Június a bizonyítványosztás ideje – úgy, ahogy a december a karácsonyé, a szeptember a nyári szünet lezárásáé. Valójában minden ünnepünk, évfordulónk egy-egy megálló: lehetőség arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra. A júniusi bizonyítványosztás is ilyen alkalom. Milyen utat tettünk meg? Miből épült fel, és mi szegélyezi?
Ádám örült a bizonyítványának. Új iskolát kezdett az ősszel, egykettőre beköszöntött az online oktatás. Így aztán azt, hogy egy hármastól eltekintve (az a fránya német…) csupa négyest szerzett, kifejezetten jó eredménynek tekintette.
Bianka viszont szorongva vette át a bizit. Eddig mindig kitűnő volt, de idén a fizikával meggyűlt a baja. Félt, hogy végül hármasra zárják le, pedig igazán mindent megpróbált: magolt, igyekezett, gyakorolt, ám ezzel a tantárggyal képtelen volt megbirkózni. És sejtette, hogy a szülei nem fognak ennek örülni.
Zsolti büszke volt: hármas lett matekból. Igaz, szorgalmi feladatokkal, meg a füzetének a külalakja miatt – de végre nem kettes! Mindenki elkönyvelte, hogy matekból ő „reménytelen”, hiába segítette külön tanár. A hármas élete eddigi legjobb eredménye volt.
Láthatjuk, hogy egy bizonyítványnak hányféle olvasata lehet. Tekinthetjük értékelésnek: ide jutott a gyermekünk, ennyit tud, ennyit ér, erre volt képes – és ennek nyomán dicsérhetjük, ha elégedettek vagyunk az eredményével, vagy dorgálhatjuk, ha többet vártunk volna tőle. Egy biztos: bármelyiket tesszük, nem sokat tanulunk a helyzetből.
Azonban tekinthetünk a bizonyítványra egy folyamat végeredményeként is. És ekkor a hangsúly átkerülhet a folyamatra: gyermekünkkel közösen visszatekinthetünk az elmúlt időszakra. Így lehetőségünk nyílik beszélgetésre, hogy jobban megismerjük a saját magáról alkotott képét, vágyait és törekvéseit, élményeit és nehézségeit. Hogy beszélgessünk arról, mi vezetett akár a jó, akár a gyengébb jegyekhez. Hogy elszakadjunk a jó és rossz skatulyáitól, és meglássuk azt, hol vannak az erősségei, és milyen területen lenne segítségre szüksége.
A bizonyítvány tehát sok mindenről szól. Ezek között vannak olyan szempontok, amelyek sokak számára nyilvánvalók: ilyen például a gyermek szorgalma, tehetsége, de olyanok is, amelyek talán nem jutnak elsőre eszünkbe. A bizonyítványt igenis alakíthatja a gyermek szerencséje: mert vannak jó pillanatban kifogott dolgozatok, és akadnak peches helyzetek. Szól a bizonyítvány a gyermekünk szociális életéről: mert van olyan életkor vagy élethelyzet, amikor a baráti kapcsolatok ápolása megér néhány gyengébb jegyet. De megmutathat a bizonyítvány a tanárokból is valamit: mennyire hatékonyan tanítottak, mennyire elfogulatlanul osztályoztak, mennyire egyénre szabottan figyeltek. És visszajelzést adhat nekünk, szülőknek is: tudtuk-e úgy segíteni a gyermekünket az év során, ahogyan szüksége volt rá? Megtaláltuk-e azt a módot vagy eszközt, amellyel éppen akkor mellé kellett állnunk?
Mi van a jegy mögött?
Ha úgy döntünk, hogy jobban meg szeretnénk érteni, hogy mi áll a jegyei mögött, izgalmas beszélgetés állhat előttünk. Mivel a bizonyítvány elsősorban a gyermekünkről szól, a beszélgetésnek is róla kell szólnia. A mi dolgunk nagyon egyszerű: kérdeznünk kell. Ami persze nem biztos, hogy olyan egyszerű… Hiszen kérdezni sokféleképpen lehet.
- Lehet számonkérőn, elvárásokkal tele, a „helyes választ” sugallva, kioktatón: „Szerinted ez teljesítmény?”, „Te mit mondanál az én helyemben?”, „Mit gondolsz, miért vagyok én most nagyon dühös?”
- De lehet megosztásra, megnyílásra bátorítva:
„Mi az, amivel elégedett vagy?”, „Melyik jegyben van a legtöbb munkád szerinted?”, „Mire vagy a legbüszkébb?”, „Melyik az, amelyiket év elején vagy év közben nem is hitted volna?”
- És persze ne hallgassuk el a kevésbé sikerült részeket sem:
„Van, ahol más eredményt reméltél?”, „Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy így alakult?”, „Tanultál ebből valamit?”
- Kérdezzünk a tantárgyakról, de a körülményekről is:
„Van-e olyan dolgozat, felelet, amelyre különösen jól sikerült felkészülnöd? Mi segített akkor?”, „Mi az, ami a tanulás során segítségedre szokott lenni?”, „Van-e olyasmi, amiben újra meg újra kudarcba ütköztél?”
Ha jól kérdezünk és jól figyelünk, sokféle információval gazdagodhatunk. Kidomborodhatnak olyan területek, amelyeken a gyermekünknek segítségre van szüksége, vagy olyan körülmények, amelyeknél változtatni, módosítani kellene egy-egy gyakorlaton.
Többet ésszel, mint erővel!
Ekkor érünk el az út újabb szakaszához: kérdeztünk, meghallgattunk, bizonyára kiderült számunkra néhány új információ. De vajon mit kezdünk ezekkel?
Lehet, hogy gyakorlásra van szükség. Mert valami még épp nem megy, vagy nem megy elég biztosan, gyorsan – például az olvasás, a szorzótábla, a másodfokú egyenlet megoldóképletének használata. Ha majdnem megy, vagy megy, csak nem elég gördülékenyen, akkor valóban gyakorolni kell. Ez esetben gondoljunk a következőkre:
- A gyakorlásnak csak akkor van értelme, ha a gyermek is értelmét látja, akarja, ha ő is „benne van”. Különben átmeneti eredményt elérhetünk ugyan, de sokkal többet ártunk az énképének, a motivációjának, a lelkének – és a kapcsolatunknak. Fordítsunk erre időt: keressük meg, miért fogja ez a gyermeknek is „megérni”; miért lesz szívesen partnerünk a gyakorlásban.
- Onnan induljunk, ahol a gyermekünk tart: arról a lépcsőfokról, tudásának arról a szintjéről, amely már biztosan megy neki. Ne azt gyakoroljuk, ahová eljutni szeretnénk vele, hanem lépésről lépésre, apránként bővítsük annak a körét, ami már éppen jól megy. Ha jól eltaláljuk azt a szintet, amely a gyermek számára már kihívást jelent, de még nem elérhetetlen; már izgalmas újdonság, de még nem teljesíthetetlen feladat, akkor örömét fogja lelni az elért apró sikerekben, előrelépésekben – és így szívesebben benne marad a folyamatban.
- Ne csak azzal foglalkozzunk, amit ügyesíteni szeretnénk. Nagyon kevés olyan készség, iskolai „tanulnivaló” van, amely semmi máshoz nem kötődik. Szinte minden olyan tevékenység, amely „éppen megléphető mértékű kihívást” jelent a gyermek számára, általában a gondolkodásban, feladatmegoldásban is előrébb segíti őt. Lehet, hogy lazításként például egy keresztrejtvény közös megoldása nem tűnik célzott gyakorlásnak. Ugyanakkor egyrészt jó hangulatban együtt töltött időt jelent, másrészt számtalan készséget fejleszt (a szókincstől a számolásig). Célul tűzhetjük ki „egyszerűen csak” a feladatmegoldás gyakorlását: a tennivaló értelmezését, lépésekre bontását, időtervezést, szükség szerint újratervezést… Az iskolai siker egyik legmeghatározóbb összetevője az ebben való jártasság: ha a gyakorlás során ebben fejlődni tud egy gyermek, az minden egyéb feladatvégzésére is jó hatással lesz.
- Nemcsak gyakorolni kell, hanem időt kell adni az érésnek is. Az elültetett magnak is sok gondoskodásra, de legfőképp időre van szüksége ahhoz, hogy színpompás virággá bomoljon ki. Ugyanígy: a gyakorlás során az a célunk, hogy ami eddig bizonytalan volt, megszilárduljon; ami eddig kezdemény maradt, megerősödjön. Ehhez kell a gyakorlás biztosította ismétlés, mélyülés, de kell az idegrendszer érése, a tudás megszilárdulásához szükséges idő is.
- Meg kell különböztetnünk a lényegest a lényegtelentől. Azt érdemes gyakorolni, annak a megszilárdításán fontos dolgozni, amire később építkezni akarunk.
- És végül: lehet, hogy nem elég a gyakorlás. Lehet, hogy nem elég onnan indulni, amit nehézségnek látunk; lehet, hogy az egy-egy teljesítmény mögött húzódó képességeket kell először megerősíteni ahhoz, hogy a teljesítményben előrébb lehessen lépni. Lehet, hogy nem az olvasást kell gyakorolni – hanem az olvasás feltételeit jelentő képességeket. Nem a szorzótáblát – hanem azokat a képességeket, amelyekre az ráépül. Ebben viszont kérjük szakember segítségét. Ez nem annak a jele, hogy szülőként megbuktunk. Éppen ellenkezőleg: annak a jele, hogy olyan gondos, bölcs szülők vagyunk, akik felismerik, ha a gyermekük megsegítésében elérik a saját határaikat, és ezért hajlandók mások felé nyitni.
Amit mi tehetünk
Sok gyermeknek hasznára válik, ha nyár végén, az iskolakezdés előtt lehetőséget kap egy kis „bemelegítésre”, a nyár során fellazult, háttérbe szorult készségek felfrissítésére, újbóli megszilárdítására. De a gyakorlás mellett keressük azt is, hogy vannak-e olyan szempontok, körülmények, amelyek hozzájárulnak a sikeresebb tanuláshoz, és amelyek kialakításán, megteremtésén, megerősítésén nekünk, szülőknek kellene dolgoznunk – vagy amelyekhez a mi segítségünkre is szüksége van.
Gondoljuk át a következőket:
- Milyen helyen tanul a gyermek? Van-e olyan asztal, amelyet (csak) tanulásra használhat? Kényelmes-e a széke? Jó-e a megvilágítás? Rendet tud-e rakni maga körül: van-e hová tennie a könyveit, egyéb felszereléseit?
- Hogyan áll a tanuláshoz? Kipihent-e? Jóllakott-e? Ivott-e eleget? Milyen az attitűdje: hisz-e magában, vagy az „én ezt úgysem tudom” önbeteljesítő jóslata határozza meg? Van-e terve az ideje felhasználására: részekre bontja-e a tanulnivalót, tervez-e pihenésre és ismétlésre szánt időt?
- Van-e jó tanulási stratégiája? Van-e gyakorlata, technikája tananyagrészek átlátására? Eljut-e a megértésig? Megtalálta-e a módját, hogyan tudja saját maga számára a megértett anyagot átláthatóan rögzíteni (vázlatban, ábrával, gondolattérképen stb.)? Tud-e folyamatosan tanulni, és nem csak egy-egy helyzetben tűzoltás- vagy kampányszerűen?
- Hogyan tudja a megtanultakat visszaadni? Milyen benyomást kelt, amikor megszólal? Hogyan használja a nonverbális eszközöket, gesztusokat? Hogyan tudja felépíteni a mondanivalóját? Megtalálta-e, hogyan tudja segíteni magát – akár a feszültség csökkentésében, akár a megtanultak felidézésében?
Szülőként nem árt tudatosítanunk: gyermekünk teljesítménye nem rólunk szól, nem minket minősít. Nem az a dolgunk, hogy a gyermektől a tanulás, a jó teljesítmény felelősségét átvegyük, de feladatunk és felelősségünk, hogy hozzásegítsük ahhoz, hogy a benne rejlő lehetőségeket elérje, kibontakoztassa.
Ha kell, gyakorlással.
Ha kell, a fejlesztés biztosításával.
Ha kell, a tanulás körülményeinek alakításával.
Azért, hogy a bizonyítványra – a konkrét jegyektől függetlenül – mindannyian azzal a jó érzéssel nézhessünk rá: így sikerült, de mindent megtettünk, hogy ez az eredmény a lehető legjobb legyen. Mert ez a közös élmény, ez az egymást erősítő elégedettség fogja a gyermekünket a leginkább előrevinni.
Megjelent a Family 2021/2. számában.
A szerzőről
