Lelkigondozói munkám során számtalan olyan emberrel találkoztam, akik Istennel jártak, de valami miatt nem volt teljes az életük. Nem tudták azt a pályát futni, amely számukra kijelöltetett, mert tele voltak bizonytalanságokkal, félelmekkel – vagy épp ellenkezőleg: keménységgel, haraggal, arroganciával. S hogy miért is? Mert nem látták elég értékesnek magukat.
Margit sikeres volt. A pályája felfelé ívelt. Mindenben az első helyen volt. Hihetetlen teherbírása miatt sokan irigyelték. De senki se látta, mekkora harc is folyik ott legbelül… Mennyi munka van a csillogó „győzelmek” mögött, és mennyi küzdelem áll a háttérben: maximalizmus, perfekcionizmus, teljesítési kényszer – no meg mások feletti ítélkezés, kritika, önigazolás. Margit maga sem tudta, hogy került bele ebbe az ördögi körbe. Mindig is meg akart felelni. De kinek? Mindenkinek, leginkább pedig önmagának. Hatalmas teher hullott le róla, amikor megértette, hogy alacsony önértékelése az oka mindennek, amely a születése, fogantatása körüli hercehurcából ered. A többi – az, ahogyan gondolkodik és él – mindezekre adott öntudatlan válasz, de ebből Isten erejével bármikor ki lehet lépni. És ő ki is lépett.
Gondolkodásunk, értékrendünk, önmagunkról alkotott tudatos vagy öntudatlan elképzeléseink nagyban befolyásolják érzéseinket, döntéseinket, tetteinket – s végső soron az életünket. Az egyik angol bibliafordítás szerint „amint gondolkodik az ember magában, olyan ő” (Példabeszédek könyve 23,7). Az az ember, akit a szülei akartak, vártak, aki feltétel nélküli szeretetben és elfogadásban nőtt fel, egészséges felnőtté válik. Olyan emberré, aki helyesen látja önmagát, a világot és benne a saját helyét, aki képes egészséges kapcsolatokat építeni és a rosszra is jól reagálni.
Sajnos azonban ma már egyre többen érkezünk a felnőttkorba csonka vagy sérült családból. A nyüzsgés, a rohanás, siettetés és a teljesítménykényszer sem kedvez a cseperedő gyermekeknek. S akkor még nem beszéltünk az óvodai, iskolai, munkahelyi és egyéb közösségekről, ahol nem ritkán okozunk életre szóló sebeket egymásnak. Aztán ott vannak a mindennapok kihívásai is: „Ha lemaradsz, kimaradsz!” – próbál magával ragadni a világ. Légy mindig szép, fiatalos, fitt, légy mindenben az első, a legjobb, legsikeresebb! Kövesd, amit a divat vagy a közízlés diktál! Járj az általa megálmodott helyeken, ruhákban és autóval – akkor leszel végre valaki. És ha végre megszerzed, eléred, amire vágytál, nincs megállás. A küzdelem, a pörgés sosem ér véget.
– Gyerekkoromban a társaim csúfoltak, mert magasabb voltam, mert szemüveges voltam, s mert keresztények voltunk – meséli Sára. – Egy idő után elhittem, hogy én csúnyább vagyok az átlagnál. Olyan lány, akinek aligha lesz esélye arra, hogy egy hívő fiú feleségül vegye. Fiatalkorom óta ismertem a későbbi férjemet. Tetszett is, de sose mertem volna remélni, hogy engem, épp engem kérne feleségül az a komoly, helyes srác. Mégis megtörtént a csoda! Hónapokig szárnyaltam a boldogságtól, el sem hittem, hogy velem történt mindez. Aztán elkezdtem kérdezgetni tőle: „Szeretsz?” „Miért szeretsz?” „Mit szeretsz bennem?” Eleinte türelmesen győzködött, újra és újra bizonygatta, hogy mennyire szeret, s mekkora kincsnek is lát. Ám nem volt az a győzködés, amely betölthette volna a bennem lévő űrt, és megszabadított volna a bizonytalanságomtól. Pár év alatt a mesebeli házasságomból sikerült egy vitákkal, vádakkal és gyötrelmekkel teli életet „varázsolnom”. Persze nem tudatosan tettem ezt, de hogy is tudtam volna másképp élni, amíg önmagammal, a saját értékemmel sem voltam tisztában? Isten kegyelme, hogy tíz év után egy női csendeshétvégén megértette velem, hogy milyennek is lát: az ő különleges gyermekének. Azóta már az sem okoz gondot, hogy felfogjam, elfogadjam és érezzem a férjem szeretetét.
Ki mondja meg hát, hogy mennyit érünk? A társunk? A családunk? A szomszédaink? A felettesünk? A lelkészünk? A stylist? A média vagy a korszellem? Vagy az, aki megformált minket, aki megálmodott erre a világra. Épp ott és épp akkor, amikor azt a legtökéletesebbnek látta. Olyan külső és belső adottságokkal, tehetséggel és korlátokkal alkotott meg bennünket, mint soha senki mást ezen a földön. És egy olyan, személyre szabott küldetéssel indított útnak, amelyet rajtunk kívül senki más nem tölthet be ezen a világon – még a szebbek, jobbak, okosabbak sem.
A hazugságok, amelyeket a minket körülvevő világ hirdet, csak gúzsba kötnek minket. Isten azonban képes arra, hogy felszabadítson ezek alól az elvárások alól – arra az életre, amelyet valóban nekünk szánt. Ő minden gyarlóságunkkal, kicsinységünkkel együtt értékesnek lát minket. Azt üzeni nekünk: „Íme, én drágakövekre építem falaidat, zafírokból rakom le alapodat. Rubinból készítem el falad párkányát, és kapuidat briliánskövekből, összes határaidat meg gyémántokból.” (Ézsaiás könyve 54,11–12)
Nem ócskavasból lettünk összetákolva, hanem igazi kincsekből, nagy műgonddal alkotott meg minket Mesterünk. Így aztán még akkor is értékesnek lát minket, ha időnként ütöttkopottnak tűnünk.
A szerzőről
