Adventi találkozás Pintér Bélával
Az egyik dalát több mint hárommillióan látták már a YouTube-on, a közösségi oldalakon tízezrek követik, ő mégis megmaradt ugyanannak az egyszerű srácnak, aki a pályája kezdetén volt. Isten munkatársaként járja az országot, és miközben másokat felüdít, maga is felüdül. Pintér Bélával huszonöt évvel ezelőtt indult szolgálatáról és élete nagy változásairól beszélgettünk.
Adventben még több koncertet, szolgálatot szoktál vállalni, mint év közben. Mennyire nyomja rá a bélyegét ez az időszak a Pintér család karácsonyára?
Az advent valóban nagyon pörgős szokott lenni, igazából összefolynak a hétköznapok és a hétvégék. Évek óta szembesülünk azzal, hogy nem tudunk megérkezni szentestére. Mindig elhatározzuk, hogy egy kicsit jobban ráhangolódunk a családi ünnepre, de ez az elmúlt években nem igazán sikerült.
Néhány éve eldöntöttük, hogy huszadika után már semmit sem vállalunk, és akkor legalább van három napunk, amikor mi is kicsit készülődhetünk. Húsz éve még én voltam a világ legboldogabb embere, hogy ilyen intenzíven szolgálhatok, ma már úgy vagyok vele, hogy azért lehetne kicsit visszafogottabban is… A lelkesedésem nem változott, az ünnep lényege, fénye, az üzenet sem változott, én változtam. Megöregedtem. Illetve ha azt nem is, mindenesetre folyamatosan, stabilan öregszem.
És közben bölcsebbé váltál…
Nagyon drága vagy, hát fogalmazzunk akkor így! Valamint kevesebb hajhabot kell használnom, és ha megnöveszteném a szakállam, mindenféle vattaszakáll nélkül is elmehetnék Mikulásnak, mert már fehér…
Szívtől szívig
Az évek alatt a családotok összetétele is változott. Gondolom, ez hatott a közös ünneplésetekre is.
Hát hogyne! A karácsony elsősorban mindig a gyerekekről szól. Nekik és értük készülünk, díszítünk. Március óta már egy unokával is büszkélkedhetünk, így idén megint egy új helyzet áll elő. Ez lesz az első karácsonyunk a kicsivel – már ha haza tudnak jönni. Hiszen a szenteste az övék, a másik nagyszülőkkel is szeretnének ünnepelni, úgyhogy ez már jóval több szervezést igényel, mint korábban.
Milyen érzés nagypapának lenni? Hogyan éled meg ezt az új szerepet?
Nagyon jó. Bár mi tagadás, meglepett, hogy negyvenhét éves koromban ért utol, mert még nem készültem rá. Igazából nagy változás nem történt, csak most már lesz valaki, aki papinak fog szólítani. Izgalmas lesz.
Tiffany lányod hány évesen ment férjhez?
Tizennyolc.
Hogyan fogadtad, hogy ilyen hamar meg akar házasodni?
Mi is fiatalon házasodtunk Klárival – tizenkilenc éves voltam, amikor megnősültem. Úgyhogy mondhatjuk: benne volt a pakliban, hogy a következő generáció is követi a példánkat. Azóta egyik ámulatból esek a másikba. A lányom még csak huszonkét éves, és már van egy hét hónapos kisbabája! És ő nem is a legidősebb gyerekünk. De hát az élet produkál ilyen érdekes fordulatokat.
Azért nyilván más érzés szülőként megélni, hogy tizenévesen házasodik a gyereked, mint amikor veled történt.
Persze. Én sem értettem, hogy annak idején a szüleimnek mi volt a baja a döntésünkkel. De szülőként egészen más mindezt megélni. Az evangélium hirdetésénél szoktam érezni azt, hogy amikor az ember a saját bőrét viszi a vásárra, akkor egészen másképpen viszonyul dolgokhoz. Ha személyessé tudjuk tenni az evangéliumot, ha magunkra értjük és magunkra vesszük az üzenetet, akkor tudjuk úgy továbbadni, hogy másokat is megszólítson. Általánosságban könnyű beszélni róla, de szívtől szívig eljuttatni jóval nehezebb.
A nagypapaság is ehhez hasonló. Ez, ugye, már nem az én döntésem: itt a gyerekeim hoztak egy döntést, tőlem függetlenül. De ez már az ő életük; a legtöbb, amit tehetünk, hogy örülünk a sikereiknek, és imádkozunk értük.
Első az üzenet
Sokan ismerik, éneklik a karácsonyi dalaidat. Hogyan születtek? Az adventi időszakban vagy akár teljesen máskor szoktad írni őket?
A karácsonyi dalok írásához karácsonyi hangulatba kell kerülni. Júliusban hiába állítanánk fel a fát, mert ha nincs meg hozzá a körítés – a télszag, a bejgliillat meg az eldugott ajándékok izgalma –, akkor nem igazán tud átjönni az érzés. Eddig két ünnepi lemezem jelent meg, vagyis húsz karácsonyi dalom van. Mindkét album az adventi időszak küszöbén született. Akkor írtam például a Gyere el a jászolhoz című dalomat is, amelyet ma már évszaktól függetlenül szoktak kérni a koncerteken. Két évvel ezelőtt kapott egy kis ráncfelvarrást: újrahangszereltük, és készült hozzá egy klip is.
Gyakran remixeled a korábbi dalaidat?
Nem igazán, hiszen egy feldolgozással legalább annyi munka van, mintha újakat vennénk fel. De ennél a dalnál így tíz év után már szükségét éreztem a változtatásnak. Most a Homokba írvával vagyok így, a közeljövőben szeretném ezt is megújítani.
A klipek születésében mennyi a te részed?
A legtöbbet Pető Illés barátom rendezi. A koncepciót általában ő hozza, aztán együtt átbeszéljük. Többnyire az ő elképzelései valósulnak meg, de természetesen én is elmondhatom, hogy mit szeretnék. A szakmai rész abszolút az ő érdeme – a helyszín, a napszak, a fények… Számomra a dalok üzenete a fontos, a vizuális megjelenítés csak eszköz a mondandóm célba juttatásához.
Isten munkatársa
Huszonöt éve kezdted a szolgálatodat. Gondoltad volna, hogy ennyi idő múlva is ott állsz majd a színpadon a gyerekekkel?
Egyre többen kérdezik: „Béla bácsi, meddig akarja még ezt csinálni?” Hát, nem tudom. Igazából nem magamtól kezdtem el, a szolgálatom Isten projektje, ezért úgy gondolom, a végét sem én fogom meghatározni. Egyszerűen csak írtam pár gyerekdalt, és feltettük őket egy lemezre. Arra gondoltam, hogy ha már van tíz dalom, akkor ezeket miért ne oszthatnám meg másokkal is. Ekkor az én gyerekeim is kicsik voltak még, így ők is inspiráltak az írásra. Az 1996-ban kiadott első lemezünk után a ’99-ben megjelent Fel is út, le is út hozta meg a valódi áttörést, és azóta is töretlen lelkesedéssel végzem a szolgálatomat a gyerekek között.
A nagylányaitok ebbe nőttek bele, sokszor fel is léptek veled. A két kisebb is így van vele?
Lotti és Tiffany tényleg a színpadon nőttek fel, az ikrek, Abigél és Ábel viszont egyáltalán nem szeretik a nyilvánosságot. Kicsi korukban még a család elől is bebújtak a szekrénybe, ha megjöttek a rokonok. Próbáltuk őket is motiválni, de nem túl sok sikerrel, ezért úgy döntöttünk, hogy bár tehetségesek, nem erőltetjük a dolgot. Pedig néha eljátszottam a gondolattal, hogy milyen egyedi lenne: keresztény dalok egy ikerpártól! Volt egy csomó ötletem, Abi-Ábi… Még a nevük is milyen dallamos! De úgy tűnik, máshogy alakult.
Említetted, hogy a fő üzeneted továbbra is változatlan. De mi az, amit ebben a feszültségekkel teli világban különösen szeretnél átadni az embereknek?
Az Úr általam közvetített üzenete nem függ a körülményektől. Közel háromszáz szerzeménnyel a hátam mögött azt tapasztalom, hogy azok a legéletképesebb dalaim, amelyekben sikerül a bennem végbement változásokat dalba öntenem. Isten a munkatársának hív, az üzenet átadásában pedig felhasználja az adottságaimat. Ő ugyanis az egyediségünket sokkal fontosabbnak tartja, mint ahogyan azt mi gondolnánk. A folyamatba a közvetítő személye is bele van tervezve, egyénisége ad különleges ízt. Isten sohasem gondolkozik sablonokban. A mondanivalóm középpontjában a kegyelem üzenete áll – a körülményektől függetlenül.
Benned mi mindent formált az elmúlt időszak?
A veszteségek, nehézségek rámutattak arra, amit a nagy jólétben olyan nehezen veszünk észre: hogy mindent Isten kegyelme tart, és mennyire törékeny az ember! Mi mulandók vagyunk, ő viszont állandó. Erre szeretném még inkább ráirányítani a figyelmet.
A kegyelem üzenete az, ami rajtam is rengeteget formált az évek során. Ma már arról írok, hogy Isten kegyelme miket vitt véghez bennem, hiszen ezzel azt üzenem, hogy ha velem meg tudta tenni, akkor veled is meg tudja. A Hazahoztál, a Homokba írva, az Annyira szeretem, a Csak te… című dalaim mind-mind ezt fejezik ki, ezért tudnak olyan sokan azonosulni velük.
Erőtlenségből erő
Klári mindenben a társad: nem csupán a magánéletben, hanem a szolgálatban is.
Húsz évig elsősorban az én szolgálatomat támogatta, aztán negyvenegy-két évesen úgy döntött, hogy valóra váltja a régi álmát, és beiratkozik nappali tagozaton az egyetemre. Elvégezte, és most már negyedik éve tanít a közös szolgálatunk mellett. Nagyon örülök, hogy most azt csinálhatja, amire mindig is vágyott, és persze emellett élvezi a nagymamaságot is. Egyébként továbbra is ő a szolgálatom legfőbb támasza, a gyártásvezetés, koncertszervezés, kapcsolattartás most is az ő feladata. Kell az ő szervezettsége, karakánsága mellém. Én a színpadon, ő a színpad mögött – ez így van jól.
Árad belőled az energia. Annyi embernek adsz reménységet, hitet! De te honnan merítesz erőt, hogyan töltekezel?
Egy időben sokat agyaltam magamon, szerettem volna elhelyezni magam a világban – ekkoriban született a Ki vagyok én igazán? című dalom is. Visszanézve valahogy mindig kilógtam a sorból. Nemrég megtaláltam az egyik alsós osztálykirándulásos képemet. Ott az osztály, három méter szünet, majd ott guggolok én. Megkönnyeztem. Gyerekkoromtól azzal küzdöttem, hogy sehogyan sem illek bele a sorba, a legtöbbször „sok” vagyok. De talán épp ez tesz energikussá. Korábban nem tudtam jól kezelni ezt, és ebből rengeteg konfliktusom származott. De valóban igaz, hogy a mi erőtlenségünk, gyengeségünk Isten kezében erővé válhat. A „hiperaktivitásom” is egy adottság, amelyet Isten fel tud használni. Amúgy pont olyan vagyok, mint a nagymamám, aki most kilencvenkét éves, és megy, mint a golyó. Közel ötvenévesen én is simán megcsinálok egy kétórás koncertet, akár gyerekek, akár tinédzserek előtt. Na, az utóbbi azért nem kis kihívás! Ha nem töltöd meg az üzenetet azzal a fajta energiával, élettel, amelyet a Szentlélek képes adni, akkor nem fog átmenni.
Én egyébként tényleg a szolgálatból töltekezem. Ez is a vezérigém: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25) Egy-egy koncert után megkapom azt a fajta feltöltöttséget, amelyre szükségem van, de ennek az alapja az Istennel való kapcsolatomból származik. Gyerekkoromtól kezdve szokásom, hogy elvonulok, és csak úgy éneklek Istennek. Ezeket a dalokat nem írom le, egyszerűen csak neki szánom. Ma is ezekből az elvonulós, időnként könnyekig megrendítő találkozásokból nyerek új erőt.
Min dolgozol éppen?
Szeretnék készíteni egy új karácsonyi dalt, és emellett már nyolcadik hónapja dolgozom egy új dicsőítő dalon is. Úgy érzem, ez mérföldkő számomra. Már a címe is sokatmondó. Első hallásra egyszerű, mégis a legnagyszerűbb, amit egy dicsőítő dalnak csak adni lehet: Jézus. Hát kell ennél több?
Megjelent a Family 2021/4. számában.
A szerzőről
