Barion Pixel
bezár

33 ötlet slow karácsonyhoz

A karácsonyi lelassulás – bár sokaknak álom – nagyon sokszor kicsi dolgokon múlik. Most olyan ötleteket hoztunk, amelyek a szemléletváltást a gyakorlatban is segítik.

  1. Ha nehezünkre esik a főzés, nyugodtan tekintsünk el a hagyományos konyhától. Nem szégyen rendelni sem, egyszerűsíteni sem. Nyugodt szívvel adjuk ki a kezünkből az irányítást: fogjunk össze családtagjainkkal és “batyusan”, mindenki azt hozzon, amit szeretne.

  2. Ha örömünket leljük a konyhai tevékenységben, tegyük közösségi élménnyé: készítsük el együtt a családtagjainkkal. Részesítsük előnyben a családunk hagyományos ételeit!
  3. Igyekezzünk előre tervezni, amit lehet félkész állapotban korábban lefagyasztani, így elkerülhető, hogy egyszerre többféle étellel foglalkozzunk.
  4. Az alapanyagokat közös piaci séta alatt is begyűjthetjük, egybekötve egy meleg kávé melletti beszélgetéssel párunkkal, valamelyik gyermekünkkel vagy barátnőnkkel.
  5. Nem szükséges túl sokféle süteményt készíteni, ha megbeszéljük barátnőinkkel, családtagjainkkal, hogy csereberélünk.
  6. Ha hajlunk a minimalizmusra, nyugodt lélekkel adjuk át magunkat az ünnepnek dekorációs kényszer nélkül! Egy gyertya, fenyőág, ritkábban használt váza vagy egy egyszerű fehér terítő is kiemelheti a hétköznapokból a karácsonyi időszakot.
  7. Ha szeretjük a karácsonyi dekorálást, akkor se essünk túlzásba! A gyerekekkel elkészített díszek, hideg téli estéken saját kezűleg alkotott dekorációs elemek melegséget vihetnek otthonunkba. Részesítsük előnyben a természet kincseit, amelyeket egy-egy téli kirándulás során is beszerezhetünk. Ha mindenképpen vásárolni szeretnénk, válasszunk értékálló, természetes anyagokból készült termékeket helyi kézművesektől!
  8. A takarítási láz sose telepedjen rá a hétköznapokra. Érdemes az elosztós nagytakarítós programok szerint már az ősz folyamán rendbetenni, amit lehet, ha azonban erre nem került sor, ne a karácsony előtti pár napban dúljuk fel az otthonunkat!
  9. Koncentráljunk a szívünk tisztaságára: engesztelődjünk ki Istennel és egymással! Ez szebb dekoráció bármi másnál.
  10. Ne zsúfoljuk tele a karácsonyt találkozókkal se előtte, se utána. Januárban is ráérünk találkozni szeretteinkkel, barátainkkal, sőt, az ünnep utáni eseménytelenségben kifejezetten jól fog esni egy-egy közös program.
  11. Kötődjünk a hagyományokhoz! Adjuk át gyermekeinknek családunk és szűkebb-tágabb környezetünk hagyományait! Teremtsünk újakat: utazzunk karácsonyi járművekkel, látogassunk betlehemet, építsünk Mézeskalácsvárost!
  12. Párnaponta iktassunk be egy hosszabb elcsendesülést: a karácsonyi zűrzavar akkor is hatni fog ránk, ha be se tesszük a lábunk a bevásárlóközpontokba.
  13. Programválasztásnál fókuszáljunk az otthoni csendes vagy társasági, vagy a természetben való programokra! Természetesen semmi gondunk nem lesz egy-egy színházi előadástól, de kerüljük a plázák túlzsúfolt és kommerz programjait!
  14. Hallgassunk sok zenét! Nem háttérben futtatott slágereket, hanem olyanokat, amelyek elősegítik az elmélyülést. Egy forró itallal, csendben üldögélve elővehetjük a klasszikusokat, egyházi zenét, ismerkedhetünk a jazz-zel vagy hallgathatjuk a csendet is.
  15. Sportoljunk minél többet családtagjainkkal!
  16. Ha szeretünk ajándékozni, akkor a karácsony egy csodálatos időszak lehet számunkra. Húzzuk meg a határokat és ne akarjunk mindenkinek “csak egy apróságot” adni/készíteni!
  17. Részesítsük ugynakkor előnyben a kézzel készített ajándékokat!
  18. Ha nem vagyunk nagyon kreatívok, igyekezzünk olyan ajándékokat adni, amely hozzájárul a megajándékozott jól-létéhez: egy jó könyv, színházjegy, párkapcsolati hétvége kiváló lehet, de ne essünk túlzásba se anyagilag, se tartalmilag!
  19. Fogjunk össze családtagjainkkal és ajándékozzunk közösen! Akár egy tavaszi, nagycsaládi hétvége is lehet az ajándékunk egymás és magunk számára.
  20. Ha kevésbé fontosak számunkra az ajándékok, kérjük meg családtagjainkat, hogy egy általunk megjelölt alapítványt támogassanak! Ne feledjük, hogy akinek az ajándékozás a szeretetnyelve, azt megbánthatjuk azzal, ha “nem kérünk semmit”!
  21. Figyeljünk a csomagolásra! Nem szükséges feltétlen mindent papírba burkolni.
  22. A népszerű adventi kalendáriumot édesség vagy apróságok helyett töltsük meg mesével, karácsonyváró programokkal, betlehemi figurákkal!
  23. Ha időnk engedi, készíthetünk újra felhasználható adventi naptárt, ez környezetkímélőbb és praktikus is a jövőre nézve. Bevonhatjuk ebbe a gyerekeinket is!
  24. Felnőttként sem kell lemondanunk a készülődésről: készítsünk egyedit vagy használjuk a Family magazin párkapcsolati adventi naptárját!
  25. Kedves szokás advent elején 24 kártyára felírni a szeretteink nevét (akár csoportosítva is) és minden napra kihúzni valakit, akiért aznap különösen imádkozunk vagy felajánljuk a napot.
  26. Vegyünk aktívan részt felekezetünk szokásaiban és alkalmaiban!
  27. Szervezhetünk közös filmnézést, imaalkalmat, kézműveskedést vagy főzést barátainkkal!
  28. Ne feledjük, hogy a karácsony Isten földre lépésének az ünnepe! Kapcsolódjunk egyházunk ünnepléséhez! A karácsony elsősorban a szívekben kell, hogy megszülessen és felekezetünk közössége az, ahol ezt leginkább megélhetjük.
  29. Igyekezzünk elkerülni a loholós ünneplést: egy-két év alatt bármelyik nagymama megszokja, hogy már nem vele töltjük a 24-ét!
  30. Ha mégis szeretnénk együtt ünnepelni, hívhatjuk mi is őt vagy előrehozhatjuk a kiscsaládi együttlétet.
  31. A fenyőállítást sem kötelező 24-én estére programozni. Különösen kicsi gyerekeknél előnyös a fenyőfát, az ajándékokat és az ünneplést különválasztani, tapasztalataim alapján sokkal kezelhetőbb ez számukra.
  32. Ha mindenki benne van, nagyon jól tud működni a nagycsaládi Szenteste is: gyermekeink számára igazi élmény lehet évről évre az unokatestvéreikkel ünnepelni.
  33. Mindenképp adjunk időt magunknak arra, hogy átéljük az ünnepet! Egy közös mese, társasjátékozás, beszélgetés, zenélés ezt elősegítheti.

 

Címkék:

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Nincs hozzászólás

Hozzászólást írok

Hozzászólás szövege
Írd be a neved
E-mail címed

Story Oldal