bezár

Ha hiányzik az a bizonyos szikra

intimitás újjáélesztése

Mi lehet az elhidegülés hátterében?

Egy hétvégi wellness-szállodás kapcsolaterősítő tréning harmadik napján a férj sejtelmes mosollyal a bajusza alatt közli velem, hogy nem is olyan rossz a kapcsolatuk a feleségével, mint ahogy eddig gondolta. Tulajdonképpen ők szeretik egymást, csak a mindennapok mókuskerekében nincs idejük ezt kifejezni. Majd hozzátette: „Amióta itt vagyunk, ma reggel szeretkeztünk harmadszor.”

Ez a rövid beszélgetés jól rámutat arra a jelenségre, amelyet sok házaspár megtapasztal, és amellyel szemben gyakran tehetetlenül áll. Miért érezzük úgy, hogy elhidegültünk a társunktól? Mi minden állhat az eltávolodás mögött? Az alábbiakban négy lehetséges okot járunk körbe.

A szikrától az erdőtűzig

Sokan azt gondolják, hogy egy kapcsolat minőségének legmegbízhatóbb fokmérője az, hogy milyen lánggal ég a szenvedély a felek között. A fokozatok a hamu alatt pislákoló parázstól a szikrán át az őrlángon keresztül egészen az erdőtűzig terjedhetnek. Ám nem mindig az a kapcsolat erős, amelyben sok a szenvedély, és tele van szexualitással, és nem mindig az haldoklik, amelyben kevés az intimitás!

Aki arra számít, hogy egy házasságban mindig ugyanolyan erős érzelmeket fog érezni, mint a nászúton, az nagyot fog csalódni. Egy párkapcsolatnak ugyanis vannak olyan természetes, előre bejósolható szakaszai, amikor az intenzív szexualitás egy időre háttérbe szorul, és előtérbe kerül például a gyermekről való gondoskodás, a karrierépítés vagy éppen a szülőkkel való konfliktusok megoldása. Ha nem is lángol ilyenkor a szenvedély, azért a mindennapi apró figyelmességekben tetten érhető. Ezekben az időszakokban „életmentő” szerepe lehet például egy ilyen ajánlatnak: „Most túl fáradt vagyok az együttléthez, de jólesne, ha összebújnánk, és megmasszíroznál.”

A fejlődéstől a szétfejlődésig

A kapcsolat elején a párok rengeteg időt töltenek együtt, ám idővel az én ismét előtérbe kerül, és kicsit hátrébb tolja a mit. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy már nem szeretik egymást, csak azt, hogy a fejlődésük elkezdett külön utakon haladni.

Terápiás munkám során gyakran tapasztalom, hogy a harmincas-negyvenes éveikben járók közül sokan elkezdenek önérvényesítő tréningekre, esetleg személyiségfejlesztő terápiára járni, ahol a terapeuta vagy coach nincs tekintettel a kliens párkapcsolatára, csak az egyéni fejlődését tartja szem előtt. Az önmegvalósítás jegyében azután az érintettek olyan irányba indulnak el, amely észrevétlenül eltávolítja őket a párjuktól, olyan szabadságjogokat követelnek maguknak, amelyek szétfeszítik a kapcsolat kereteit. Sajnos a munkahelyi tréningeken tanult, „hogyan adjunk el egy eszkimónak egy hűtőszekrényt?” típusú technikák sem segítenek a gondok megoldásában, így a párkapcsolat „szétfejlődik”, és a valamikori szerelmesek úgy élnek egymás mellett, mint két idegen. A távolság növekedni kezd közöttük, és maguktól aligha találják meg ismét az utat egymáshoz.

„Olyan, mintha még egy gyerekem lenne”

Az otthon kislányként kezelt, törékeny nő védelmet keres az erős férfi oldalán, a félénk, visszahúzódó fiú végre férfinak érezheti magát a vagány, kezdeményező hölgy mellett… Mindketten valami olyat keresnek a másikban, ami a saját önbizalmukat növelheti, amitől végre felnőttnek, erősnek, nagykorúnak érezhetik magukat. Mivel pedig ennek az új élménynek a másik fél a közvetítője, könnyen alá is rendelődnek egymásnak. Aztán gyerekeik születnek, és elkezdik ők is „anyának” és „apának” szólítani egymást. A házasság dinamikája úgy szerveződik, mintha a férj a feleség fia lenne, vagy a feleség a férj lánya. Az egyenlőtlen kapcsolatokban az alá-fölé rendelődés minden esetben az intimitás rovására megy. A fölérendelt fél egyre kevésbé bízik párjában, egyre kevésbé vonzódik iránta szexuálisan, és egyre magányosabbnak érzi magát. Az alárendelt fél pedig úgy véli, hogy teljesen el van nyomva, nem ura az életének, emiatt hajlamossá válhat a depresszióra is.

Előbb vagy utóbb a fölérendelt fél a másik fejéhez vágja: „Olyan, mintha még egy gyerekem lenne!” Ez az állapot tudattalanul is mérgezi a szexuális kapcsolatot: az ember a „gyerekével” nem bújik ágyba, illetve az is gyakori, hogy a hatalmától megfosztott fél úgy áll bosszút a másikon, hogy elzárkózik a házasélettől. A végeredmény pedig az, hogy egyre nagyobb távolság jön létre azok között, akiknek közel kellene lenniük egymáshoz.

Az operatív működéstől az intimitásig

Egy család életében számtalanszor akad olyan szituáció, amikor meg kell oldani egy problémát. Ilyenkor nincs idő az érzelmekre, gyorsan, hatékonyan cselekedni kell. Előfordul azonban, hogy a felek benne rekednek ebben az állapotban, és akkor is ezeket a megoldási módokat alkalmazzák, amikor éppen a kapcsolatukat szeretnék ápolni, amikor az érzelmek megélésére lenne nagyobb szükség. Beszélgetni próbálnak egymással, de nem sikerül. Vajon miért? Azért, mert nem maradt idejük, energiájuk az intim beszélgetésekre.

A problémamegoldó beszélgetések során ugyanis egy konkrét cél lebeg előttünk. Általában nehéz témákról esik szó, és az ügy a fontos, emiatt muszáj tárgyilagosnak maradnunk. Amikor azonban intim beszélgetést folytatunk, akkor oldott, könnyed és kellemes a hangulat. A cél a kapcsolatunk elmélyítése, így a középpontban a másik személy áll, és az érzelmeké a főszerep.

Ne feledjük: ahhoz, hogy ne aludjon ki közöttünk a láng, nagy szükség van ez utóbbi típusú kommunikációra is.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal