Töredelmesen be kell vallanom, hogy rosszul tűröm a monotóniát, emiatt időről időre úrrá lesz rajtam otthon az átrendezési láz. Mi lenne, ha ezt a bútort inkább ide tolnánk, amazt meg oda…? Vagy ha a konyhaszekrényben az edények helyére kerülnének a tányérok, a fűszerek helyére meg a poharak…? Az apróbb horderejű változtatásokkal könnyen elbírok magam is, így hát néha meglepem a családtagjaimat azzal, hogy takarítás közben pikk-pakk áttologatom a bútorokat, vagy „racionalizálom” a szekrényeket, majd a munkám végeztével boldogan gyönyörködöm a végeredményben.
A többiek részéről a fogadtatás – hm, fogalmazzunk így – vegyesnek mondható. A lányaink lelkesen örülnek az újításoknak, ám a családfő ilyenkor mindig a szívéhez kap. Még az olyan változásokat is nehezen tolerálja, amikor szólok neki, hogy ezentúl a zoknik helyén keresse az alsónadrágokat (ki érti ezt…?!), a konyhában meg aztán végképp el szokott veszni. Hetekig bosszankodva húzogatja a fiókokat, nyitogatja a szekrényajtókat, és közben azt dünnyögi, hogy már megint nem talál semmit…
Egy ízben különösen nagy meglepetést sikerült neki szereznem azzal, hogy egy háromhetes külföldi útról hazatérve a dolgozószoba helyén a legkisebb csemeténk új kuckóját találta, az íróasztala és az irodai szekrénye pedig átköltözött a hálószobánkba. Szegény csak annyit bírt kinyögni: „Ez itt, kérem, a Schneider-villa?” A Hyppolit, a lakájból származó mondat azóta szállóigévé lett nálunk… (Én meg igyekszem csínján bánni az ehhez hasonló meglepetésekkel.)
Hiszen az élet ezek nélkül is tele van változásokkal. Egy folyton pörgő, kiszámíthatatlan világban élünk. Lehetetlen felkészülnünk mindarra, ami ránk vár, így a pszichológusok gyakran hangoztatják, hogy a boldogságunk egyik titka a lelki rugalmasság. Ha ezt a képességet megőrizzük vagy fejlesztjük magunkban, akkor könnyebben tudunk igent mondani a váratlan helyzetekre, és még a problémákban is megláthatjuk a lehetőséget.
Idei első számunkban éppen ezért sok szó esik a változásokról. Egyrészt igyekszünk mi magunk is jó példával elöl járni: kívül-belül megújítottuk magazinunkat, miközben a tőlünk megszokott értékekhez, hanghoz továbbra is ragaszkodunk. Másrészt olyan interjúalanyokat választottunk, akik különféle élethelyzetekhez voltak kénytelenek alkalmazkodni: dédelgetett álmokat engedtek el – és találtak helyettük új feladatokat; betegségekkel, veszteségekkel küzdöttek meg – és megtapasztalták, hogy erőtlenségükben sem maradtak soha egyedül, mert megtartotta őket a kegyelem… Harmadrészt több olyan területet is körbejárunk, ahol nagy szükségünk van a megújulásra: például hogy megtanuljuk önmagunkat megbecsülni, bizonyos dolgokra nemet mondani, a közösségi oldalakon bölcsen jelen lenni.
Tom Peters szerint „a változás olyan ajtó, amelyik csak belülről nyílik”. Bízunk benne, hogy segíthetünk lenyomni a kilincset.
Győri Virág
főszerkesztő
A szerzőről
