bezár

Komatál

Utolért már idén is az őszi nátha, nincs benne semmi extra. Ahogy egy húslevesben sem. De hogy jön ez ide? – Tényleg: idejön…?

Mit meg nem adtam volna most egy tál gőzölgő húslevesért! Mondjuk, amilyennel nagymamám is betoppant néha, szülés után is. Már egyenesen a kórházba hozta, a város másik végére, befőttesüvegben, konyharuhába csavarva: „Egyél csak, kicsikém, ettől majd lesz tejed!” És amíg ettem, mesélt is a régi időkről, amikor még gyógyszerszámba ment egy tál húsleves a kiéhezett embereknek. Különösen a silány koszton felnövő, betegeskedő gyerekeknek. Mesélte, hogyan szerzett marhahúst akkor a hentestől, aki ugyan összetévesztette valaki mással, de mivel így kapott a pult alól gyönyörű árut, nem árulta el magát. Boldogan megfőzte belőle a húslevest a tüdőgyulladásos kislányának, hogy végre erőre kapjon. Meg is gyógyult tőle – „egyed csak te is, megerősödsz”.

Eszembe jutottak a szilvás gombócok is, amelyek harmincadmagukkal érkeztek tőle, szintén a gyermekágyas időszak alatt. Ezekhez is járt a mese az aratókról, akikre főzni kellett (mit csinál egy tanítónő a nyári szünetben?). Félt is nagymamám, képes lesz-e annyi aratóra gyúrni, gömbölyíteni a kétszáz szilvás gombócot, de sikerült. „Egyél csak, ettől lesz energiád.”

Szüleink vasárnapi ebédjei, és hét közbeni gondoskodása felbecsülhetetlen, de hogy kicsit tehermentesítsék őket, a barátaik is hoztak komatálat. Abasár színe-javát belefőzték-sütötték, külön odafigyelve a hasfájós baba anyukájának étrendjére. Volt olyan komaaszony-barátnőm is, akitől a receptet is elkértem a komatál után; azóta sem sütöttem olyan omlós mustáros tarját, olyan mennyei almás pitét. Volt, aki rendszeresen rákérdezett, van-e aznap ebédem, mert ha nem, náluk épp tojásos nokedli van, hoz belőle szívesen – azóta is mindig ő jut eszembe, valahányszor ezt főzöm. És volt, aki megírta a kifőzde aznapi választékát, és amit kértem, meghozta, betette a kerítésen – nem kellett érte kimozdulnom, sorban állnom babával.

Aki kapott, tudja, mennyit ér az ehető segítség kisbaba mellett. Aki nem kapott, az pedig azért tudja: mit jelentett volna, ha akad, aki – bárhogy is, de – hoz egy tál ételt. Akár gasztronómiai remek, akár „hóvégi koszt”, mindegy: aznapra maga a jóllakott boldogság. Most, hogy elindult a Komatál Program, milyen jó lenne feléleszteni a hagyományt minden közösségben! Örökre barátokat szerezhetnénk vele.

Még egy múló, kis őszi nátha idején is eszébe jut az embernek az a húsleves, az a komatál…

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal