Mindhárom gyermekem többféle sportot űz, és mindegyiket szeretik. Az edzőikhez viszont nem egyformán viszonyulnak: van, akit nagyon kedvelnek és tisztelnek – minden szigorúsága ellenére (vagy pont azért) –, és van, akit nem tudnak sem tisztelni, sem szeretni. Bár ez utóbbiaktól időnként dicséret is érkezik, az is előfordult már, hogy a rendszeres és nyilvános megalázás miatt valamelyikük kénytelen volt abbahagyni egy adott sportágat. Kíváncsi lettem rá, hogy mitől lesz valaki jó edző, így hát felkerestem több szakembert: két pszichológust – Kozma-Vízkeleti Dánielt és Kovács Kristófot – és két edzőt – Kökény Beát és Almási Nándort –, akik valamikor maguk is versenysportolók voltak.
Lehet-e csupán örömforrás a mozgás – avagy miért csak az számít, aki versenyez?
Valóban kiveszőben van az „öncélú”, vagyis a mozgás és a társaság öröméért űzött sportolás, és a klubvezetők, illetve az edzők tényleg inkább a versenyzőket részesítik előnyben? – elsőként erről kérdeztem szakértőink véleményét.
Almási Nándor kajak-kenu edző, több olimpikonunk felkészítő trénere
„Ez a jelenség valós, és a magyar klubfinanszírozási rendszer sajátosságából ered: a klubvezetők rákényszerülnek, mert a díjazásuk és a klub anyagi támogatottsága kizárólag a versenyzők számán és teljesítményén alapul. Emiatt gyakran túl is terhelik a gyerekeket, hiszen az ifjúsági Európa- vagy világbajnokság eredményeitől függ a jövedelmük. Így könnyen elveszhet a lényeg: a sport szeretete, a mozgás és a játék öröme; ezért is gyakori, hogy mire a gyerekek elérik az ún. ifikorhatárt, a többségük már elfárad, sőt kiég. Szerencsére vannak olyan fiatal edzők, akik ellenállnak ennek az iránynak, és arra koncentrálnak, hogy a gyerek élvezettel mozogjon és játsszon, okosan beépítik a játékos edzésekbe a sportspecifikus edzéselemeket, így nemcsak megszerettetik a sportot a gyerekekkel, hanem egy jó közösséget is biztosítanak a számukra.”
Kökény Bea Európa-bajnok, olimpiai és világbajnok ezüstérmes kézilabdázó, kézilabdaedző
„Eleinte általában a társaság kedvéért járnak sportolni a gyerekek. Az, hogy a versenyzés mennyire fontos, az edzőtől függ. A kicsiknél azért alapvetően nem szeretjük, ha valaki csak arra helyezi a hangsúlyt.”
Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
„A sporttal mindig is összefüggött a versengés; ráadásul a népszerűsége és népszerűsítése (állami támogatása) ismét fellendülőben van. Az erőltetett versenyzés viszont nem tesz jót senkinek, akár gyermekről, akár felnőtt sportolóról van szó. Szerencsére én ezt a szűkebb környezetemben kevésbé tapasztalom: a Normafánál azt látom, hogy minden korosztály örömmel sétál, fut, biciklizik.”
Kovács Kristóf pszichológus, sportpszichológus-jelölt, labdarúgóedző
„Az edzőképzésben már jó ideje le vannak fektetve a megfelelő elvek – az elsődleges cél az, hogy a gyermek megszeresse a sportot, majd elsajátítsa a sportági tudást, aztán jöhet a versenyeztetés és a versenysportoló nevelése –, viszont a gyakorlatban valóban az eredmény-központúság uralkodik. Ugyanakkor mivel az edzők hozzáállása racionális, és a klubfinanszírozási rendszer változtatására egyelőre nem utalnak jelek, a versenyezni nem akaró/tudó gyermekek számára a klubtagság helyett jó megoldás lehet az iskolai sportszakkör. Fontos megjegyezni azt is, hogy nemcsak az edzők, hanem a szülők eredmény-központúsága is sokat ronthat a helyzeten, rengeteg ugyanis az olyan káros mondat (»Ha ma sem rúgsz gólt, nem kapsz…«), amelyet a gyerekek aztán transzgenerációs teherként cipelnek, mert beépül a tudattalanjukba, és később is aszerint cselekednek – mind a sportban, mind az élet más területén.”
Példakép és emberség
Hogyan látják az érintettek: mitől lesz valaki jó edző?
Almási Nándor
„Az a jó edző, akiért rajonganak a gyerekek, akire felnéznek, akiért »átmennek a falon is«; akinek olyan a személyisége, hogy nem kell erőltetve kikövetelnie a tiszteletet, akit nem azért neveznek mesternek, mert elvárja, hanem azért, mert a gyerekek annak érzik. Ennek elérésében fontos a kölcsönös szimpátia, a határozottság, a fegyelem – az edzőnek el kell érnie, hogy a gyermek akarja azt csinálni, amit ő mond – és a humor. A kulcs ehhez az illető személyisége, ugyanis bármennyi sportpedagógiát, pszichológiát, edzéselméletet sajátítanak is el az oktatás során a leendő edzők, nagyon változó, hogyan alkalmazzák a tanultakat a gyakorlatban.”
Kökény Bea
„Az utánpótlás-játékosok esetén elsősorban legyen jó pedagógus és pszichológus, a szakmai rész később válik fontossá. Tökéletes edző nagyon kevés van. Elég jó edzőnek lenni, de az emberség a legfontosabb.”
Kovács Kristóf
„Fontos a megfelelő pedagógiai és pszichológiai tudás – mint tanulható kompetencia –, az önreflexió és az önismeret. Az edzőképzés sokáig háttérbe szorult, ezért sok a nem megfelelő »minőségű« edző, viszont manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap mind maga az oktatás, mind azon belül az említett kompetenciák súlya. A sportpszichológia kezd elterjedni az oktatásban és a szakmai konferenciákon, az edzők pedig elkezdték értékelni, és egyre inkább nyitottak arra, hogy segítséget kérjenek. Ebben némileg kivételt képeznek a küzdősportok képviselői, ott ugyanis a spirituális keret, a szigorúbb hierarchia és a radikálisabb nézőpontok miatt az edzők nehezebben nyitnak, és vesznek igénybe külső, sportpszichológusi segítséget.”
Kozma-Vízkeleti Dániel
„Egyszerre támogató és szigorú, akár a jó szülő vagy a jó pedagógus. Az előbbi azt jelenti, hogy úgy követel sokat, hogy közben sokat is ad; jelen van, és képben van, azaz elérhető és felkészült. Az utóbbi pedig kerettartást és felelős döntéshozatalt jelent, mint például egy jó munkahelyi vezető esetében is. Fontos az emberség, a hitelesség és az arányosság, és csapda a tökéletességre törekvés. Elég »elég jó« edzőnek lenni, ahogy »elég jó« szülőnek és pedagógusnak, gyermeknek és tanítványnak is.”
A lehülyézéstől a megalázásig
Lehet-e beszólással, megalázással fegyelmezni valakit, avagy mi fér bele a pedagógiai módszerekbe?
Kozma-Vízkeleti Dániel
„A megalázás semmiképpen nem pedagógiai eszköz, sem nyilvánosan, sem négyszemközt, hiszen a gyermeket sem más, sem maga előtt nem szabad megalázni. Sőt ez semmilyen emberi kapcsolatban nem elfogadható. A negatív érzéseket, az indulatokat is ki lehet és kell fejezni, de a másik fél lehúzása nélkül.”
Almási Nándor
„A pozitív tanítást, az építő jellegű kritikát tartom követendőnek.”
Kökény Bea
„Néha el kell igazítani a gyereket, ha valami rossz dolgot csinál, hogy tudja, mik a játékszabályok, de semmiképp nem megalázással.”
Kovács Kristóf
„Ahogyan egyik edzőtársamtól hallottam: »Senkit sem szidtak még jobbá…«”
Apa helyett apa?
A heti három-hat edzés és az edzőtáborok révén a gyerekek akár több időt töltenek az edzőjükkel, mint a szüleikkel, főleg az édesapjukkal. Vajon a jó edző egyben apapótlék is?
Kozma-Vízkeleti Dániel
„A távol lévő, azaz a jelen nem lévő apák korát éljük. Sokszorosan felértékelődik az edzők, különösen a férfi edzők szerepe. Ennek van pozitív hozadéka, ugyanakkor a megnövekedett felelősséggel sajnos vissza is lehet élni (lásd molesztálási ügyek). A példakép státus egyrészt teljesítményre sarkall, másrészt az edző viselkedésének negatív hatásai – bántalmazás, bagatellizálás, megalázás – is megsokszorozódhatnak, ezért még komolyabban fel kellene készíteni őket pedagógiából és pszichológiából, ember- és önismeretből.”
Kökény Bea
„A mai világban nagyon oda kell figyelni, hogy az edzők mit tesznek, és mit mondanak a gyerekeknek. Nem szabad félreérthető szituációkba keveredni, mert az támadási felületet jelenthet. A férfi edzők szerepe azért is fontos, mert az iskolában is szinte csak női tanárokkal találkoznak a gyerekek.”
Kovács Kristóf
„Az óvodákban, általános iskolákban is nagyon örülnek a férfi edzőknek, ezért érdemes lenne minél több olyan sportot beépíteni az óvodai és iskolai testnevelési programokba, amelyet férfiak oktatnak. Ugyanakkor rendkívül fontos az óvatosság. Óriási felelősség van az edzőkön.”
Almási Nándor
„Nem egészséges, ha az edző apapótlék, ám vannak olyan helyzetek, amelyekből nem lehet erre hivatkozva kimenekülni. Mondok két példát a saját életemből. Dél-Afrikában tanítottam egy tizennégy-tizenöt éves helyi testvérpárt. Dél körül már alig bírtak edzeni, és amikor rákérdeztem az okára, azt válaszolták: nem volt idejük reggelizni. Tudtam, hogy a valóság az, hogy nem volt mit enniük, ezért másnaptól reggelivel vártam őket. Egy másik, olimpiára kijutott kajakosom pedig rám bízta a bankkártyáját, mert a szülei leszedték volna róla a jutalmul kapott pénzt. Eszembe sem jutott nemet mondani erre a kérésére, pedig tudtam, hogy jogilag nem feltétlenül helyes.”
A mai gyerekek mások?
Vajon a mai gyerekekre más módszerekkel lehet hatni, mint a korábbiakra? Miben különbözik ez a generáció az előzőektől?
Almási Nándor
„A mai gyerekek nem sokban különböznek a korábbi generációktól; ugyanúgy fontos számukra a közösség, ezért ugyanúgy lehet őket motiválni izgalmas közösségi élményekkel.”
Kökény Bea
„Jóval érzékenyebbek, mint régen; sokkal nehezebb velük megtalálni a hangot, aminek az egyik oka az, hogy a felnőttek iránti tiszteletet nem mindenki hozza otthonról.”
Kozma-Vízkeleti Dániel
„Markánsan különböznek a korábbiaktól: a tekintély mint motivációs eszköz elveszett, helyébe lépett a cselekvő példakép. Mivel a mai gyerekek életmódja jelentősen megváltozott, más tempóban élnek, más a tűrőképességük és az ingerelhetőségük. Sokat pörögnek, és könnyen elfáradnak – olyanok, mint a csillagszóró. Ezért nehezebb velük hosszú távon kitartást igénylő, monoton gyakorlatokat végeztetni. Rövid távon még valamelyest motiválhatóak, de hosszú távon ez a korábbinál sokkal nehezebben megy.”
Kovács Kristóf
„Nagyon más a kép Budapesten és vidéken. A vidéken élő gyerekeket jóval kevesebb inger éri, kevesebb lehetőségük van, kevésbé tudnak kibújni az edzések alól. A (sport)közösségek megtartó ereje is nagyobb, mint a fővárosban, ahol sokkal több program és digitális eszköz áll rendelkezésre, magasabbak az iskolai elvárások, a szülők fontosabbnak tartják a tanulást, mint a sportot, és a nagyobb távolságok miatt nehezebben tudják megoldani az edzésekkel kapcsolatos logisztikát, illetve idősebb korban engedik el őket egyedül. A megváltozott életmód miatt az edzőknek komolyabb meggyőző erővel kell rendelkezniük – elsősorban a szülőket kell megnyerniük –, ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a szülőkkel és a pedagógusokkal folytatott kommunikációra.”
Tájékoztatás és beleszólás
Vajon mennyit kommunikáljon a szülőkkel egy edző? És jó-e az, ha a szülő sok mindenbe belelát?
Kökény Bea
„Meg kell hallgatni a szülőt, és figyelni kell az észrevételeire, de azt nem szabad hagyni, hogy »szakértsen«, és mindenbe beleszóljon. Minél magasabb korosztályban vagyunk, annál kevesebb dolgot célszerű vele megosztani.”
Almási Nándor
„Ha egy szülő túl sok mindenbe bele akar avatkozni, akkor sajnos könnyen belezavarhat a sportklub hierarchiájába, a csoportdinamikába és a szakmai munkába.”
Kozma-Vízkeleti Dániel
„Nagyon fontos a rendszeres és nyílt kommunikáció, hogy az érintettek képben legyenek, és egy irányba húzzanak. Olyan kedves, de sokat érő gesztusokra is érdemes figyelni, mint meghívni az osztályfőnököt a gyermek versenyére, hogy ne csak mérgelődjön a hiányzásai miatt, hanem büszke is legyen rá. Ez mind pluszidő és -fáradság, megvan azonban a gyümölcse, ami máshogy nem pótolható.”
A cikk a Family magazin 2019/4. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
