„Ha igazán szeretjük egymást, akkor mindent meg tudunk oldani, akkor nem lesznek nagyobb problémáink, akkor nálunk fel sem merülnek azok a kérdések, amelyek miatt mások elválnak.” Milyen gyakori és naiv elképzelés a hosszú távú kapcsolatok működéséről! Csakhogy az érzelmek változnak. A kutatások szerint a limerenciának nevezett módosult tudatállapot nagyjából két év után lecseng, azután pedig szembesülünk a társunkkal a maga teljes, kozmetikázatlan valójában, és előjönnek ugyanazok a mintázatok, amelyek miatt korábban más párokat megmosolyogtunk.
Mi a megoldás? Az igazán tudatos párok már előre felkészülnek azokra a kihívásokra, amelyek később borsot törhetnek az orruk alá. Ez azért jó, mert a közös élet megkezdése körül még mindenki nagyon rugalmasan kezeli a társa különbözőségeit, és szívesen próbál ki új dolgokat. Emellett sokkal könnyebb valamivel akkor foglalkozni, amikor még nem kapcsolódnak hozzá kudarcélmények és fájdalmas érzelmek. Nézzünk végig néhány tipikus kihívást, amely később nagy valószínűséggel feszültséget okoz a kapcsolatban – és azt is, hogy miként készülhetünk fel ezekre tudatosan, előre.
Nagy korkülönbség
Sok jó példa kínálkozik a sztárvilágban is arra, hogy a korkülönbség nem lehet akadály két ember szerelmének beteljesedésében, ugyanakkor a nehézségek előtt sem hunyhatunk szemet. Az ilyen pároknál gyakran előfordul, hogy két különböző idősávban (életciklusban) élik az életüket. A megismerkedésükkor az egyik még fiatal felnőtt, miközben a másik már középkorú, amiből egy sor különbség fakadhat az élettempóban, célokban, társadalmi szerepekben. Aztán egy időre ugyanabba az életciklusba kerülnek, és minden könnyebbé válik, ám hamarosan az idősebb fél ismét továbblép egy másik szakaszba, és a frissen megnyert harmónia újra veszélybe kerül. Jó, ha a pár tagjai ezzel előre számolnak, és kellően nagy szabadságot engednek egymásnak a saját életszakaszukkal járó dolgok megélésére anélkül, hogy ezzel veszélybe sodornák a kapcsolatuk kizárólagosságát.
Induló mozaikcsalád
Karinthy legendás mondása, miszerint a „te gyereked meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket” jó darabig csak tréfának tűnt, ma azonban már olyan széles körű jelenségről beszélünk, hogy senki sem viccelődik vele. Sokan úgy mennek bele az új kapcsolatba, hogy a régi bizonyára nem az igazi volt, hiszen akkor nem ért volna véget. Ha tehát most megtalálták az igazit, akkor biztosan úgy megy majd vele minden, mint a karikacsapás.
A valóságban azonban egy ilyen család összecsiszolódása sokkal bonyolultabb folyamat, mint egy biológiai családdá formálódás, mivel mindig vannak olyan szereplők is benne, akik nem önszántukból választották ezt az állapotot. A szakirodalom szerint három-öt évre van szükség ahhoz, hogy egy mozaikcsalád a biológiaihoz hasonló olajozott működési szintre jusson el. Rengeteg fájdalomtól megkímélik magukat és egymást a felek, ha az elején a nem vér szerinti szülő nem próbál szülői tekintéllyel fellépni, hanem inkább egy „jó fej nagybácsi vagy nagynéni” szerepét veszi magára. Az is sokat segít, ha nem írnak minden konfliktust egyből a mozaikcsalád számlájára: egy biológiai családban is veszekednek egymással a testvérek, vagy itt is előfordul, hogy az egyik szülő az egyik gyerekkel ért jobban szót, a másik meg a másikkal.
Interkulturális párok
Amikor a világ egy kis faluvá zsugorodik, könnyen találnak egymásra eltérő nyelvű, kultúrájú, bőrszínű egyének – különösen a nagyvárosokban. Bizony igaz, hogy „a szerelem nem ismer határokat”. Sokan azonban néhány év után azzal szembesülnek, hogy ami az elején olyan egzotikus, izgalmas és inspiráló volt, az egyszer csak macerássá, áthidalhatatlanná és megbéklyózóvá válik. Két dolog különösen fontos az ilyen kapcsolatokban:
- Áthidalni a nyelvi akadályokat. Az elején a hiányos megértést szerelemmel és jóindulattal pótoljuk. Azt is a másik javára írjuk, amit nem tudott kifejezni vagy amit akár bántóan is lehetett értelmezni. Egy idő után azonban elfogy ez a tartalék, és elkezdjük a másik szavait más füllel hallani. A pontos közlés elengedhetetlen abban, hogy hosszú távon jól működjön a kapcsolat.
- Megérteni a másik világát. Milyen ünnepek vannak a másik kultúrájában, amelyekhez ő kötődik, és amelyek gyermekkori élményeket aktiválnak benne? Milyen a férfiak és nők viszonya az adott társadalomban? Mi az elvárt magatartás a szülőkkel szemben? Mi az ő országukban az uralkodó vallás, és milyen befolyása van a mindennapi életre? Nagy csalódások születhetnek abból, ha ezekről a kérdésekről egy pár tagjai nem beszélgetnek a közös életük megkezdése előtt, ugyanakkor gazdagíthatja a kapcsolatukat, ha egymás kulturális különbségeit értékként kezelik, és beépítik a közös működésükbe.
Szintet lépő élettársak
Sokan élnek évekig együtt anélkül, hogy elköteleződtek volna egymás mellett, majd egyszer csak rászánják magukat arra, hogy szintet lépjenek, összeházasodnak, és egy év múlva elválnak. Mi történik ezekkel a párokkal? Talán a házasság intézményével van a baj?
Szó sincs róla, csak egyszerűen rabul ejtette őket az a mítosz, amely oly sokak életére hat: lakva ismerjük meg egymást, és a jó házasság előszobája az együttélés. Miért mítosz ez? Azért, mert az el nem kötelezett együttélésben egészen más szabályok mentén rendezkednek be a felek. Olyan, mint a próbakörös autó, amelyet nem kellett kifizetni, tehát felelősséget sem kell vállalni érte. Konfliktushelyzetben mindig nyitva marad a fejükben egy menekülési útvonal: „végül is ha nem jön be, akkor ott van még a B terv”. A házasságban viszont nincs B terv, ott mindent beleteszünk, mert azt akarjuk, hogy az életünk végéig tartson. Ha azonban a pár probléma- és konfliktuskezelése beállt a B terves mintázatra, akkor ez hatni fog minden egyes vitánál, és szétfelé feszíti a kapcsolatukat. Olyan lesz, mintha az esküvő után is lenne egy képzeletbeli bőrönd az ajtóban fogkefével, alsóneművel meg némi készpénzzel arra az esetre, ha futni kell… A megoldás az lehet, hogy tudatossá tesszük azt, ahogyan a nézeteltéréseiket kezeljük, és együtt kipróbálunk új módozatokat, amelyekből kiiktatjuk a „B terves” biztonsági tartalékokat.
Különböző felekezetek
A kultúránkhoz hasonlóan a felekezeti hovatartozásunk is fontos része az identitásunknak, annak, akik vagyunk – különösen, ha a mindennapi életben is megéljük a hitünket. Ha pedig ebben eltérések vannak, akkor az nemcsak azt a kérdést veti fel, hogy melyik templomban és melyik pappal szervezzük az esküvőt, hanem azt a szemüveget is meghatározzák, amelyen keresztül a világot értelmezzük. A karantén alatt is kiderült a kutatásokból, hogy a közös hit óriási erőforrás lehet egy pár életében, ám konfliktusforrássá is válhat, ha a hittartalmak jelentősen eltérnek. Hogyan tud a pár úgy együtt élni a különbségekkel, hogy közben mindkét fél tisztelve érezze magát és a meggyőződését? Hogyan tudnak az „elvisellek”-en túlmutató aktív figyelmet ajándékozni egymásnak, amely a másik látásmódját értékként kezeli? Miként tudják egymás eltérő értékeit integrálni a közös működésbe, hogy az gazdagítsa a kapcsolatukat?
A szerelem mindenen átsegít. Ám hogy ez a szerelem tartós legyen, és kiállja a nyomás próbáját is, sok tudatos lépést kell megtennünk. Ha a fenti példák segítettek néhány dolog újragondolásában, akkor már el is indult a folyamat…
Megjelent a Family 2021/4. számában.
A szerzőről
