„Vajon ki lehet az a fickó Gizi mellett? Ki az, akivel teli szájjal nevetve, boldogan néz a kamerába, és akit olyan szorosan ölel?” – töprengek a közösségi oldalon szörfölgetve. Merthogy Gizi férje szőke és magas, ez a férfi meg barna hajú és mackós testalkatú…
Nem tévedhetek, hiszen ezer éve ismerjük egymást. Még előttem van, ahogyan az egyik ifjúsági táborban szárba szökkent a szerelmük. Nagyjából egy időben volt az esküvőnk is. Később már csak ritkábban találkoztunk, de az internetnek hála láthattam, ahogy sorra megszülettek a gyerekeik, majd óvodába, iskolába mentek. Aztán nyáron az egyik ballagós fotó után egyszer csak feltűnt az a kép. Alatta sok-sok szívecskével, szmájlival – és a lájkokból ítélve egy lelkesen bólogató ismeretségi körrel.
Bevallom, számomra ez a legfurcsább. Hogy azok, akik tanúi voltunk annak idején e szerelemnek, netán ott ültünk a menyegzőn is (hallva a holtomiglan-holtodiglant…), hogyan tudunk ilyen könnyedén váltani? Miközben lelkesen nyomjuk a „tetszik” gombot, szórjuk a „de szépek vagytok együtt!” hozzászólásokat, eszünkbe jut-e a másik, „lecserélt” fél? (Függetlenül attól, hogy pontosan mi is történt a kulisszák mögött.) És gondolunk-e közben a gyerekeikre? Arra, hogy vajon ők mit érezhetnek…?
Az elmúlt évek során annyi hasonló történetnek lehettem a szemtanúja, hogy sokszor félve pörgetem végig a közösségi oldal hírfolyamát. Főleg azok az esetek fájnak, amikor olyanok lépnek ki a házasságukból, akikről tudom, hogy az „igen”-t tényleg komolyan gondolták, és Isten színe előtt mondták ki… Ilyenkor legszívesebben a sírós jelet nyomnám meg az új szerelem láttán, ha lenne hozzá bátorságom.
Házasság különszámunkat azért készítjük évről évre, és azért veszünk részt aktívan a házasság hete szervezésében, mert hiszünk abban, hogy még egy megfáradt vagy küzdelmes kapcsolat is újjászülethet. Ha időt szánunk a házasságunk ápolására, akkor jó eséllyel azt is megelőzhetjük, hogy felbukkanjon a színen egy harmadik.
Nem szeretnénk persze idealizálni a képet. Nem tagadjuk: mindannyiunk életében előfordulhatnak nehéz időszakok, amikor nem könnyű szeretni a társunkat, amikor úgy érezzük, hogy soha nem leszünk már boldogok… De számtalanszor megtapasztaltuk már, hogy igenis lehet egymással újat kezdeni. A szerelem lángja újra fellobbantható. A konfliktusokon felül lehet kerekedni. Ebben a számunkban ezt húzza alá a neves párterapeuta, Mihalec Gábor, és ennek élő tanúja az a házaspár is, akik egyszer már elváltak egymástól, mégis adtak egy második esélyt maguknak – és persze ezt az üzenetet szeretné átadni a többi cikkünk is.
Bízunk benne, hogy mire különszámunk végére ér, Önben is megerősödik majd, kedves Olvasónk: a boldogságunk nem a vakszerencsének köszönhető, hanem elsősorban rajtunk múlik. Döntés kérdése. Egy házasságért pedig az utolsó pillanatig érdemes küzdeni.
Győri Virág
főszerkesztő
A szerzőről
