Most már talán hivatalosan is kijelenthetem: Francine Rivers nagy valószínűséggel egyike azon személyeknek, akiknek a legtöbb álmatlan éjszakát köszönhetem. Emlékszem arra az estére, amikor még középiskolásként hajnalba nyúlóan bújtam a könyvét, mert képtelen voltam addig lehunyni a szemem, amíg Angel sorsának jobbra fordulásáról meg nem bizonyosodtam. Aztán néhány év múlva már azon kaptam magam, hogy azért virrasztok a Megváltó szeretet lapjai felett, mert – a határidő fenyegető mumusától rettegve – a regény új fordításának szerkesztésén dolgozom. Ezek után csakis megtiszteltetésnek vehetem, hogy a következő interjú erejéig személyesen is kapcsolatba kerülhettem Francine-nel.
Ön az egyik legismertebb keresztény írónő a világon. A könyveit olvasva olyan érzésünk támad, hogy bizonyára ilyen közegben nevelkedett.
Gyermekként a szüleim minden áldott héten elvittek bennünket a templomba. Az édesapám presbiter volt, míg édesanyám diakonisszaként szolgált a gyülekezetben, tehát mindig végeztek valamilyen szolgálatot. A nyugdíjba vonulásukat követően pedig még inkább megerősödött ilyen irányú elkötelezettségük, hiszen rengeteg idejük felszabadult. Ez azt is jelentette, hogy már nagyon fiatalon hallottam Jézusról, ennek ellenére még nem váltam igazi követőjévé. A gyülekezet szokásainak megfelelően tizenkét éves koromban konfirmáltam, aláírtam egy hitvallást, sőt kaptam egy Bibliát is. Amikor elköltöztem otthonról a főiskolai évek alatt, a templomba járást is magam mögött hagytam, és elutasítottam a tanítások nagy részét is. A férjem, Rick sem volt hívő, amikor összeházasodtunk. Egy dolgot viszont megtanultam az évek során: hatalmas különbség van aközött, hogy tudjuk, kicsoda Isten, illetve hogy valóban ismerjük őt. A harmincas éveim végén adtam át teljesen az életem Jézusnak. Már fiatalkorom óta Megváltóként tekintettem rá, ám csupán a döntésemet követően vált valóban az Istenemmé. Ekkor kezdődött el a változás – és azóta is tart, ahogyan Isten ezt mindnyájunknak megígérte.
Dolgozó nőként több szerepet is betöltött az évek során: feleségként, anyaként és íróként egyaránt meg kellett állnia a helyét. Hogyan sikerül összeegyeztetni ezeket a szerepeket a mindennapok forgatagában?
A gyermekeim már mind felnőttek, és saját családot alapítottak, így most csupán Franny nagyiként kell helytállnom. Amikor írni kezdtem, a gyermekeim még nagyon kicsik voltak. Munka közben magam körül tartottam őket: a legkisebb egy bölcsőben feküdt az írógép mögött (akkor még, ugye, azt használtunk), a középső egy fémasztal alsó fiókjában szundikált, míg a legidősebb egy járókában játszott. Ahogy növekedtek, különböző játékokat szereztem be nekik. Az álmaikról faggattam őket, és kérdéseket tettem fel nekik, miközben szorgalmasan legépeltem mindent. Ennek köszönhetően elkezdték kiszínezni a történeteket, s ezeket én rendre összegyűjtöttem. Így legalább volt némi fogalmuk arról, mivel foglalkozik az édesanyjuk… Ez még a karrierem kezdetén volt, mielőtt keresztény lettem, ekkor történelmi szerelmes regények írásával foglalkoztam. A megtérésemet követően azonban megváltoztak az írásaim is, és megszületett a Megváltó szeretet. Elkezdtem tanítani a gyermekeimet imádkozni, történeteket olvastam fel nekik a Bibliából, és folyamatosan beszélgettünk arról, hogy Isten szava miként szólíthat meg bennünket saját világunkban. Mindezt abban a reményben tettem, hogy egyszer majd ők is hitre jutnak, és Jézus követőjévé válnak.
Fájó sebek – gyógyító történetek
Az ártatlanság gyermeke című regényének legújabb fordítása néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában. Több helyen is utalt arra, hogy a történet személyes élményen alapul.
Ez valóban így van. Amikor főiskolás lettem, teljesen bedőltem a ’60-as évek hazugságainak, elsősorban a „szabad szerelem” mozgalmának. Ez az életforma rengeteg lelki sérüléssel járt, végül teherbe estem, és az abortusz mellett döntöttem. Az elhatározásom aztán hosszú évekig kísértett, és nagyban befolyásolta a férjemhez, Rickhez fűződő kapcsolatomat is, aki nem volt mellettem azokban az években, így a döntésembe sem szólhatott bele. Amikor Rickkel az első gyermekünket vártuk, hihetetlen boldogságot éreztünk. Annyira izgatottak voltunk, hiszen tudtuk, nemsokára egy új élet érkezik hozzánk, és alig vártuk, hogy a karunkban tarthassuk. Sajnos azonban elvetéltem… Mi volt a különbség a két eset között? Ez volt az a pillanat, amikor szembesültem az igazsággal: semmi. Mindkettő egy gyermek volt. Az abortuszklinikán azzal biztatják a nőket, hogy ez csak egy „magzat” vagy „magzatkezdemény”, de az igazság az, hogy már a fogantatás pillanatától kezdve egy emberi életről van szó.
Éveken keresztül szenvedtem az abortuszomat követő bűntudattól és szégyentől, főleg akkor, amikor két sikeres szülés között ismét átestem egy vetélésen. Tévesen azt gondoltam, hogy Isten így akar büntetni a múltban elkövetett hibáimért; ma már tudom, hogy egy abortuszon átesett nőnél igen gyakoriak később a spontán vetélések. A megtérésemet követően is ragaszkodtam a szégyenemhez, Isten azonban folyamatosan biztatott arra, hogy merjek erről a témáról írni. Amikor – hosszas lelki küzdelmet követően – végül beadtam a derekam, ráébredtem, hogy a megerőszakolás súlyos problémájával is foglalkoznom kell.
Az ártatlanság gyermekének minden egyes szereplője valamilyen módon kapcsolatba kerül az abortusszal. Hannah küzdelme az én személyes tapasztalataimon alapul, Evie sorsa pedig az édesanyám történetét mutatja be, aki orvosi utasításra esett át a beavatkozáson, amikor a tüdőbaja kiújult. Hannah férjének, Dougnak azokkal a problémákkal kellett szembenéznie, melyeken Rick is keresztülment mellettem, egy poszttraumásstressz-szindrómában szenvedő feleség mellett. Találkoztam olyanokkal is, akik Dynah-t testesítik meg – erőszakot átélt nőkkel, akik teherbe estek, mégis az életet választották. Ez egy rendkívül személyes könyv: Isten az írás folyamatát használta fel arra, hogy személyes gyógyulást hozzon nekem és a férjemnek – és persze sokan másoknak is.
„Arról írok, amivel nekem is meg kell küzdenem”
Meg tudna osztani néhány kulisszatitkot a magyar olvasókkal? Hogyan kezd bele egy könyv megírásába, és honnan tudja, hogy elkészült?
A könyveim mindig olyan kérdésekkel vagy témákkal kezdődnek, melyekkel a saját életemben is meg kell küzdenem. Ilyenkor különböző karaktereket képzelek el, akik eljátsszák vagy kimondják az egyes nézőpontokat. Az én feladatom íróként az, hogy a felmerülő lehetőségek között megtaláljam Isten elképzelését. Egyedül nála van ugyanis a válasz minden bennünk lévő kérdésre és minden szituációra, amellyel szembe kell néznünk. Isten ott jön elénk, ahol éppen vagyunk, és személyesen beszél hozzánk Igéje által, megmutatva nekünk az utat, amelyen járnunk kell. Végül onnan tudom, hogy egy könyv elkészült, ha a kérdésre adott válasz világosan kirajzolódik előttem.
Van olyan téma, amelyről egy nap feltétlenül írni szeretne?
Minden témát fontosnak tartok, amelyről tudom, hogy Istentől érkezik. Minden felmerülő kérdés, amely gyötör engem, egyben lehetőséget és áldást is jelent arra, hogy közelebb kerüljek hozzá.
Egyetért-e ezzel a megállapítással: az írás egy olyan készség, amely gyakorlással megtanulható?
Igen, teljesen egyetértek. Még mindig „tanulóként” tekintek magamra, aki továbbra is ismerkedik az írás mesterségével és fogásaival. Éppen ezért igyekszem analitikusan olvasni. Minden egyes kézbe vett könyv utazást is jelent valakinek az elméjébe; hogy miként gondolkodnak mások, mi a fontos számukra, illetve hogyan fejezik ki önmagukat. Törekszem arra, hogy sokféle műfajt olvassak, regényt, ismeretterjesztő irodalmat, a világi és keresztény piacról egyaránt. Az írók azért nyitják ki mások műveit, hogy informálódjanak és formálódjanak, ennek köszönhetően pedig növeljék saját tudásukat és írói képességeiket. Minden könyv valamilyen tanulsággal szolgál, ennek ellenére a Biblia jelenti számomra a legfontosabb olvasmányt. Igyekszem kitartóan és szorgalmasan tanulmányozni Isten Igéjét, ugyanis szeretném, ha nemcsak informálna, hanem teljesen át is formálna – nem csupán íróként, hanem Isten alkotásaként: hitben járó nőként.
A szavak helyett a tettek beszélnek
Az írás mellett pedig újabb feladatok várnak Önre, hiszen Az utolsó bűnevőt követően most a Megváltó szeretetből is film készül.
Ez utóbbi megfilmesítése szépen halad előre, most éppen a szövegkönyv átdolgozásánál tartunk. Mihelyt megszületik a végső változat, a társaság határozni fog a rendezőről és a főszereplőkről, ezt követően pedig elkezdődik a megvalósítás érdemi része. Ez egy rendkívül hosszú és érdekes folyamat, és szüntelenül imádkozom azért, hogy ha valóban megszületik ez a film, akkor hű legyen az eredeti történethez, és Isten dicsőségét szolgálja. A produkció elkészítésén dolgozó társaság, a Cantinas fő törekvése is az, hogy megmutassák a nézőknek, milyen formát ölthet a krisztusi szeretet.
Az Egy hang a szélben (A Voice in the Wind) című regénye ősszel jelenik meg először Magyarországon. Hogyan ajánlaná a magyar olvasóknak?
A következő kérdés késztetett a regény megírására: hogyan osszam meg a hitemet nem hívő családtagjaimmal vagy barátaimmal, akik Jézus Krisztus nevét csupán átkozódásaik során veszik a szájukra, és egyáltalán nem hozza őket lázba a Biblia olvasása? Én személy szerint a következő dolgot tanultam meg Hadassah történetéből: nem a szavaink, hanem a tetteink vannak hatással mások életére. Ahogy az emberek tanulmányoznak és megfigyelnek minket, éhezni és szomjazni kezdenek az igazságra, és végül kérdések sorát teszik fel. Hogyan lehet békességünk a legnagyobb vihar közepette is? Hogyan tudjuk elviselni az igazságtalanságot, és honnan kapjuk az erőt, hogy képesek legyünk továbbra is örülni az életnek? Miért szerethetjük még azokat is, akik gyűlölnek bennünket? Ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy Jézusról beszéljünk nekik. Egy kitalált történet sohasem helyettesítheti Isten valóságos szavát, ám hidat képezhet felé. Ez a regény azért született meg, hogy bátorítsam a hívőket, illetve egy eszközt is jelent ahhoz, hogy elérjünk általa másokat. Ha valaki elutasítja ugyan a Biblia olvasását, attól még egy regény ajtót nyithat a számunkra, hogy megosszuk vele a Krisztusba vetett hitünket.
Végül áruljon el nekünk még egy titkot: a regényeiben szereplő hősök közül ki áll a legközelebb a szívéhez?
Hadassah, az Egy hang a szélben hősnője. Ő pontosan olyan keresztény, amilyen én is lenni szeretnék.
Az interjú megjelent a Family magazin 2015/2. lapszámában.
