bezár

Kirekesztve

kirekesztettség

Kamaszkoruk felé közeledve a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik a barátaikkal, akik többnyire az osztálytársaik közül kerülnek ki. Együtt mennek haza az iskolából, edzésről, önfeledten nevetgélnek, új játékokról, filmekről beszélgetnek. Sajnos azonban gyakran előfordul, hogy egy gyermek kortárscsoportjának perifériájára kerül, csúfolás, pletykálkodás és kirekesztés tárgyává válik.

A kiközösítés egy csoportnak egy egyénnel szembeni, tartósan ismétlődő, negatív, agresszív hozzáállása, amely különböző formákban nyilvánulhat meg. Lehetnek fizikai jelei (verés, hajhúzás, köpés, rúgás, kifosztás), verbális megnyilatkozásai (bántó megjegyzések, hírek terjesztése, fenyegetések), illetve indirekt módon is megvalósulhat (moziba, születésnapra való meghívás elmulasztása, játékból való kihagyás).

Jóllehet mind a lányok, mind pedig a fiúk között előfordul, megjelenése nemenként nagyon különböző képet mutat. Amíg a lányokra inkább az indirekt és verbális zaklatási módok jellemzőek, a fiúk gyakrabban élnek a fizikai bántalmazással. A kiközösítés oka – általánosságban megfogalmazva – az, hogy a csoport egyik tagjának a viselkedése, kedvtelése, öltözködése nem igazodik a hangadók elvárásához. Ezek a szerepek tehát nem állandóak, csoportonként és időszakonként változhatnak, de az, aki éppen az „áldozat” szerepét tölti be, egymaga nem tud változtatni a helyzetén.

A kirekesztettségnek – annak ellenére, hogy kívülről sokszor csupán „gyerekes játéknak” tűnik – nagyon komoly, mély és hosszú távú hatásai lehetnek.

A kiskamaszok lelki fejlődésének legfőbb kérdése a „Ki vagyok?” és a „Mennyit érek?”. A saját magukról alkotott képük nemcsak a családból hozott tapasztalataikon és az iskolai teljesítményükön, hanem a kortársaiktól kapott visszajelzéseken, a velük való kapcsolat minőségén is alapul. A kiközösítés következményeképpen súlyos károsodást szenvedhet az önértékelésük, így önmagukról helytelen, bizonytalan vagy torz képet alkothatnak. Ha a kitaszítottság állapota hosszú időn keresztül fennáll, az a gyermek elszigetelődéséhez, befelé fordulásához vezethet. Mindennek a pályaválasztás kapujában sorsdöntő szerepe is lehet: feladhat korábban kedvelt tevékenységeket, és romolhat a tanulmányi eredménye is.

Mit tehet a szülő?

A kiközösített gyermekek gyakran szégyellik helyzetüket, és az irántuk tanúsított viselkedést a saját hibájuknak tartják, számos esetben pedig félnek attól, hogy ha a felnőtt beavatkozik az eseményekbe, még rosszabbá válik a helyzetük. Mindezek miatt a szülők ritkán értesülnek gyermekük kirekesztett voltáról. A probléma felismerését segítheti azonban, ha figyelemmel kísérjük gyermekünk hétköznapjait, amelybe beletartozik a tanáraival való rendszeres kapcsolattartás és a naponkénti őszinte, szeretetteljes érdeklődés. Azt is jó tudni, hogy a kiközösítésről szóló gyermeki beszámolók sok esetben úgy tűnhetnek, mintha csupán egy ártatlan tréfa vagy egyszerű figyelmetlenség állna a háttérben. Ahhoz, hogy eldönthessük, mennyire komoly a gond, fontos tehát pontosíttatnunk, hogy az adott esemény milyen gyakran történik meg. De a legtöbbet azzal tehetjük, ha a gyermekünk megtapasztalhatja: bizalommal fordulhat a szüleihez, és kisebb-nagyobb problémáit egyaránt komolyan veszik.

A következő jelek utalhatnak az iskolai kiközösítésre:

• a kiskamasz nem szeret iskolába járni, nem beszél az ott történtekről,

• romlanak az osztályzatai,

• feltűnően csendessé, visszahúzódóvá válik,

• a tanítási időn kívül nem találkozik az osztálytársaival; ha vannak barátai, inkább más közegből kerülnek ki,

• megmagyarázhatatlan kék-zöld foltok jelennek meg újra meg újra a testén,

• gyakran megbetegszik,

• éjszaka sokszor felriad,

• rendszeresen és ok nélkül eltűnnek tárgyai (telefon, tolltartó, zsebpénz).

A kiközösítést átélő gyermeknek leginkább a szülei feltétlen szeretetéről való bizonyosságra, a bennük való bizalomra, az önértékelése megerősítésére van szüksége – az értékeinek a felismertetésével és a gyengeségeinek az elfogadtatásával. Mindez neki is segít abban, hogy megküzdjön a kirekesztettség állapotával, de természetesen ehhez pszichológus segítségét is igénybe lehet venni. Ahhoz, hogy a társainak az iránta való viselkedése megváltozzon, a legtöbb esetben elengedhetetlen az iskolával és az osztályfőnökkel közösen kialakított megoldási stratégia kidolgozása és alkalmazása is.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal