bezár

Ne engedjük céltáblává válni!

bullying

Piszkálás, zaklatás, bántalmazás a gyerekek között

Az elmúlt években elég gyakran megfordultam teljesen átlagosnak tekinthető kiskamaszok között. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyire elharapódzott közöttük a verbális agresszió: a másik zaklatása, az értelmetlen és sokszor oktalan bántás, kipécézés, zsarnokoskodás.

A jelenséget a pszichológusok bullyingnek vagy mobbingnak nevezik. (A bully szó verekedő, erőszakoskodó embert, a mob pedig csőcseléket jelent angolul.) Mi mindent értenek ezen a kifejezésen? Szekálást, piszkálást, csúfolást, cikizést, kipécézést, megalázást, kiközösítést, pletykálkodást, rágalmazást, megfélemlítést, zsarolást, bántalmazást – vagyis mindenféle pszichoterrort, amelyet egy adott csoport ugyanazon személlyel szemben hosszabb időn keresztül érvényesít.

Kiközösítés és cyberbullying

A kiközösítés klasszikus formája már az óvodában is megjelenik, de az általános iskola harmadik-negyedik osztályától kezd erősödni, majd felsőben, illetve a középiskolában teljesedik ki. A piszkálás elszenvedője általában eltér az őt körülvevő közegtől, például kinézetében, értelmi képességeiben, viselkedésében, vallásában, szociális státusában stb. Sok esetben azonban teljesen átlagos gyerekek – különösebb „stigma” nélkül is – áldozatául esnek a bántásoknak, sőt a korábban „menőnek” tartott diákok is egyik napról a másikra az iskolai ranglétra aljára kerülhetnek.

A gyerekek először csak heccelnek, élcelődnek, kitolnak a másikkal. Kezdetben ezeken a poénokon még nevet mindenki. Azonban a kiötlőik a sikereken felbuzdulva egyre durvább és sértőbb ötletekkel állnak elő, mert vágynak a többség elismerésére – és egyben félnek attól, hogy előbb-utóbb ők kerülnek az áldozat szerepkörébe. Ezzel máris kialakul egyfajta csapatszellem és egy viszonylagos hierarchia közöttük, általában egy fővezérrel és a követőkkel, akik így biztonságban és közösségben érzik magukat.

A zaklatás virtuálisan is történhet. A tinédzser korosztályban az agresszió megnyilvánulásának az egyik legújabb (és legnehezebben ellenőrizhető) formája az úgynevezett cyberbullying, amely a legnépszerűbb közösségi portálokon küldött sértő üzenetekkel, gyalázkodó hozzászólásokkal, pletyka terjesztésével, bizalmas vagy hamis információk megosztásával, kompromittáló képek készítésével és közzétételével zajlik.

Mit tehetünk szülőként?

Sajnos nem mindig derül ki, ha egy gyermek folyamatos megaláztatástól szenved. Ő maga is annyira szégyelli, hogy sem a szüleinek, sem a tanárainak nem meri elmondani. Egyrészt tart a csoport retorziójától, másrészt a felnőttek reakciójától is. Vannak azonban árulkodó jelek, amelyekre érdemes odafigyelni. Ilyen például, ha folyamatosan „elveszti” a dolgait – valójában elveszik vagy kizsarolják a pénzét, értékeit. Iskolából hazatérve rendszeresen rendezetlen vagy hiányos a ruházata, megrongálódott a felszerelése, gyakran furcsa sérüléseket szerez. Elmaradoznak vagy egyáltalán nincsenek barátai. Romlik az iskolai teljesítménye, levertté válik, pszichoszomatikus tüneteket produkál.

Hogyan segíthetünk ilyen esetekben?

1. Azonosítsuk a problémát!

A bullying sokkal gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk. Szinte biztosra vehetjük, hogy gyermekünk is átesik hasonló élményeken, csak az nem mindegy, hogy ennek mekkora a mértéke. Ha gyanút fogunk, hogy valakiktől szenved, ha utal rá, vagy nyíltan jelzi, mindenképpen vegyük komolyan. Először is beszélgessünk el vele, és derítsük ki, hogy mi történik valójában. Ha van rá lehetőségünk, kérdezzünk meg másokat is a konkrét esetekről. Előfordulhat, hogy a gyerekünknek is van szerepe az eseményekben: olyasmiért is csúfolhatják, amin tényleg változtatnia kellene. Lehet, hogy erőszakos, neveletlen, önző, magatartási vagy higiénés problémái vannak, és ezt nem tolerálják a többiek. Segítsünk neki a változásban, hogy ne az idegen közeg tanítsa meg rá kemény leckével!

Tudnunk kell azt is, hogy minden közösségnek megvannak a maga normái. Ha ezektől bárki eltér, azt a csoport szankcionálni fogja. Ez természetes jelenség, a szocializációs folyamat része, még nem feltétlenül tekinthető bullyingnek. De azzá válhat.

Vannak olyan tipikus viselkedésformák, amelyek eleve provokációt hordoznak magukban. Például ha egy tinilány túl kihívó képeket tölt fel magáról az interneten, vagy ha szélsőséges divatirányzatot követ egy kamasz fiú, számíthat rá, hogy kiteszi magát a többiek zaklatásának. Természetesen a társadalmi normáktól való eltérés kezelésének nem a bántalmazás a megoldása, a terrorizálás minden esetben elítélendő.

2. Nem benne van a hiba!

Gyakran olyan adottság miatt piszkálnak valakit, amelyről nem tehet, amolyan „ha van sapka, azért; ha nincs sapka, azért” típusú a vegzálás. Tehát az ok nem a bántalmazottban, hanem a bántóban van. Ez nagy különbség, amit meg kell értetnünk a gyermekünkkel. Ha ostoba, rosszindulatú emberek céltáblájává válik, arról nem ő tehet!

3. Kérjen segítséget felnőttől!

A legfontosabb, hogy megbízzon egy érettebb személyben, akivel megoszthatja a problémáját. Ez nem árulkodás, bénaság vagy megfutamodás, hiszen ahhoz kell igazán bátorság, hogy merjen ellenállni. A kipécézett egyén ritkán tud megbirkózni egyedül a csoportnyomással, segítségre, támogatásra, közösségre van szüksége. Nagyon fontos a nyilvánosság, mert az elhallgatás, a néma jóváhagyás erősíti, bizonyos módon igazolja és bátorítja az elkövetőt, mivel így a tettének nincs következménye. Amit tesz, azt nemcsak hogy elfogadhatónak, hanem egyenesen jogosnak is gondolja.

4. Rángassuk ki az áldozat szerepköréből!

Gyermekünknek tudnia kell, hogy nem ő az egyetlen, akivel ilyesmi megesik, még elismert, tehetséges felnőttekkel is előfordult. Nem azért történik vele mindez, mert ő nem szerethető, alsóbbrendű, vagy vesztes típus, hanem mert azt szeretnék az elkövetők, hogy azzá váljon.

5. Ne vegye fel a kesztyűt!

A zaklatást még az elején a legkönnyebb leállítani azzal, ha a tinédzser figyelemre sem méltatja a bántalmazót, és nem hajlandó felvenni a kesztyűt. Nem kell minden piszkálást észrevenni, nem kell mindenre reagálni. Sokszor ez sokkal nehezebb, mintha visszavágna, de a zaklatók abból nyernek erőt, ha látják, hogy a kiszemelt áldozatuk szenved, küzdeni próbál. Ha a bántalmazó nem kap megerősítést, egy idő után rá fog unni, és más préda után néz.

6. Tanuljon önuralmat!

Bátorítsuk gyermekünket arra, hogy ne mutassa ki ellenséges közegben az érzelmeit. Mindenkinek rosszulesik, ha kikezdik, de pontosan erre hajtanak azok, akik fenyegetnek. Ha látják, hogy célt érnek, azzal teret engedünk nekik. Humorral, poénnal, egy frappáns válasszal kizökkenthető a sértegető, és ezzel az egész helyzet komolysága megsemmisíthető.

7. Kerülje az erőszakot!

Ha erőszakkal válaszolunk, az csak olaj a tűzre. Sokszor nem lehet tudni, hogy éppen nem ez-e a célja a zaklatónak. Egy verekedésből nehéz tisztán kikerülni.

8. Irányítsuk a figyelmét pozitív dolgokra!

Keressünk közösen olyan elfoglaltságot, amelyben ügyes vagy sikeres lehet a gyerekünk. Biztosítsunk kellemes élményeket számára, amelyek a pozitív dolgokra irányítják a figyelmét. Próbáljon ki olyasmit, amihez kedvet érez, és amiből töltekezhet. Közben sokszor dicsérjük, bátorítsuk, fejezzük ki a szeretetünket!

9. Keressünk más társaságot, barátokat!

Próbáljunk meg új gyerektársaságot keresni számára, tanuljon valami újat, járjon el egy tanfolyamra, egy új sportegyesületbe, vigyük el önkéntes munkára nehezebb sorsú gyerekek közé vagy állatmenhelyre. Tágítsunk a világképén, hogy van az iskolán vagy az interneten kívül is élet, vannak még jó helyek, jó emberek, akiket nem is ismer. Segítsük, hogy új barátokat találjon, lássa, hogy van választási lehetősége. Próbáljon meg az iskolában is nyitni mások felé, mert a magányos gyerek a legvonzóbb célpontja az erőszaknak.

10. Semmi sem tart örökké!

Mondjuk el gyermekünknek, hogy ennek is vége lesz egyszer. Ha megtanul ügyesen kiállni önmagáért, érett személyiségű felnőtt lesz belőle. Inkább vállalja a népszerűtlenséget, de ne sodródjon a csapatszellemmel, ne csatlakozzon a gonoszkodókhoz sem félelemből, sem kényelemből! Ezáltal olyan tartása, kiállása lesz, amely fel fogja szabadítani a rettegés alól. És ahol nincs félelem, ott nincs felette emberi hatalom.

11. Istent is meghurcolták az emberek

Végezetül mesélhetünk arról is, hogy az emberek mire voltak képesek még Istennel szemben is. Jézust virágvasárnap királynak kiáltották ki, egy héttel később mégis keresztre feszítették. Jézus nem tulajdonított nagy jelentőséget sem az emberek csodálatának, sem az emberek gyűlöletének, mert ő nem az emberek megítélésétől függött, kizárólag az Atyától. Ez adott számára józanságot, akár imádattal, akár megvetéssel fordultak hozzá az emberek. És miért könyörgött Jézus a kereszten? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

A cikk a Family magazin 2013/1. lapszámában jelent meg.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal