Nem a mormonok szent könyvét vettem a kezembe, de még csak nem is a Jehova tanúiét: a Magyarázatos Bibliát kezdtem el olvasni nemrég, hol a benne szereplő valamelyik vezérfonal alapján, hol pedig csak úgy, találomra. Így jutottam el Jóbig, akinél egészen új élmények értek…
Kamaszkoromban nagyon furcsállottam a Bibliának ezt a könyvét. Úgy gondoltam ugyanis, ha már a Szentírás része, biztosan ez is „igazat mond” a bűnről, bocsánatról, büntetésről, és „van abban valami”, amit Jób barátai állítottak, amikor hitetlenséggel, hazug önvizsgálattal vádolták. De olyan furcsának tűnt…! Arra gondolni sem mertem volna, hogy Jóbnak teljesen igaza lehet, és tényleg nem így gondolkozott róla Isten, ahogy a barátai állították! Hiszen egészen biblikusnak tűnő okfejtésekkel traktálták szegényt, ő meg fölöttébb elbizakodottnak látszott, ahogy egyfolytában bizonygatta, hogy semmi bűnt nem tett. De hiszen mindannyian megtanultuk hittanon, hogy csak Jézus volt bűntelen! És különben is, olyan fárasztó volt a sok cikornyás kifejezés, hogy sosem jutottam el a végéig.
Egészen más volt úgy nekifutni a régi szövegnek, hogy előtte egy kis bevezetőt kaptam róla: „Jób könyve olyan detektívregényhez hasonlít, melynek olvasói jóval többet tudnak, mint a történet szereplői” – ez így határozottan érdekesnek ígérkezett, bár nem gondoltam magamról, hogy többet tudnék… „Jób tudtán kívül kozmikus próbatétel tárgyává vált. Ezt a párbajt a mennyekben kezdeményezték, de a földön zajlott. (…) A Sátán azt állította, hogy az olyan istenfélő emberek, mint Jób, csupán azért szeretik Istent, mert ő elhalmozza őket minden jóval. Vedd csak el a jó dolgokat – javasolta kihívóan a Sátán –, és meglátod, hogy Jób hite az anyagi javakkal és a jóléttel együtt semmivé válik.” Én is hallottam már mástól, hogy ennek mintájára gondolom: Isten csupa jó dolgot ad a hívőknek, és ha valakinek baja van, meg is érdemli. Bár az ószövetségi zsidók is hajlamosak voltak eszerint vélekedni Istenről, mi, az újszövetség emberei már tudjuk, hogy Isten nem így viszonyul hozzánk, emberekhez, akkor sem, ha hiszünk benne, és akkor sem, ha még nem.
„Érdemes úgy olvasni ezt a könyvet, mint egy bírósági tárgyalóteremben játszódó drámát, amelyben ékesszóló beszédek váltják egymást. A könyv nagy részében Jób a vádlottak padján ül, és barátai szónoklatait hallgatja. Nem tudja cáfolni szavaikat – mindaz, amit a szenvedésről mint büntetésről állítanak, logikusnak tűnik. Lelke mélyén mégis tudja, hogy nincs igazuk. Nem érdemli meg a szenvedést, amelyben része van. Kell, hogy legyen más magyarázat.” – Nem ugyanezzel küzdünk mi is időnként? Nem a magyarázatot keressük mi is rögtön, mihelyst valami baj ér? És vajon sosem szólal meg bennünk a „barátok vádoló hangja”?
Jób könyve végén egy összefoglalót is találtam arról, mit tanít a Biblia itt a szenvedésről. Részben a Sátántól ered. Isten mindenható és jó. A szenvedés nem mindig a bűn következménye. Isten igazságosan fog jutalmazni és büntetni az utolsó ítélet idején. Isten nem ítéli el a kételkedést és a csüggedést. Senki sem ismeri a szenvedéssel kapcsolatos összes tényt. Isten sohasem burkolózik teljes hallgatásba. A jó szándékú tanács néha többet árt, mint használ. Isten hitet vár az embertől. A szenvedés magasabb rendű célok eszköze lehet. – Volt, amelyik újat mondott? Vagy csak jólesett olvasni (újra)? Esetleg épp ellenkezőleg…?
Rá kellett jönnöm, hogy „mankóval” bizony még messzebbre jutok, de nem szégyen bevallani: ha nincs nagy teológiai és kortörténeti tudásunk, háttérismeretünk, sokat segíthet a teljes megértésben, ha mindezeket hozzáolvashatjuk a Biblia szövegéhez. Használjuk bátran!
A szerzőről
