A határidő fenyegetésének árnyékában hirtelen kipattan fejünkből a kreatív, mindent vivő, fergeteges ötlet, a munkahelyi elvárások egyre jobb és jobb eredményekre ösztönöznek minket, gyermekünk miatti aggodalmunk arra sarkall, hogy megjavíttassuk a lépcső korlátját. Mindezt logikusnak, indokoltnak és egyértelműnek tartjuk – azt is mondhatnánk, hogy aggodalmaink segítségünkre vannak. Azonban azt már nehezebben tudnánk megmagyarázni, hogy amikor reggel lekéssük a buszt, miért kezdünk rettegni a munkánk elvesztése miatt, és miért érezzük úgy egy fontos vizsgára való készüléskor, hogy az életünk múlik rajta.
A szorongás és az aggodalom életünk természetes és szükséges velejárói. Megvédenek a veszélyes helyzetektől, feladataink elvégzésére ösztönöznek, és mindehhez a megfelelő irányba fordítják a figyelmünket. Tehát a céljuk az, hogy mozgósítsák a testünket és gondolatainkat, és a tettek mezejére vezessek minket. Vannak azonban bénító szorongások, amelyek csak felemésztik energiáinkat, nincsenek segítségünkre a nehéz helyzetek megoldásában, sőt inkább hatalmas akadályként állnak előttünk. Például amikor a visszautasítástól félve nem merünk beszélgetést kezdeményezni emberekkel, vagy amikor a szakmai előrehaladásunk feletti aggódás miatt nem tudjuk megfelelő színvonalon elvégezni az aktuális munkahelyi feladatainkat.
Káros aggodalmaink nagy része abból származik, hogy a valóságot eltorzító szemüvegeket hordunk, és ezeken keresztül szemléljük az eseményeket, a többi embert és önmagunkat. Mivel már régóta viseljük ezeket a szemüvegeket, észre sem vesszük, amikor megint feltesszük őket – azt hisszük, hogy a világ valóban olyan, amilyennek mi látjuk. Azonban ha sikerül felismernünk és néven neveznünk szorongásaink főbb okozóit, több fényt engedhetünk a hétköznapjainkba, és felszabadultan haladhatunk utunkon.
A sötétített szemüveg
Napszemüvegben mindent sötétebben, kontrasztosabban látunk, mint szabad szemmel. Ha a gondolati szemüvegünknek sötétített a lencséje, hajlamosak vagyunk mindent borúsabban látni a valóságosnál. Ennek hatása érhető tetten akkor, amikor azt érezzük, hogy egyetlen vendég távolléte tönkretette a hónapok óta tervezett összejövetelt, egy esős nap az egész nyaralásunkat vagy egyetlen rosszul sikerült fogás az egész karácsonyt. A kiéleződött kontrasztok miatt az is megeshet, hogy a világot vagy feketének, vagy fehérnek látjuk, és nem érzékeljük, hogy a kettő között megszámlálhatatlan árnyalat létezik. Ez odáig vezethet, hogy feladatainkat a végtelenségig halogatjuk, mert úgy érezzük, hogy úgysem tudunk tökéletes munkát kiadni a kezünkből.
Önmagunkat is hajlamosak vagyunk sötéten látni. Ennek következtében azt hisszük, hogy ha éppen nem sikerült valami úgy, ahogyan szerettük volna, akkor buták, bénák, értéktelenek vagyunk. Gyakran felelősnek érezzük magunkat a minket elszomorító, rajtunk kívül álló helyzetek miatt is, például lelkifurdalást érzünk házastársunk munkahelyi feszültségei vagy gyermekünk nyomasztó iskolai élményei miatt.
A jövőbe látó szemüveg
Néha észrevétlenül úgy gondolkozunk, mintha jövőbe látó szemüvegünk lenne, jóllehet tudjuk, hogy ilyesmi nem létezik. Amikor egy rosszul sikerült vizsga vagy munkahelyi értékelés miatt azt gondoljuk, hogy nem vagyunk elég jók a szakmánkban, nem fogjuk tudni befejezni az egyetemet, vagy el fogjuk veszíteni az állásunkat, akkor a valóságtól elrugaszkodva, egy egyszeri, mindenkivel előforduló esemény alapján azt hisszük, hogy ez lesz a jövő. Hasonlóképpen ha egy fontos előadást tartunk valahol, és mondanivalónk elején az egyik hallgatónk nagyot ásít, akkor az jár a fejünkben, hogy biztosan untatjuk az egész társaságot – holott ennek az ásításnak ezer más oka lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy tükrözi előadásunk minőségét és a többiek véleményét.
Rossz dioptria
Ha nem megfelelő dioptriájú szemüveget hordunk, a tárgyak méretét torzítva látjuk. Ugyanígy van a gondolati szemüvegünkkel is. Például az elért érdemeinket lekicsinyeljük: azt mondjuk, hogy nem nagy ügy, hogy megszereztük a diplomát, hiszen ma már a legtöbb embernek van; vagy hogy a munkahelyi előléptetésünknek nincs különösebb jelentősége, hiszen előbb-utóbb biztosan mindenki sorra kerül.
Érzelmeink torzító lencseként működnek – de ne higgyük, hogy amit ezen keresztül látunk, az a valóság! Az, hogy félünk bizonyos helyzetektől vagy feladatoktól, mert nem érezzük magunkat alkalmasnak rájuk, még nem jelenti azt, hogy így is van – ezeket a téves képeket a mi szemüvegeink alakítják ki.
Nem megfelelő dioptriájú szemüvegben a távolságok is torzulnak: ha egy tárgyért nyúlnánk, elképzelhető, hogy el fogjuk véteni, mert azt hittük, elérhető közelségben van. Gondolatainkban ez ott érhető tetten, amikor „kellene” állításokat fogalmazunk meg magunk számára. Például: „ennyi évesen már sokkal többet kellene felmutatnom”, „sokkal többet kellene keresnem”, „jobb szülőnek kellene lennem”. Téves
szemüvegünkkel irreális elvárásokat fogalmazunk meg önmagunkkal szemben, s ezek akadályoznak minket az igazi feladataink elvégzésében.
Lássunk tisztán! Cseréljünk szemüveget!
1. Ismerjük fel gondolkodási hibáinkat!
Az alábbi lista segítségével leleplezhetjük torzító szemüvegeinket.
Önre mely állítások igazak?
Feketén-fehéren, szélsőségesen látom a dolgokat.
Ha valami rossz ér, hajlamos vagyok azt hinni, hogy velem a jövőben is rossz dolgok fognak történni.
Leragadok a negatívumoknál, és figyelmen kívül hagyom a pozitívumokat.
Hajlamos vagyok arra, hogy a teljesítményemet, elért eredményeimet és küzdelmeimet lebecsüljem.
Más emberek különféle megnyilvánulásait gyakran a személyem iránti kritikaként értelmezem.
Meg vagyok győződve arról, hogy az aktuális dolgaim rosszul fognak alakulni.
Hajlamos vagyok aránytalanul felfújni vagy lekicsinyelni bizonyos események, történések jelentőségét.
Előfordul, hogy az érzelmeim alapján ítélem meg a valóságot. Például ha valami nem sikerült, akkor azt gondolom, hogy ügyetlen vagyok.
Gyakran használok önmagamra vagy másokra vonatkozóan „kellene” állításokat.
Hajlamos vagyok önmagamat negatív jelzőkkel (ügyetlen, buta stb.) illetni, ahelyett hogy a hibáimat nevezném meg.
Hajlamos vagyok olyan eseményekért hibáztatni magam, amelyekért egyáltalán nem vagyok felelős.
Ahány kérdésre adott igenlő választ, annyiféle torzító szemüveget szokott hordani.
2. Lássuk jól a valóságot!
Miután felismertük, hogy melyek azok a gondolatok, amelyek felesleges és bénító szorongást okoznak számunkra, kezdjük el áthangolni őket! Pál apostol ezt írja: „…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Rómabeliekhez írt levél 12,2) Szorongó értelmünknek és hibás gondolatmenetünknek is megújulásra van szüksége ahhoz, hogy meglássuk Isten terveit és az ő hatalmát életünkben. Dávid és Péter példája jól szemlélteti az Isten szerinti „szemüvegváltást”.
Dávidnak az segített kiállni Góliát ellen, hogy visszaemlékezett Isten hatalmas tetteire, ezt mondva: „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (Sámuel 1. könyve 17,37) Emlékeztessük mi is magunkat arra, hogy Isten már mennyi csodát tett velünk, hogyan hordozott minket életünk nehézségein keresztül, hogyan oldotta meg a számunkra megoldhatatlannak tűnő helyzeteket, és hogyan gördítette el az előttünk álló akadályokat. Ő nem változik! Életünk jelenlegi problémái felett is ő az Úr!
Amikor Péter Jézus szavára elindult a vízen, és tekintetét a hullámok felé fordította, süllyedni kezdett, amikor azonban Jézusra nézett, a felszínen maradt, és nem borították el a hullámok. Ahelyett, hogy a saját erőnkre vagy erőtlenségünkre vagy éppen az adott helyzet megoldhatatlanságára tekintenénk, nézzünk mi is Jézusra, és lássuk meg az ő jelenlétét és viharokat elcsendesítő hatalmát!
Mikor kell szakemberhez fordulni?
Ha a szorongás olyan erőssé válik, hogy már ellenünk dolgozik:
1. olyan mértéket ölt, amely akadályozza a mindennapi életvitelünket (a munkába járást, a gyermekek ellátását, a tanulást stb.),
2. állandó kimerültséget okoz,
3. hetekig tartó lehangoltság lesz úrrá rajtunk,
4. örömtelenné válunk,
5. alvási problémáink vannak,
6. „megmagyarázhatatlan” testi tüneteket produkálunk, gyakran vagyunk betegek,
7. folyton rágódunk valamin, nem tudjuk kiverni a fejünkből a rossz gondolatokat,
8. elveszítjük az érdeklődésünket a korábban örömöt és feltöltődést jelentő kapcsolatok és tevékenységek iránt.
A cikk a Family magazin 2015/2. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
