Barion Pixel
bezár

A társasjáték dicsérete

Együtt lenni jó. Játszani jó. Együtt játszani: lehet, hogy az a legjobb. Annyi meg annyi jó társasjáték van! Kártyajáték, táblás játék; versengő és együttműködést igénylő; stratégiai vagy logikai játék – és még annyiféle. De egy esős hétvégén még a közös puzzle-rakás is lehet igazi közösségi élmény. Amikor játszunk, akkor rövid időre gondtalanná és felszabadulttá válunk, megfeledkezünk a múló időről és az állandó felelősségről. Együtt vagyunk, közös élményeket szerzünk; közben örülünk, ha nyerésre állunk, és bosszankodunk, ha épp nem megy a játék. Akár így, akár úgy: a közös játék összekapcsol, kikapcsol, feltölt.

És ami fejlesztési tanácsadói szemmel külön ajándék: a társasjáték úgy fejleszt, gyakoroltat különféle képességeket – felnőttek és gyermekek esetében egyaránt –, hogy a játék közben mindezt észre sem vesszük.

Csak pontosan, szépen…

Csilla négyéves, nővérével és édesanyjával társasozáshoz készülődnek. Először azonban felelevenítik a szabályokat: Csilla feladata, hogy elmondja a játék menetét. Nagy igyekezettel fogalmazza meg a számára igen bonyolult mondatokat. Ha szükséges, akkor édesanyja javítja, kiegészíti őket.

Még ha az adott társas nem kifejezetten beszélgetős, nem deklaráltan kommunikációs játék, akkor is bátran használjuk ki a játék során keletkező alkalmakat a beszélgetésre. Hiszen amíg Csilla megfogalmazza a játékszabályokat, rengeteg olyan kihívás, fejlődési lehetőség éri, amelyek a beszéd szempontjából fontosak számára.

Bővül a szókincse, ahogy felidézi a társasjáték „szakkifejezéseit”, és mondatba foglalva gyakorolja őket. Alakul a nyelvi rendszere, hiszen újabb és újabb mondatokat kell nyelvileg helyesen összeállítania. Pontosabbá válik a beszédértése – hiszen miközben figyeli és beépíti a mondandójába édesanyja javításait, kiegészítéseit, megfelelően kell értenie akár egész apró különbségeket is. „A tyúknak a rókától el kell bújnia.” „Igen, Csilla, a tyúknak el kell bújnia a róka elől.” „Igen, el kell bújnia előle.”

A javuló beszédértés – csodálatos körforgást alkotva – kihat a kifejező beszédre is. Örüljünk tehát ezeknek a pici lépéseknek és annak, hogy a társasok játékos, észrevétlen helyzeteket kínálnak a fejlődésre!

Stratégia és összpontosítás

Áron felépítette a stratégiáját: ha most ezt lépi, a következő körben elér a zöld szintre, ahol két kő vár rá. Ha megszerzi őket, ki tudja váltani a lovagját, még mielőtt Ildinek összegyűlik a kellő számú kártyája. Talán Ildi észre sem vette még, mi Áron titkos terve, végképp leelőzheti őt… Ajjaj, viszont előbb még Jani következik – és hát persze, hogy oda lép, ahol Áront blokkolni tudja! Most mi legyen…?

Még a legegyszerűbb társasjátékban is stratégiát kell építenünk: meg kell terveznünk egy-két lépést előre, ki kell találnunk, milyen út vezet a remélt győzelemig. Közben mérlegelnünk kell, illetve fontossági sorrendet felállítanunk a céljaink között: mi az, ami a legsürgősebb, mire érdemes hosszabb távon törekednünk.

Figyelni kell a saját bábuinkat, de a többiek lépéseit is. Folyamatosan és gyorsan össze kell gyűjteni a folyton változó állásról az információkat, minél hamarabb át kell látni a lépésről lépésre kialakuló új felállást. És az új helyzeteket hozzá kell mérni a korábban felállított terveinkhez: a jelent és a kitervelt jövőt egyszerre észben tartva, összehasonlítva kell értékelnünk a lehetőségeket.

És változtatni. Újratervezni, módosítani, a megváltozott helyzethez alkalmazkodó új stratégiát készíteni. Próbálni a másik fejével gondolkozni; nemcsak a saját szemszögünkből, hanem az ő szemszögéből is áttekinteni az állást, a lehetőségeket. Figyelni hol magunkra, hol a többi játékostársra.

És: csendben maradni… Nem felszisszenni, ha olyat lép a másik, ami nekünk rosszul jön – mert ezzel elárulnánk a tervünket. Nem ujjongani, ha közel érezzük magunkat a győzelemhez – mert ezzel is hátrányba hozhatjuk magunkat. Nem elkalandozni, nem másra figyelni, hanem folyamatosan, kitartóan összpontosítani – mert azért valahol mélyen mégiscsak mindannyian nyerni szeretnénk.

Mi mindent teszünk tehát észrevétlenül, miközben játszunk? Stratégiát építünk, gyors tempóban információkat gyűjtünk, ezeket a korábbiakkal (akár a játékszabállyal) összevetjük, próbálunk rugalmasak lenni, egyúttal igyekszünk kordában tartani, gátolni saját magunkat is.

Az imént felsorolt készségeket nevezzük más néven végrehajtó funkcióknak. Olyan készségek ezek, amelyek az életünk számtalan területén meghatározóak, sőt nélkülözhetetlenek. És ha még egyszer végigolvassuk a listát, azt is könnyen beláthatjuk, hogy a teljesítményünk szempontjából döntő fontosságúak. Bizonyos kutatások szerint ugyanis egy gyermek iskolai teljesítményét sokkal inkább meghatározza a végrehajtó funkcióinak a fejlettsége, mint az, amit az intelligenciahányados mutat.

De nem csupán az iskoláskorra igaz a végrehajtó funkciók meghatározó szerepe: felnőttlétünk során is gyakran befolyásolja a teljesítményünket: azt, hogy milyen gyorsan tudunk a környezetből információkat gyűjteni; annak megfelelő, hatékony tervet készíteni; ha kell, rugalmasan újratervezni és gátló funkcióinkat működtetni. Számtalan élethelyzetben meghatározza sikerességünket, például amikor autóvezetés közben váratlan veszély adódik; ha nem kapható a piacon, amiből az ebédet terveztem készíteni; ha mégsem akkor lesz a megbeszélés; ha nem megvalósítható, amit megoldásnak gondoltam.

Áront majd megütötte a guta: Jani lépésével nem számolt. De lenyelte mérgét, és a táblára összpontosított. És ekkor eszébe jutott: ha a másik bábujával lép egyet, ő tudja Ildit akadályozni: így a következő körben újra lehetősége nyílik a köveket megszerezni. Talán még sincs veszve minden!

Valóban csodálatosak a társasok: ezeket a kritikus, döntő képességeket is csendben, játékosan fejlesztik.

A szerencse forgandó

Piri nyerő szériában volt. Egymás után vitte az ütéseket, látszott már, hogy senkinek sincs esélye legyőzni őt. A többiek sem álltak rosszul, kivéve Danit, aki még egyetlen ütést sem szerzett. Ráadásul már a második játékban járt így; látszott rajta, hogy egyre jobban elkeseredik és mérgelődik. A többiek tudták: ha Dani megint veszít, felpattan, és dühöngve elrohan. Így is történt. Ez persze senkinek nem kellemes, de remélik, hogy talán lassan Dani is megtanulja elviselni a vereséget.

A társas készségek, a többiekkel való kapcsolat nagyszerű gyakorlóterepe a közös játék. Hogyan viseljük büszkén, de mások számára elfogadható módon a sikerünket? Hogyan örüljünk egy szerencsés fordulatnak? Hogyan viselkedjünk, ha nem ügyesek voltunk, csak egyszerűen mázlink volt?

Hogyan fejezzük ki mások számára is elfogadható módon csalódottságunkat, ha vesztettünk? Hogyan fogadjuk, ha a szerencse a mi kárunkra mosolyog másra? Hogyan figyeljünk egymásra a játék során? És tudjuk-e, valójában mit tartunk fontosnak: a közös játékot vagy a győzelmet?

Tarts ki!

Mari és lánya, Zsuzsi puzzle-t raknak. Zsuzsi karácsonyra kapta a kirakót: 1000 darab, csupa izgalmas, különleges zöldségből álló kép. Zsuzsit izgatja a feladat, de csak édesanyja segítségével mert belevágni: az 1000 darabos kirakó mégsem egyszerű kihívás.

Rakják. És közben fejlődik Zsuzsi finommotorikája, ahogyan a kis darabokat forgatja, illeszti. Tanulja, mekkora erővel próbálja összepattintani az elemeket: ha erőlteti, meggyűrődik. Gyakorolja, hogy hosszan, kitartó figyelemmel csináljon egy feladatot, mégis mindig váltson, melyik darabot keresi éppen. Ha pedig egy sarokelemet szeretne megtalálni, ne terelje el a figyelmét más. Fejlődik az észlelése: egyrészt a színes darabkákból összeállnak a képek, másrészt egyre gyakorlottabban ismeri fel a különböző formájú részeket. Laposabb füle van, balra csapott… két lyuk van egymás mellett… jé, ennek négy füle van, mintha kereszt lenne… Tervez, információt gyűjt, változtat a tervén, elenged ötleteket. Közben anyukájával beszélgetnek a zöldségekről, az iskoláról, a hétvégéről, bármiről. Együtt örülnek minden megtalált darabnak, és Zsuzsi azt is tanulja, hogy ha sehogyan sem sikerül egy darabot megtalálnia, bosszúságában akkor se söpörje a földre az egész kirakót.

Szabadon, örömmel

Mivel korán sötét van (no meg a vírus miatt is), egyre több időt töltünk otthon. Ezek nagyszerű lehetőségek egy-egy társas elővételére, a közös, örömteli játékra.

Játsszunk felszabadultan – de ha közben eszünkbe jut, hogy a társas egy-egy pontja nemcsak a játékról szól, akkor belecsempészhetjük a fejlődés, ügyesedés más lehetőségeit is.

Közeledik a karácsony is; a társasjáték nagyszerű ajándéklehetőség. A kiválasztásánál gondoljuk végig a fejlesztés szempontjait is: a jó hangulaton túl vajon milyen képesség fejlődéséhez tud hozzájárulni?

Ezzel együtt is nem győzöm hangsúlyozni: a társasjátékok elsődleges célja a felszabadultan, örömmel együtt töltött idő. Ezért fontos szabály: ne azért játsszunk, hogy a játékkal fejlesszük a gyermekünket. Játsszunk csak úgy, szabadon, az együttlét és a kapcsolat öröméért. Ehhez már csak ráadás, hogy valójában minden, több személy közös tevékenységét kívánó helyzet számtalan szempontból fejleszti a képességeinket. Mekkora öröm rácsodálkozni arra, hogy egy „egyszerű” játékhelyzet is micsoda fejlődési lehetőségeket tartogat!

Ha pedig egy gyermeknek több segítségre van szüksége, kérjük szakember tanácsát. Könnyen lehet, hogy társasjátékokat is fog a közös munkában használni – a gyermek fejlesztési szükségletének megfelelően.

Megjelent a Family magazin 2020/4. számában.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal