Amikor július közepe táján a strandlabdákat, nyugágyakat, grillsütőket és rikító színű fürdőruhákat egyik napról a másikra hirtelen felváltják a bevásárlóközpontokban a kötelező olvasmányok, foglalkoztató füzetek, színesrúd-készletek és füzethalmok, enyhe gyomorgörcs kerülget. Én ilyenkor még egy csepp ingerenciát sem érzek arra, hogy a közelgő tanévre gondoljak. Épphogy elkezdtük kipihenni az iskolát, dehogy akarok én foglalkozni vele! Hiányzik a csudának a hajnali kelés, az ipari mennyiségű házi feladat, olvasónapló, témazáró, az „anyuka, küldjön be holnapra 835 forintot” és egyéb nyalánkság.
Úgy vagyok vele, hogy július közepén szeretnék még egy kicsit a mának élni. Élvezni a simogató nyári napsugarakat, a ráérős reggeleket, a családdal való felszabadult együttléteket, a kevesebb kötöttséget. Emiatt kétségbeesetten próbálok kapaszkodni a tovaröppenő napokba, mert augusztus elseje után valahogy mindig turbófokozatra kapcsol az idő. Kettőt pislantunk, és már megint ott állunk egy tanévnyitó kellős közepén.
Őszintén bevallom, ahogy közeledik a szeptember, úgy szokott úrra lenni rajtam egyfajta világvége-hangulat. Aztán tavaly úgy alakult, hogy az első tanítási napot kórházban töltöttük a nagylányommal. Egy tervezett (amúgy rettentő kellemetlen) beavatkozás és vizsgálat várt rá. A kórházban kizökkent az idő, és más megvilágításba került minden. Mi másfél nap után szabadultunk, de kaptunk egy szobatársat, akivel lehet, hogy megfordult a világ.
Azóta is gyakran eszembe jut az a kislány. Épp akkor kezdte az első osztályt. Az tűnt fel a szülőknek, hogy a szünet utolsó napjaiban egyre aluszékonyabbá vált. Majd rémesen elkezdett fájni a feje. Az első tanítási napon pedig már nem tudott kikelni az ágyból. Odáig tudtam csak követni a sorsát, hogy a tünetek alapján nagy bajra gyanakodtak az orvosok. Mentőautóba rakták, és további vizsgálatokra egy másik szakintézménybe küldték.
Sokszor imádkoztam érte év közben is. Vajon mi lett vele? Tényleg egy szörnyű, netán gyógyíthatatlan betegség és hosszú küzdelem várt rá? Vagy csak egy könnyen kezelhető fertőzés okozta az ijesztő tüneteket? Vajon tudta hordani a gondosan kiválasztott, pónilovas táskáját, írt-e a királylányos füzetekbe…?
Az ő története komolyan elgondolkodtatott, és önvizsgálatra késztetett. Egy betegágyról az utált, nem várt iskola is vonzó alternatívának tűnhet. Mennyivel jobb gyerekek között lenni, a szünetekben, suli után játszani – és igen, leckét, dolgozatot, olvasónaplót írni!
A szeptember általában az újrakezdés időszaka, amikor sok minden megváltozik az életünkben. Nem mindegy, hogy hálatelt szívvel, kíváncsian tekintünk-e a ránk váró új feladatok, helyzetek elé – vagy a mögöttünk lévő napokat siratva, megfásulva. Ahogyan az egyik cikkünkben olvashatják: nem mindegy, hogy „csillog-e még a szemünk”. Bármi bízatott is ránk, találunk-e örömöt és hálára adó okot benne?
Őszi lapszámunkban több ilyen csillogó szemű szereplővel is találkozhatnak. Így készül kisbabájuk érkezésére a címlapunkon látható Hamar Donát és Noémi, így beszél a lehetetlennek tűnő akadályok leküzdéséről a volt testépítő-világbajnok, és így mesél hite megtalálásáról, élete izgalmas kihívásairól Bali Mónika is. Azzal a reménnyel nyújtjuk át most Önöknek ezt a számot, hogy segíteni tudunk a nézőpontváltásban. Ha kell, felrázunk vagy elgondolkodtatunk, ha kell, megnevettetünk, de legfőképpen megerősítünk. Abban a kegyelemben, amelyre bátran rábízhatjuk az életünket – bármi vár is ránk.
Győri Virág
főszerkesztő
A szerzőről
