk a parkolóban…
Rohant vissza szegény a helyszínre, hátha-hátha ott van még – de nem volt. Körbejárta az épületet, kopogtatott, telefonszámot keresett – semmi. Én közben az ebédet próbáltam gombócnyi gyomromba gyűrni. Már majdnem visszaért, amikor valaki egy vidéki telefonszámról hívta: „Jó napot, maga az M. L.?” Kiderült, hogy egy helyi bácsi észrevette a parkolóban felejtett babakocsit, és az ottani „szarkák” cirkálása közepette a lányával együtt megmentette, hazavitte, kinyitotta. Megtalálta a hátuljában a nevet és a telefonszámot, amelyet bár fölöslegesnek találtam, de annak idején beleírtam… Visszaadták tehát kisfiunk járgányát, elnézést kértek, amiért szétnyitották, és minden jót kívánva kezet fogtak a csodálkozó apukával.
„Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (Sámuel első könyve 7,12b)
Kincsek a tészták között
Furcsa „leleteket” találok időnként az egyik konyhai dobozomban, ahol egyébként tésztát, rizst, pudingport tartok: megfigyeltem, hogy a kisfiam dugdossa be kincseit a doboz fülén át. Időről időre kiszedem az elrejtett és elfelejtett titkokat: egy kisautó kitört kerekét, pici tükröt, gombot, hűtőmágnest. Jólesik arra gondolnom, milyen nagy értékek ezek egy kis embernek – a nagyobbaknak viszont értéktelenek.
Ilyenkor néha magamban is kutatom: vajon én milyen „kincseket” gyűjtögetek, rejtegetek, őrizgetek…? És vajon értékesek-e azok a legnagyobb, Isten szemében?
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben…” (Máté 6,19–20a)
A szerzőről
