Lelőtte, elütötte, szörnyethalt. Lezuhant, összeomlott, kigyulladt. Válnak, otthagyta, kirúgták. Néhány kifejezés, amellyel garantáltan naponta találkozhatunk a hírekben. Az információdömpingnek hála természetesen nem csupán a jelenről, hanem a közeli és távoli jövőről is pontos képet kaphatunk. Klímakatasztrófa, összeomló nyugdíjrendszer, gyógyíthatatlan betegségek, éhezés és szárazság, népvándorlás vagy migrációs válság (kinek-kinek ízlése szerint), véres háborúk, eltűnő országok, kultúrák… Tovább is van, mondjam még?
Bevallom, mostanában csak néhány naponta fogyasztok ebből a kellemes „koktélból”, elég nekem annyi is ebből a sok nyomorúságból. Merthogy azt veszem észre, hogy ez a rengeteg negatív hír alattomos módon bekúszik a bőröm alá, beköltözik a szívembe, és ellopja az életemből az örömöt és a reményt. Azon kapom magam, hogy menthetetlenül elönt a keserűség és az aggodalmaskodás. Hiszen milyen jövő vár így ránk…? (Ha megéljük, persze, és nem halunk meg idejekorán a fent említett lehetőségek következtében.) És mi lesz a gyerekeinkkel…?
Miközben egyik nap ezen morfondíroztam magamban, eszembe jutott egy régi ének részlete: „Légy örömmondó, békekövet, / hirdesd, a Szabadító elközelgetett.” Azóta is újra meg újra váratlanul belekúszik a fülembe, és nagyon hálás vagyok érte, hiszen olyan, mint egy szelíd figyelmeztetés. Arra emlékeztet engem, hogy nem károgásra és jajongásra kaptam elhívást, nem is köldöknézegetésre, hanem az öröm, a remény és a békesség megélésére, továbbadására.
Igaz, az örömöt, a reményt és a békességet néha nagyítóval kell keresni magunkban és magunk körül. Vannak olyan életszakaszok, amikor keserves próbák nehezítik az életünket, de az esetek többségében nem erről van szó, hanem arról, hogy engedjük, hogy a gondok, bajok, félelmek messzire űzzék az örömöt és az Istenbe vetett bizalmat a szívünkből. Ha szeretnénk újra megtelni örömmel, reménnyel és békességgel, akkor oda kell figyelnünk arra, hogy mivel tápláljuk nap mint nap a lelkünket. Minőségi lelki eledelre van szükségünk akkor is, amikor tájékozódunk vagy kikapcsolódunk. Azt kell keresnünk, ami épít – nem pedig azt, ami lehúz.
Szeretnénk, ha a mi cikkeink is ilyen minőségi lelki eledelek lehetnének, decemberi számunkban ezért több „örömmondót” is bemutatunk Olvasóinknak. Találkozhatnak például a karok és lábak nélkül élő Nick Vujiciccsal, akinek minden oka meglenne rá, hogy keserűen élje az életét, mégis árad belőle a derű és az életerő. Megismerkedhetnek egy kedves párral, akik sok-sok évnyi várakozás után találkoztak egymással, és szinte az utolsó pillanatban vált valóra az álmuk, hogy saját családjuk lehessen. Bemutatunk egy színész testvérpárt is, akiknek a humora gyógyírként hat a nézőkre. És persze tanácsokkal, visszaemlékezésekkel, megható novellával készülünk a közelgő karácsonyra is, amikor arra emlékezhetünk, hogy a Szabadító megszületett.
Bár kétségtelenül sok nehézség vesz minket körül, mégis van okunk az örömre, és van reménységünk, biztos jövőnk is! Hagyjuk, hogy ez a jó hír átjárja a szívünket, és adjuk tovább a körülöttünk élőknek is! Ennél nagyobb ajándékot úgysem adhatunk nekik.
Győri Virág
főszerkesztő
A szerzőről
