…vagy ha a fiad még nem visz, vidd el Te őt! Kezdetben ez még így történik, anya szervezi a különprogramot, de megéri egy kis minőségi időt tölteni kettesben: csak anya és fia (a lányokkal mindez sokkal magától értetődőbb…).
Az első és legfontosabb, amiről rögtön tegyünk le, hogy ez nekünk, anyáknak majd milyen érdekes lesz. Nem, a program biztosan nem lesz az (ha jól választunk), de a kicserélődött fiunkon nem győzünk majd csodálkozni. Mert akár a testvérek, akár a munkák miatt nem érünk rá máskor csak vele lenni, szüksége van ránk, és egész másként fog viselkedni, amikor kizárólag rá figyelünk, neki mesélünk, vele beszélgetünk.
Felejtsük el tehát, hogy ma van az utolsó nap a leárazásból a kedvenc üzletünkben, és hogy a bankba is nagyon el kellene már menni – ez esetben nem köthetjük össze a kellemest a hasznossal. Jusson eszünkbe viszont minden olyan hely, amely nem „lányos”, mint például a Hadtörténeti Múzeum… Mindjárt közelebb fogjuk érezni magunkhoz a vitrineket, ha lehet közben mesélni dédapáról, ükapáról: levelekről, az itthon maradtakról, végül a visszatérésről és a történetekről, amelyekben mindig hideg tél volt…
De jöhet bármi más ötlet is! Minden jó, ami közlekedős vagy dinós, és mehetünk túrázni is: a lényeg, hogy a fiunknak tetsszen. Életkor szerint választhatunk járművet vagy túraútvonalat, de akár egy kiadós biciklizés közben is nagyot lehet beszélgetni. Vízparton ülve figyelhetjük a hajókat, taníthatjuk (vagy tanulhatunk tőle) kővel kacsázni – mert aki igazán bevállalós, kipróbálhatja, milyen, ha fordul a kocka, és a gyerek tanítja valami újra: gördeszkázni, korcsolyázni vagy falat mászni.
És közben garantáltan előkerül minden, ami a szívét nyomja: hogy a Bálint a suliban már nem a barátja, hogy az oviban mindenkinek van ninjagós újsága, csak neki nem, és hogy a lányok miért olyan furcsák…? Ha sikerül eltalálnunk a megfelelő „frekvenciát”, talán még egy kamasszal is sikeres lehet az akció.
A „randi” végén pedig egy kicserélt gyerekkel térhetünk haza, csodálkozva azon, mitől is mosolygunk annyira, pedig még egy göncöt sem vettünk magunknak…
A szerzőről
