bezár

Amikor a pszichológus anya lesz

A hivatásomból adódóan rengeteget tanultam a csecsemő- és a kisgyerekkor sajátosságairól, hiszen a személyiségfejlődés szempontjából ez a legkiemeltebb időszak. Ezenkívül van három kisebb testvérem, akiknek a növekedését végigkísértem, akiknek sokat segítettem. Továbbá nagyon sokat bébiszitterkedtem, sőt külön füzetet vezettem azokról a kisgyerekekről, akiknek a „pótanyukája” vagyok. Így aztán úgy éreztem: ha valaki, hát én kellőképpen felkészülten vágok neki az anyaságnak. Persze a szoptatás meg a felelősség új lesz, de azért nyeregben éreztem magam. Aztán négy hónapja megszületett Ábel fiunk, és kicsit megfordult a világ…

Természetesen sokat profitálok a korábbi élményeimből és a szakmai tudásomból, de már látom, hogy ez egy olyan élethelyzet, amelyre nem igazán lehet felkészülni, és nem nagyon érti más, csak az, aki átéli.

A bizalom (vagy bizalmatlanság), az egymáshoz való kapcsolódás teljesen új mélységeinek megélése mind olyan tapasztalat, amelyet nem lehet könyvekből vagy mások életéből megtanulnunk. Az első fél év mind az anya, mind a gyerek számára az egyik legérzékenyebb időszak. Nagyon fontosnak tartom, hogy igazán őszintén beszélhessünk mindarról, amit átélünk, hogy senki se érezze magát egyedül, hiszen mind ugyanazzal küzdünk. A következőkben néhány pontban összefoglaltam a számomra legérdekesebb tanulságokat.

Amire nem számítottam

Az anya-gyerek szimbiózisa, amely az első hónapokra jellemző, tényleg teljes összeolvadást jelent. Az ő fejével gondolkodom, egymás érzéseit és legkisebb rezzenéseit is együtt éljük át. Bár fizikailag már nem vagyunk teljesen egy test, lelkileg még egymásból építkezünk.

Azt hittem, hogy egy „kis” változás történik az életemben, de ehelyett egy teljesen más világba csöppentem. Mintha valaki lenyomott volna a víz alá, és az első döbbenet után rájöttem, hogy innentől ez a valóság, itt kell megtanulnom élni. Hiába ismerem a búváreszközöket, teljesen más a gyakorlatban használni őket, de miután megtanultam túlélni, elkezdtem felfedezni egy csodaszép, színes, pompás új világot.

Ami a legnehezebb

Szeretek előre megtervezni dolgokat, szeretek hatékony lenni, mindig maximálisan kicentizem az időmet. Ehhez képest most hiába tervezem meg, hogy a kisfiam alvásideje alatt mikor mivel foglalkozom, a szakkönyvek alapján előírt alvásmennyiség negyedét sem alussza végig, ráadásul azt is inkább csak úgy, ha sétálok vele, vagy hordozóban rajtam van. Tehát lőttek a terveimnek, és meg kellett tanulnom alkalmazkodni, rugalmasnak és kreatívnak lenni. Például ha előadásra készülök, vagy cikket írok, azt sétálás közben, a tabletemen teszem, hiszen Ábel úgy alszik a leghosszabban rajtam a kendőben. Kényelmes? Nem igazán, de most ez van – és így is jó.

Ami a legjobban hiányzik

Az osztatlan figyelem. Néha bármit megadnék, hogy csak egy-két órára úgy tudjak figyelni és koncentrálni, hogy közben párhuzamosan ne motoszkáljon az agyam hátuljában, hogy vajon Ábel hogy van, mit csinál, mikor ébred fel, mikor lesz éhes, mennyire lesz el másokkal, ha épp más vigyáz rá… Lehet, hogy ez később változik, de az is előfordulhat, hogy innentől kezdve meg kell tanulnom párhuzamosan koncentrálni. 🙂

Aztán persze néha elmélázom azon, hogy milyen jó lenne egy Harry Potter-regényben élni, ahol létezik az „invito” („repüljön a kezembe”) varázsige, és akkor nem kéne a hasamon a gyerekkel felmásznom a polc tetejére, ha kell valami. Továbbá a „dehoppanálás” képességét is szívesen elsajátítanám, amellyel bármikor bárhova percek alatt eljuthatok. Nem hittem volna, hogy ennyire körülményes lehet egy utazás megtervezése: végig kell gondolnom, hol és milyen gyakran jár alacsonypadlós villamos, ha babakocsival vagyok, és így tovább.

Amire nem lehet felkészülni – és amire igen

Soha nem volt eddig olyan elfoglaltságom vagy felelősségem, amely 0-tól 24 óráig lekötött volna. Rohantam sokat, vállaltam nagyon sokat, de mindig volt néhány óra, amikor kikapcsolhattam, amikor nem kellett készenlétben lennem. Most ilyen nincs, nincs a gyereken kikapcsológomb. És egy csomó feladatot nem tud más megcsinálni helyettem: nem tudja más megszülni, nem tudja más szoptatni, nem tudja más úgy megnyugtatni éjjel, mint én. Szerencsés vagyok, hiszen nagyon sok segítségem van: család, barátok. De anya tényleg csak egy van, ezt a szerepet senki nem veheti át tőlem. Ez néha ijesztő, néha nagyon fárasztó – ám pont ebben rejlik a szépsége is. Persze arra sem lehet eléggé felkészülni, hogy mennyire szép az az egymásra utaltság, ahogyan a kis csöppség kapaszkodik belém, amennyire ki van szolgáltatva nekem. Nehéz éjjel hatodszorra is felkelni, de a tekintet, ahogy rám néz, ahogy kommunikál, semmivel fel nem ér. Értem, hogy mi van benne, értem, hogy mit szeretne, tényleg az én fiam, és olyan szép, olyan cuki, hogy azt nem lehet szavakkal leírni…

Amire viszont fel lehet készülni, arra érdemes is. Szerintem ilyen a munkamegosztás. Érdemes végiggondolni, hogy milyen jellegű feladatok azok, amiket mindenképp meg kell csinálni, ugyanakkor az első időkben ki lehet szervezni másnak – például a főzés, a takarítás vagy a bevásárlás. Jó, ha ezek miatt nem kell aggódni, mert a családtagok vagy a barátok előre megbeszélve, beosztva segítenek. Mi az első két hétben kaptunk komatálat, és rengeteget jelentett.

Továbbá érdemes előre informálódni, cikkeket olvasni, jó ötleteket begyűjteni. Minél több tudás van a birtokunkban, annál kevésbé félünk, hiszen a félelem egyik éltetője az ismeretlen. Mások bevált tapasztalatai nekünk is adhatnak támpontokat, ötleteket. Egy ismerősünk mesélte például, hogy az ő kisfia csak hajszárító mellett alszik el. Kipróbáltuk, és nálunk is működik. 🙂

Ami a legmeglepőbb volt

Bár a kisfiam minden figyelmem leköti, az anyaság mégis inspirál, ötleteket ad, új távlatokat nyit a munkám terén is. Ez meglepett, mert kicsit tartottam tőle, hogy ez az új életforma teljesen beszippant majd, és nem jut energiám arra, hogy szakmai kérdéseken is töprengjek.

Amit megtanultam

Sosem voltam még ennyire rákényszerítve a priorizálásra: amikor napközben végre elalszik a fiam, tudom, hogy legfeljebb húsz-huszonöt (!) szabad percem van. Ilyenkor aztán nincs mese, nincs hosszú idő elmélkedni, a legfontosabb dolgokat veszem előre, hogy azokra biztosan jusson idő.

Ábel születése a családtudatot is megerősítette bennem: a fókuszom a „mi”-re került. Amíg még csak kettesben voltunk, már akkor is családként tekintettünk magunkra, de a fiunkkal együtt vált teljessé az életünk. Én, te, ő – így lettünk igazán „mi”. Ez sokkal erősebb érzés; hálával tölt el, ha rágondolok.

Azt is hamar megtapasztaljuk, hogy ismeretlenek és ismerősök kérve vagy kéretlenül mindenféle jó tanácsot osztogatnak nekünk. Ez könnyen azt az érzést keltheti egy újdonsült anyában, hogy nem elég jó, nem kompetens. Számomra felszabadító volt az a tudat – és erre folyton emlékeztettem magam –, hogy nincs egy jó megoldás, nincs egy jó recept, nincsenek „kell”-ek! Vannak irányelvek, de annyira különböző minden baba, annyira egyedi minden család, hogy nem lehet semmilyen általános elvet vagy módszert ráhúzni senkire. Bátorítok hát minden friss anyukát arra, hogy merjen figyelni a gyerekére, magára, a párjára, és keresse a számukra megfelelő szokásokat, gyakorlatokat. És mivel ez egy nagyon érzékeny időszak, különösen fontos, hogy minél inkább olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akik támogatnak minket, nem pedig megkérdőjeleznek és lehúznak. Merjünk határokat húzni, őszintén kérni és kommunikálni, hogy mire van szükségünk.

Bárki bármit mond, nincs egy fix recept arra, hogy kinek mikor mennyi énidőre van szüksége, hogy mikor lehet először látogatókat fogadnunk, milyen gyakran érdemes etetnünk vagy altatnunk a gyermekünket, vagy hogy mikor álljunk vissza a munkába. Általában a végletek nem ideálisak, de ezeken kívül szabadok vagyunk arra, hogy a gyermekünk és saját magunk jelzéseire és igényeire figyeljünk, és az alapján a családunk számára legjobb döntéseket hozzuk. Fedezzük fel és bátran alakítsuk ki a saját gyakorlatainkat! Majd jön egy második gyerek, és úgyis újraformálódik minden – de nem baj. Most ennek van itt az ideje.

A cikk a Family magazin 2018/3. lapszámában jelent meg.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal