Egy sokat kárhoztatott érzés: a féltékenység
Lehet jó a féltékenység? Ha alaptalan vagy túlzott, az ellen természetesen küzdeni kell, vannak azonban olyan helyzetek, amikor fontos jelzőrendszerként működik. Segítséget nyújthat abban, hogy még időben behúzzuk a féket, és megőrizzük szerelmünket egy harmadik fél befolyásától.
Amikor Gábor üzleti útra megy, időnként közbeiktat egy kis pihenőt félúton, hogy egy régi ismerősével, Margittal találkozzon. Éva, Gábor felesége sokáig egy szót sem szólt emiatt, de egy idő után úgy érezte, valahogy még sincs teljesen rendben ez így. Nem tudta pontosan, mikor találkoznak, vagy hogy mit csinálnak, miről beszélgetnek, amikor együtt vannak. Gábor csak olyankor számolt be ezekről az alkalmakról, ha éppen valamit említésre méltónak gondolt. Mikor nemrég Évának fájt a háta, a férje mintegy bátorításképpen megjegyezte, hogy Margitnak is voltak hasonló panaszai, de elmúltak, amióta rendszeresen jár edzeni. Azóta Évának az az érzése, hogy Gábor Margithoz hasonlítja őt. Nem tudja kiverni a fejéből a nyugtalanító, kínzó gondolatokat.
Az Évában felébredő féltékenység fontos jelzés. Jóllehet nincs szó hűtlenségről, Gábor és Margit felügyelet nélküli együttléte a házastársi kapcsolat konkurenciájává vált.
Határokat húzni
Más férfiaknál és nőknél egész más okokat és célokat látunk. Van, aki maga keresi a külső kapcsolatot, van, aki csak belesodródik, például ha egy nő a főnökében a szakmai előmenetelét segítő mentort látja, majd fokozatosan elmélyül a viszonyuk.
Meddig lehet elmenni? Létezik erre egyáltalán általános érvényű szabály? Hiszen mindenki másképp látja, nem? Úgy tapasztalom, hogy bár valóban mindenki másképp gondolkodik erről, mégis amint valaki érintetté válik, nagyjából hasonló érzéseket él át. A féltékenység ugyanúgy megsebzi a keményebb típust, mint az érzékeny lelkűt.
Van öt olyan határvonal, amelyet egy ellenkező nemű illetővel kapcsolatban mindig jó, ha meghúzunk, különben jogos féltékenységre adunk okot.
1. Mindkét fél maradjon meg a felnőttszerepben
Felnőttszerepben vagyunk jelen többek között a munkahelyünkön vagy például egy lakodalmon. Átélünk érzéseket, ki is mutatjuk őket, de mindeközben ügyelünk azokra a határokra, melyeket kollégaként vagy meghívott vendégként be kell tartanunk. Megosztjuk másokkal az életünk egy bizonyos részét, de nem a legbensőbb, legszemélyesebb dolgokat.
A pszichológia regressziónak nevezi, mikor az egyik (vagy mindkét) fél gyermekszerepre vált át. Ekkor a gyermeki érzések és benyomások veszik át az irányítást a tetteink felett, például az odaadó figyelem, a bátorítás, a vigasztalás, az irányítás iránti szükséglet. Ez a szint a vágyaink és álmaink, a sérüléseink és félelmeink területe.
Amikor egy kapcsolatban a gyermeki énünkkel veszünk részt, az szeretetet és érzelmi kötődést vált ki. Az azonos neműekkel való barátságban ez nem okoz gondot. Egy ellenkező nemű barát esetében azonban a regresszió olyan érzelmek forrása lehet, melyek a házasságot bizonytalanná teszik, és gátolják a növekedését. Kialakulását elősegítik többek között az érintések, a mély és személyes témájú beszélgetések, a hangulatos találkozóhelyek. Továbbá minden, ami az önkontrollt gyengíti, és növeli az érzelmek befolyását: az alkohol, az éjszakába nyúló, álmosítóan hosszú beszélgetések. Aki a másik nemmel való barátkozás során megmarad a felnőttszerepben, többnyire nem ébreszt a házastársában féltékenységet.
2. A kapcsolat legyen átlátható a házastárs számára
Nem esik nehezünkre beszámolni egy olyan találkozásról, melyben mindkét fél felnőttszerepben volt jelen. Ám ha ez inkább gyermeki síkon zajlott, arról többnyire inkább hallgatunk. Például könnyű mesélni egy ellenkező nemű kolléga szakmai előmeneteléről, arról azonban, hogy milyen kétségek gyötrik ezzel kapcsolatban, és hogy mi miként reagáltunk ezekre, már sokkal nehezebb.
Az átláthatóság kérdése az önvizsgálatban is segít. Ha vannak olyan dolgok, amelyeket nem szívesen osztunk meg a társunkkal, valószínűleg átléptük a határt. Minél könnyebben beszélünk arról, amit ezzel az illetővel kettesben éltünk át, annál kevésbé vesszük rossz néven, ha a társunk olykor netán utánakérdez a dolognak. Ha valaki éppen ezen a területen ragaszkodik görcsösen a függetlenségéhez, jogosan kelt féltékenységet a párjában.
3. A kapcsolat ne önmagáért, hanem egy önmagán kívüli ok miatt álljon fenn
A hivatásunk, a szolgálat vagy a hobbink többnyire együtt jár azzal, hogy kapcsolatba kerülünk ellenkező neműekkel. A házastárs számára megnyugtató, ha azt tapasztalja: a férjem alapvetően a hasonló érdeklődésű férfiak, a feleségem a nők társaságát keresi; ha pedig ez nem lehetséges, akkor a tárgyra koncentrál. Természetesen egy-egy hivatalos találkozónak is része lehet a humor, a közvetlen, baráti társalgás, a másik hogyléte felől való érdeklődés. Ám jó esetben a középpontban mindig az adott téma áll, nem pedig az, hogy milyen kellemesen érezzük magunkat a másik társaságában. A kívülállók észreveszik – és ha őszinték, maguk az érintettek is érzik –, hogy az egymásra hangolódás az adott cél elérését szolgálja-e, vagy a közös munka mögött valójában a kölcsönös vonzalom a fő hajtóerő.
4. A kapcsolat kövesse az adott csoportban általánosan elfogadott játékszabályokat
Férfiak és nők természetesen nem csak hivatalos okokból találkozhatnak. Egy munkahelyi team vagy egy szolgálói kör tagjai is sok időt töltenek egymással, értékes barátságok színtere lehet egy-egy ilyen közösség. Szigorú, nemek szerinti elkülönítésre lenne szükség, hogy elejét vegyük a bajoknak? Nem, ha itt is meghúzzuk a határt: minden csoportnak megvannak a maga játékszabályai a nyitottságra, a közelségre, az érintkezési formákra vonatkozóan.
Ugyanaz a viselkedés például bizonyos helyzetekben egészen másképp értékelhető. Egy távolságtartó, hivatalos légkörben, például egy bankban egy ölelést sokkal intimebbnek érzünk, mint egy szociális munkakörben, ahol az érintések, az ölelések egészen mindennapiak, és egyáltalán nem keltenek megütközést. Talán csak akkor tulajdonítunk jelentőséget az esetnek, ha az ölelés a szokottnál szorosabb, vagy jóval tovább tart.
A csoport játékszabályait tiszteletben tartva minden gyanún felül álló kapcsolatok bontakozhatnak ki az ellentétes neműek között is. Ha a házastárs időnként betekinthet a közösség működésébe – akár úgy, hogy a társa mesél róla, akár úgy, hogy különleges eseményeken, ünnepeken ő is részt vesz –, mindaddig nem ébred benne féltékenység, amíg látja, hogy a párja is betartja a szabályokat.
5. Erotikus közeledésre elutasítás a válasz
Vannak, akik pusztán megszokásból viselkednek kihívóan, és gyakran nincsenek is tudatában annak, hogy milyen hatást váltanak ki ezzel. Ha egy nő mélyen kivágott felsőrészt vesz fel, de állandóan igazgatja, nehogy túlságosan be lehessen látni, vagy a felcsúszott miniszoknyáját húzogatja, akaratlanul is felkelti a férfiak figyelmét. A hosszú szemkontaktus, a „véletlen” érintés, majd a látványosan hűvös távolságtartás is olyan gesztus, amely felébresztheti bennük a vadászösztönt.
A férfiak ezzel szemben a társadalmi helyzetükre, a képességeikre vagy a befolyásukra való utalásokkal szoktak csábítani. Az olyan külső jegyek, mint a kigombolt ing, a félhosszú haj vagy a divatos szakáll szándékosan laza, könnyed benyomást keltenek; egy láthatóan edzett test és a határok feszegetéséről szóló beszámolók az erőt akarják sugallni. Leginkább azonban az apró, ismétlődő határátlépések azok, amelyek erotikus töltetet adnak egy találkozásnak. A pillantások, érintések, célzások és gesztusok a nő határvonalait próbálják feltérképezni. A nyílt flörtölés mellett az is egyfajta csábítási technika lehet, hogy a férfi bizonytalanságban tartja a nőt azt illetően, hogy a jelzései szándékosak-e, vagy sem, van-e jelentőségük, vagy nincs.
Az ilyen típusú férfiakkal és nőkkel egész egyszerűen nem lehet olyan viszonyt fenntartani, amely ne keverné gyanúba a partnert. A házastárs számára megdöbbentő lehet, amikor maga is szemtanúja lesz egy találkozásnak, hogy az a jó kapcsolat azzal a bizonyos kollégával, akiről a párja annyit mesélt, valójában mennyire érzéki töltetű. A bizalmat az erősítheti, ha a társa elítélően nyilatkozik ezekről a csábítási próbálkozásokról, és tudatosan akkora távolságot tart, amely nem ad esélyt a közeledésre.
Itt állok, másként nem tehetek
Ha a fentiek közül akár csak egy határvonalat is átlép a házastárs, azzal sajnos valóban okot ad a féltékenységre. De hogyan szembesítsük őt a jogos érzéseinkkel?
Először is szükségünk lesz belső bizonyosságra. Erre úgy tehetünk szert, ha legalább két személyt a bizalmunkba avatunk, és tőlük is azt halljuk: „Igazad van, ez engem sem hagyna nyugodni.” Aki szembe akar nézni a féltékenységgel, fel kell készülnie a házastársa reakcióira: támadásra („nem bízol bennem!”), hárításra („most mi a bajod ezzel?”) vagy tagadásra („az égvilágon semmi sincs közöttünk”). Az is lehet, hogy hosszabb távon fennmarad a feszültség, ha itt nem hagyjuk annyiban. „Szeretlek, és jó együtt lenni, de ez a helyzet kellemetlen a számomra, és nem is fogom jobban érezni magam, ha minden így marad. Ez nem tesz jót a házasságunknak sem.” Egy lépéssel tovább jutottunk, ha a társunk megkérdezi: „És szerinted mit kellene tennem?” Akkor elmondhatjuk, milyen változást szeretnénk, például: „Kérd meg, hogy a párkapcsolati gondjait ezután egy azonos nemű barátjával beszélje meg, ne veled.”
Egy ilyen beszélgetés mindkét felet felzaklatja, a hatása azonban többnyire felszabadító. A tagadás és az önigazolás fázisa után a partnerben jobban tudatosul, hogy hol húzódnak azok a határok, melyek a szerelem kertjét körülveszik.
Túlzott féltékenység
A túlzásba vitt féltékenység akkor sem csillapodik, ha a társ a határokon belül marad. Az alaptalan vádakat a partner nyugodtan visszautasíthatja, és nem kell elfogadnia azt a kontrollt és azokat a korlátozásokat sem, amelyeket a féltékenykedő fél követel.
Egy kapcsolatban általában egyszerre van jelen az egészséges és az egészségtelen féltékenység. A házastárs félreértésre okot adó kapcsolatot tart fenn valakivel, ezzel gyanút kelt a másikban, aki aztán elveszti a mértéket. Ilyenkor mindketten felelősek a változásért. Az egyikőjüknek arra kell figyelnie, hogy tudatosítsa és tiszteletben tartsa a kapcsolatot védő határvonalakat. A másiknak meg kell tanulnia megadni a társának a szükséges bizalmat, a túlzott mértékű féltékenység leküzdéséhez pedig érdemes akár szakember segítségét is kérnie.
(Fordította: Sinkáné Zombory Katalin)
A cikk a Family magazin 2017/2. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
