Barion Pixel
bezár

Hátország: Mihalec Dóra

Minden sikeres ember mögött áll egy nagybetűs Társ, aki sokszor láthatatlanul munkálkodik a háttérben. Ő az, aki biztos támaszként szolgál, aki osztozik az örömökben és a kudarcokban – és aki nélkül ez a valaki ma nem lenne az, aki. Új sorozatunkban rájuk vagyunk kíváncsiak. Ismerjék meg tehát a neves párterapeuta, dr. Mihalec Gábor feleségét és hátországát, Mihalec Dórát!

Honnan tudtad, hogy számodra Gábor az igazi? Mi fogott meg a legjobban benne?

A találkozásunk után hamar kiderült, hogy Gábor nagyon tud szeretni, és ezt ki is tudja fejezni. Ez az őszinte szeretet, ragaszkodás volt az, ami megfogott engem. Az, hogy ő az igazi, csak később derült ki a számomra: amikor már fájt a hiánya, amikor úgy éreztem, hogy nélküle nem tudnám elképzelni az életemet, vele szeretnék lenni napról napra, évről évre.

Mi a három legvonzóbb tulajdonsága számodra?

Az élethez való pozitív hozzáállása, az önzetlensége és a humora. (Na és a kék szeme.)

Mire vagy a legbüszkébb vele kapcsolatban?

Ha kitűz magának egy célt, kitartóan küzd azért, hogy elérje. Felnézek arra az emberre, akivé a szorgalma révén vált, és amiatt is nagyra becsülöm, hogy a tudásával másokon igyekszik segíteni. Mindig jó érzés az, amikor látom, hogy mások is felnéznek rá. Büszke vagyok akkor is, amikor a nevével találkozom a könyvesboltokban. Ilyenkor szívesen odamennék az eladóhoz, hogy elmondjam: „Ő az én férjem.”

Hogyan jellemeznéd a párosotokat? Mik az erősségeitek?

Nagyon jól ismerjük egymást, sokszor kitaláljuk egymás gondolatait. Van úgy, hogy akkor csörren meg a telefon, amikor épp nyúlok utána, hogy felhívjam őt… Gyakran mondjuk azt is egymásnak: „Én is pont erre gondoltam.”

Egyikünk sem elégszik meg az elég jóval, mindketten a maximumra törekszünk. Talán mások munkamániásnak is neveznének bennünket. De én tudom, hogy ha a férjemre bízok egy feladatot, akkor ugyanúgy fogja megoldani, mintha én csináltam volna.

Hogyan, mivel tudod a legjobban segíteni őt a munkájában vagy a magánéletben?

A magánéletben igyekszem a háztartási és gyermeknevelési feladatok nagy részét elvégezni, de hogy ez azért ne jelentsen nekem akkora többletmunkát, én csak részmunkaidőben dolgozom. Jó, hogy mindkettőnk munkája olyan, hogy sokszor dolgozhatunk együtt. Hol én segítek neki, például átveszem az adminisztrációs feladatokat (amiket ő nagyon nem szeret), hol ő segít nekem, például a nyári gyermektáborban foglalkozik a tinikkel, akik rajonganak érte.

Mi a legnehezebb számodra mindabban, amivel a hivatása jár?

Talán az, amikor én is reflektorfénybe kerülök. Én egy visszahúzódóbb, a „hétköznapokat” jobban szerető ember vagyok, aki kevésbé tud megnyílni. Igyekszem azért nem korlátolni őt, engedem, hogy ő úgy élje meg a dolgokat, ahogyan szeretné. Például én az igazán messzi tájakat jobban szeretem a fotelben ülve a tévéből nézni, de támogatom abban, hogy ő személyesen is eljuthasson ezekre a helyekre.

Mit gondolsz, mi a te küldetésed, Istentől kapott feladatod?

Gábor azt mondja, hogy én egész életemben arra készültem, hogy gyerekekkel foglalkozzam. Valóban nagyon szeretem a munkám. Fontosnak tartom, hogy a gyerekeket megnyerjük Isten országa számára, hogy szeressék Istent, benne egy barátot, támaszt találjanak. Ugyanakkor lényeges számomra az is, hogy a mi saját gyermekeink is kiegyensúlyozott, boldog, felelősségteljes keresztény emberek legyenek.

Mihalec Dóra

Foglalkozás: tanítónő, a Hetednapi Adventista Egyház Gyermekszolgálatok Osztályának vezetője

Mióta vagytok házasok? 1995 márciusa óta

Gyerekek száma, életkora: Viktor (22), Boglárka (17)

Megjelent a Family 2019/4. számában.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal