bezár

Az ajándék ruha

Nagymamám gyermekkorában a háború árnyékolt be mindent, többek között a divatot is – örültek, ha volt elég kinőtt, megörökölt holmi, amelyet fel lehetett venni. A kislányok szíve azonban nem érte be ennyivel akkor sem, meg-megdobbant egy-egy masnis blúz vagy pörgős szoknya láttán. Vagy épp egy pöttyös ruha miatt egy – még be nem tört ablakú – kirakatban.

Hogy mekkorát sóhajtott az a kislány, már maga sem emlékezett rá nagymama korában, de hogy „anyukának” nem mondta, az biztos. Hogyan is mondta volna, amikor kisebb gondja is nagyobb volt az édesanyjának ennél…! Ha egyszer élelemért ment vonatlépcsőn kapaszkodva vidékre, hátrahagyva kisgyerekeit egyedül – apukát a frontról várták haza –, biztos, hogy fölösleges lett volna az ő szívét is fájdítani azzal a pöttyös ruhával. És ezt egy kislány akkoriban pontosan tudta. 

Hogy esti imájában nagymamám meg merte-e említeni a kirakatot, ki tudja már…? A lényeg, hogy a következő pakkban, amelyet egy „ismeretlen ismerős” svéd családtól kaptak, egy szakasztott ugyanolyan pöttyös ruha érkezett, természetesen a megfelelő méretben. Egy életre bizonyság volt annak a kislánynak a Jóisten szeretetéről. A svéd család pedig időközben szinte rokonsággá vált, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Ők sem feledkeztek meg erről a történetről sem, és most a negyedik generáció kislány családtagjának küldtek egy ünnepi kisruhát, és egy saját készítésű, kötött kis kardigánt, sapkával. Nincs háború, és mi már nem vöröskeresztes csomagoktól várjuk az életben maradást, ruhákat is lehet kapni minden méretben és márkában, mégis: ez a csomag nekem azt az emléket idézi. És az üzenetet, hogy nem felejtünk el Benneteket, a negyedik generációt sem. 

És mert sok jó barát vesz körül még, óriási kincs megtapasztalni, hogy amint Borókánk növekszik, és újra meg újra kicsinek bizonyulnak a ruhácskák, elég felmennem a padlásra, és a sok-sok doboznyi, ajándékba kapott kis holmiból összeszednem egy újabb adagot. Mert az „adhatnék egy adag kisruhát?” kérdés ma is kincset ér – és barátságot, mert minden darabról eszembe jut az, akitől kaptuk. A „jókedvű adakozót”, pedig, tudjuk, hogy szereti az Isten. De nemcsak ő, hanem a megajándékozottak is. 🙂 

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal