Hogyan tartanak minket fogságban a hiedelmeink?
Lehetnek olyan pillanatok az életünkben, amikor azt érezzük, cseberből vederbe kerültünk: mindig ugyanazokban a konfliktushelyzetekben találjuk magunkat. Hiába fogadjuk meg, hogy milyen hibákat nem fogunk ismét elkövetni a munkavégzésünk, pénzbeosztásunk, a határidők betartása, a gyermeknevelés vagy a házasságunk terén, újra és újra túlköltjük magunkat, az utolsó pillanatig halogatjuk a feladatainkat, következetlenek vagyunk, és a konfliktusaink is a régiek. Vajon mi élteti ezeket a szokásainkat? Hogyan változtathatunk rajtuk?
A térképek általában segítenek minket az eligazodásban, azonban félre is vezethetnek. Ha egy nagy túrára például egy túl régi térképet viszünk magunkkal, egy idő után szembesülnünk kell a ténnyel: bizony a kezünkben tartott minta téves, nem felel meg a valóságnak.
A hiedelmeink is hasonlóképp működnek: mintát adnak nekünk az élethez, segíthetnek minket eligazodni a külvilágban, megvédhetnek bizonyos helyzetekben, és energiát spórolhatnak meg nekünk – például nem megyünk közismerten veszélyes környékre, kétes boltokban nem vásárolunk, vagy egy hírhedten rossz éttermet nem próbálunk ki –, azonban fogva is tarthatnak és akadályozhatnak is minket abban, hogy Isten terve szerint éljünk.
Hasznos és haszontalan hiedelmeink
Az életről, a kapcsolatokról, önmagunkról alkotott elképzeléseink meghatározó szerepet játszanak a döntéseinkben. Befolyásolják azt, hogy miként látjuk saját magunkat és a külvilágot, és gyakran ennek a képnek megfelelően formáljuk a valóságot. A téves hiedelmek leveszik a vállunkról a felelősségvállalás terhét: azt hitetik el velünk, hogy nekünk nincs ráhatásunk az eseményekre. Hiedelmeink fogságában azt tesszük, amit nem akarunk, és nem tesszük meg azokat a dolgokat, amelyeket szeretnénk.
A vágyaink mögött is állhatnak bizonyos előfeltevések. Például azt gondoljuk: ahhoz, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak, sikeresek legyünk, szükségünk van egy nagyobb házra, egy másik társra, jobb munkahelyre… Igen ám, de ennek a gondolatnak van egy másik, ritkán emlegetett oldala is, amely túlhajszolttá tesz minket, vagy konfliktusokat szül: úgy érezzük, ha mindezt nem kapjuk meg, boldogtalanok, labilisak és sikertelenek vagyunk. Vagyis a hiedelmeink természetesnek, kőbe vésettnek mutatják a változtathatót, egy szűk ketrecbe betonozva minket.
Mire épül a hitünk?
Ugyanígy Isten szeretetéről, kegyelméről és hatalmáról is számos elképzelés élhet bennünk, amelyek a vele való igazi közösségtől foszthatnak meg minket.
A Bibliában is láthatunk példákat a hiedelmek erejére: Ádám elrejtőzött Isten elől, mert azt hitte, szégyellnie kell Isten előtt, hogy meztelen. Az egyik szolga félelmében elásta az egy talentumot, mert azt hitte, nem képes nyereségesen gazdálkodni vele, és meg volt győződve arról is, hogy ura kegyetlenül számon fogja tőle kérni. Ábrahám attól tartott, hogy meg fogják őt ölni Egyiptomban, hogy megszerezhessék a feleségét, ezért önként adta oda Sárát – kétszer is.
Ugyanakkor azok az emberek, akik a saját elképzeléseiken túllátva Isten szavának tudtak hinni, megtapasztalhatták Isten erejét: Dávid elhitte, hogy legyőzheti Góliátot, és király lehet, a zsidók elhitték, hogy átsétálhatnak a Vörös-tenger medrén, Péter elhitte, hogy Jézus szavára járhat a vízen. Nem mindegy tehát, hogy mire építjük hitünket.
Ha nem akarjuk minduntalan széttárni a kezünket, és a múltunkban lejátszódó eseményekre kísértetiesen hasonlító jelenlegi kudarcokra, csalódásokra csupán annyit mondani, hogy „hát én mindig így járok”, akkor fontos, hogy felismerjük, milyen hiedelmek tartank minket fogságban, és ha szükséges, akkor változtassunk rajtuk.
Árulkodó mondatok
Ezeket a mintákat nem könnyű felismerni, mert az úgynevezett vakfoltunkban vannak. (A „vak” területen a személyiségünk, viselkedésünk azon aspektusai találhatóak, amelyeket mi magunk nehezen látunk, ismerünk fel.) Akadnak olyanok közöttük, amelyeket könnyebb leleplezni, míg mások mélyen rejtőzködnek. Árulkodhatnak róluk azok a kifejezések, fordulatok, amelyeket gyakran emlegetünk, de egy részük egy érzés, félelem, szorongás vagy nagyon halvány sóvárgás szintjén él bennünk. Gyanúsak lehetnek a „mindig” és a „soha” kezdetű mondatok, a férfiakról, nőkről, a házasságról, az életről szóló nagy kijelentéseink vagy az önmagunkról alkotott, különböző helyzetekben ismétlődő megállapításaink, például „én ilyen vagyok”, „nekem erre soha sincs pénzem/időm”.
Hiedelmeink több forrásból épülnek fel; ezek természetesen nem egymástól függetlenül léteznek, hanem szövevényesen összefonódnak.
- Generációkon átívelő örökség
Mintáink származhatnak elődeink akár több generáción keresztül örökített mintáiból is, amelyeket – talán tudtunkon kívül – mi is örökül kaptunk. Ha tanulmányozzuk a családfánkat és a családi legendákat, felfigyelhetünk bizonyos ismétlődő történésekre, nevekre, esetleg dátumokra és titkokra, örökségünk egy-egy részére. Családfánkban rejtőzhetnek például olyan hiedelmek is, mint például az, hogy „a legkisebb gyermeknek mindig otthon kell maradnia a szüleivel”, „nálunk a férfi mindig szigorú családfő”, és még lehetne folytatni a sort.
- Neveltetés
Hiedelmeink alapját képezi az is, hogy mit neveltek belénk kiskorunkban. A pénz hajhászását, a nemtörődömséget, a szigorú erkölcsi normákat vagy az elérhetetlen célok hajszolását? Ha nagyon erősen él bennünk az attól való félelem, hogy ártunk másoknak, könnyen áldozattá válhatunk. Ha az a kép él bennünk, hogy sosem szabad megelégednünk azzal, amink van, mindig többre kell vágynunk, akkor könnyen túlfeszíthetjük a húrt.
- Tapasztalataink
Természetesen a tapasztalataink is alakítják hiedelemvilágunkat. Ha több fájó csalódás ért minket, elképzelhető, hogy csökken a bizalmunk, és elkezd kialakulni bennünk az az elképzelés, hogy nem lehet megbízni senkiben. Ha folyamatosan kudarcokat éltünk meg, talán azt hisszük magunkról, hogy nekünk semmi nem sikerülhet. Tapasztalatainkat természetesen nagymértékben alakítja környezetünk is. Például ha egy munkahely a „teljesítmény mindenekfelett” elvét hirdeti, akkor ez hatással van a dolgozók hozzáállására is.
- Értesüléseink
A hozzánk érkező információk természetesen nagy segítségünkre lehetnek az életben való eligazodásban, a véleményalkotásban és döntéshozásban. Azonban érdemes megválogatni a hírforrásainkat, különben könnyen úgy járhatunk, mint a pusztai vándorlás során az izraeliták, akik felültek a Kánaán földjére előreküldött kémek rémhíreinek. Ha nem megfelelő információkra alapozzuk életünket, akkor egy csomó dologtól retteghetünk feleslegesen.
- Társadalmunk
A társadalom, amelyben élünk, szintén befolyásolja hiedelemvilágunkat. A társadalmi normák nagyon különböző véleménnyel vannak például a női munkavállalás és tanulás kérdéséről, arról, hogy átlagosan hány gyermeket vállalnak a családok, mely szakmáknak van magasabb presztízsük, vagy arról, hogy milyennek is kellene lennie egy átlagos életszínvonalnak.
Mostantól másképp!
Mit tehetünk, ha nem akarjuk mindig ugyanazokat a hibákat elkövetni, ha nem szeretnénk, hogy a hiedelmeink fogságban tartsanak minket?
1. Fogadjuk el!
Ha felismerjük téves mintáinkat, máris egy hatalmas lépést tettünk afelé, hogy megszabaduljunk tőlük.
2. Ismerjük be!
Ne hárítsuk a felelősséget az elődeinkre, a társadalmunkra vagy a korszellemre!
3. Fogadjuk el!
Ne ostorozzuk magunkat vég nélkül a múltban elkövetett hibáinkért, mulasztásainkért, inkább azon gondolkozzunk, a jövőben hogyan cselekedjünk másképpen!
4. Engedjük el!
Berögzült mintáinkat le kell tennünk ahhoz, hogy a helyükbe újak léphessenek.
5. Gondolkodjunk másképpen!
Merjük megkérdőjelezni gyakran emlegetett kijelentéseinket és megingathatatlan alapelveinket is!
6. Cselekedjünk másképpen!
Lépjünk ki az „én mindig így csinálom” köréből, és mondjuk azt, hogy „most másképpen teszem”.
Jóllehet nem könnyű tetten érni hiedelmeinket, és talán lehetetlennek tűnik számunkra, hogy megváltoztassuk őket, emlékeztessük magunkat arra, hogy Isten kegyelme felette áll generációs mintáinknak és berögzült működésmódunknak is. Azt mondja, hogy irgalmasan bánik ezer ízig azokkal, akik szeretik őt – ez a mi legfőbb örökségünk.
Megjelent a Family 2017/2. számában.
A szerzőről
