bezár

A tehetség: áldás vagy átok?

Szülőként gyakran álmodozunk arról, hogy milyen felnőtt is lesz gyermekünkből. Érdeklődve figyelgetjük adottságait, és örülnénk, ha zökkenőmentesen venné az akadályokat az iskolában, ha mindig jól teljesítene, sőt: ha ő lenne a legügyesebb valamiben. 

Az óvodában már sokféle dolog kiderül egy kisgyerekről: hogy jól rajzol, mozog, énekel, hogy visszahúzódó, vagy éppen szeret szerepelni. Ebben az időszakban még a személyiség minden területére nagy figyelmet fordítunk. Amikor azonban csemeténk bekerül az iskolába, többnyire komoly – kimondott vagy kimondatlan – elvárásokkal indítjuk útnak a tanulás nehéz és kanyargós ösvényén. Ekkortól a figyelmünk sajnos inkább azokra a területekre koncentrálódik, amelyeken a teljesítményt jeggyel mérik. A nyelvi, a matematikai, a logikai-gondolkodási képességek kapnak prioritást, ezért sokan azzal szembesülünk, hogy bizony nem feltétlenül teljesülnek azok az elvárások, amelyeket korábban megfogalmaztunk. 

Howard Gardnertől tudjuk, hogy az intelligencia nem csupán értelmi képességeket takar, hanem számos fajtája lehet. A neves pszichológus összesen hétfélét különböztet meg: nyelvi, logikai, matematikai, téri-vizuális, testi-kinesztétikus, zenei, továbbá inter- és intraperszonális intelligenciát. Az iskolában főként az első hármat értékelik, ám előfordulhat, hogy gyermekünk pont nem ezeken a területeken a legügyesebb. Ilyenkor a mi szülői hozzáállásunkon és felkészültségünkön múlik, hogy a rejtett talentumai felszínre kerülhetnek-e. 

A tehetséges gyerekek általában kíváncsiak, nyitottak a világra, szívesen kipróbálnak új dolgokat. Rendkívül mozgékonyak, magas az energiaszintjük. Nem ritka, hogy a képzeletvilágukban élnek, így időnként teljesen kikapcsolnak. A problémákat gyakran egészen más oldalról közelítik meg, mint a legtöbb ember; sokszor meglepő, újszerű ötletekkel állnak elő. Bár ezek a tulajdonságok mind-mind nagyszerűek, azért okoznak némi fejfájást a szülőknek, akik sokszor úgy érzik: bárcsak lenne öt perc nyugalmuk, amikor csemetéik nem találnak ki semmi érdekeset. Vagy hogy milyen jó lenne, ha végre úgy értenék a dolgokat, mint ők… 

Bizony a tehetséges gyerekek rengeteg időt és energiát igényelnek a szüleiktől. Arról nem is beszélve, hogy egy sereg olyan tulajdonságuk is akad, amelyekkel nem olyan kellemes az együttélés: cinikusak, sértődékenyek, követelőzők, udvariatlanok, egocentrikusak, önfejűek, makacsok, akaratosak, tolakodók lehetnek, és nem tisztelik különösebben a tekintélyeket. 

Természetesen nem mindegyikükre jellemző az összes felsorolt pozitív és negatív tulajdonság, hiszen ma már tudjuk, hogy a tehetség megjelenése alapján is négy különböző csoportba oszthatjuk őket. 

• Szabályos tehetségek: ők minden szülő és tanár álmai, mert kiemelkedő tanulmányi eredményeket érnek el, sikeresek, sőt emellett könnyen és gyorsan is tanulnak. 

• Takart tehetségek: bár általában jól teljesítenek az iskolában, visszahúzódók, és emiatt a képességeiknek csupán a töredékét használják ki. Ahhoz, hogy észrevegyük, mi minden rejtőzik még bennük, sok odafigyelés és rengeteg együtt töltött idő szükséges.  

• Problémás tehetségek: ők sokszor a problémás viselkedésükkel vonják magukra a felnőttek (szülők és tanárok) figyelmét. Vannak köztük agresszívek, iskolaellenesek és túlzottan álmodozók is. Inkább a kérdéseik, a következtetéseik árulkodnak a tehetségükről. Szinte „felfalják” a felnőttek energiáit, mégis rajtunk múlik, hogy kellő türelemmel és jóindulattal tudjuk-e terelgetni őket. 

• Kreatív tehetségek: róluk gyakran az iskolában ki sem derül, hogy mennyi talentumot kaptak a Jóistentől, mert gyengék a teszteredményeik. Ők azok, akik szokatlan kérdésfeltevéseikkel, a szabályok, a megszokott dolgok kerülésével, különleges ötleteikkel hívják fel magukra a figyelmünket.  

Ahhoz, hogy gyermekeink tehetségét felismerjük és kibontakoztathassuk, jól kell ismernünk őket, és sok időt kell együtt töltenünk velük. Ha olykor úgy érezzük, hogy inkább teher számunkra a tehetséges gyermek, bárcsak inkább átlagos lenne, jusson eszünkbe a talentumokról szóló példázat (Máté evangéliuma 25,14–30). Hiszen egykor tőlünk is megkérdezi majd a mi Urunk, hogy mihez kezdtünk szülői hivatásunkkal, segítettünk-e gyermekeinknek abban, hogy ne ássák el a talentumaikat, sikerült-e boldog, a társadalom számára hasznos felnőtteket nevelnünk belőlük. Milyen jó lenne, ha örömmel adhatnánk majd számot neki!

A cikk a Family magazin 2012/1. lapszámában jelent meg.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal