Sokat hallani mostanában, hogy a Föld nem bírja eltartani a megsokasodott népességet. Azt is gyakran mondják, hogy a gazdaságban fenntartható növekedésre van szükség ahhoz, hogy ne álljon le a fejlődés. Furcsa ez a két kijelentés egymás mellett: a gazdaságnak növekednie kell, az emberiség lélekszámának pedig csökkennie. Valóban ez lenne a megoldás?
Tény, hogy a Föld lakossága rohamosan növekszik, különösen az utóbbi évtizedekben. Jézus korában mintegy 250 millióan lakták bolygónkat, és ez a lélekszám csak másfél évezred alatt, az újkorra kétszereződött meg. Ma azonban már ott tartunk, hogy évente 70-80 millióval leszünk többen.
A népességnövekedés a harmadik világban a legintenzívebb. A kutatók szerint ugyanis ha az egyén megmaradása veszélybe kerül, nő a termékenység, és több gyermek születik – bölcs genetikai program ez bennünk, de a mi kifordult világunkban visszájára fordulni látszik.
Különféle világszervezetek azzal riogatnak bennünket, hogy ennyien nem férünk el a földkerekségen, nincs elég enni- és innivaló ilyen sok éhes száj számára. Más tudósok szerint viszont bőven elegendő táplálékot tudna nyújtani a Föld nem csupán a mostani lassan hétmilliárd lakónak, hanem még többször ennyinek is. A mai technikával viszonylag kis ráfordítással („mindössze” egy-két hadirepülőgép vagy néhány nyomkövető rakéta árából) óriási sivatagi területeket lehetne vízzel ellátni és termővé tenni, megoldható lenne a járványok és az éhínségek szörnyű gondja, emberi életkörülményeket lehetne biztosítani a most bádogvárosokban nyomorgó sokmilliós tömegeknek.
Mi kellene ahhoz, hogy ez meg is valósuljon? Ugyanaz, ami az egész emberiség túléléséhez is szükséges: hogy ne fogyasszunk többet az elegendőnél. Jelenleg az északi félteke lakóinak hatalmas az ökológiai lábnyomuk, azaz ha minden földlakó a mi életszínvonalunkon élne, akkor két-három földgolyóra lenne szükségünk a fogyasztásunk biztosításához. Egyelőre a harmadik világ lakói alig fogyasztanak valamit Európához és Észak-Amerikához képest. Csakhogy a fejlett országok saját szükségleteik fedezésére hatalmas földterületeket „vesznek kölcsön” a fejlődőktől, mindannyiunk közös kincsét herdálva ezzel.
De jól élünk-e, miközben feléljük a Földet? Gondoljunk csak arra, hányféle civilizációs betegség gyötör bennünket. Nagyszüleinket, őseinket olyan járványok tizedelték, amelyeket ma védőoltásokkal megelőzünk. Van azonban helyettük ezerféle allergia, ízületi és emésztési problémák, alvászavarok, depresszió, magas vérnyomás és stresszbetegségek. Az egyre növekvő fogyasztás, a technikai fejlődés következtében megváltozott életmód, a valaha luxusnak számító dolgok elérhetővé válása tehát kényelmesebb és szórakoztatóbb lehet, de nem tesz bennünket egészségesebbé – és boldogabbá sem!
A mi versengő, sikert hajszoló kultúránkban úgy tűnhet, hogy csak mások kisebb-nagyobb boldogtalansága árán lehetünk boldogok. Voltaképpen természetesnek vesszük, hogy mindig vannak vesztesek – legyenek azok a kevésbé jó tanulók, a munkanélküliek vagy a harmadik világ szegényei. Valójában azonban csak együtt tudunk boldogulni. Az emberiség egyetlen hatalmas család, ahol mindenki megszenvedi a többiek kínját. Boldogságunk kulcsa, hogy segítsünk egymásnak.
Ugyanaz tehát az érdekünk az egész glóbuszon. Hosszú távon mindenkinek az lenne jó, ha csökkenne a fogyasztás, az energiafelhasználás, ha kiegyenlítettebb lenne a világ javainak elosztása – ehhez pedig mindegyikünk hozzájárulhat valamivel. Nem úgy, hogy nem vállal gyermeket (bár ezt is sokan sugallják), hanem úgy, hogy gyermekeit tudatos, felelős emberré neveli. Ez akkor lehet igazán sikeres, ha mi magunk is így élünk. Ehhez korábbi cikkünkben javaslunk ötleteket.
Megjelent a Family 2009/1-es lapszámában.
A szerzőről
