Olykor elmélázom azon a megfejthetetlen talányon, vajon agyunk hogyan szelektál, mi alapján dobja az emlékeket „megjegyzem/nem jegyzem meg” kategóriákba. Próbálok rájönni, de csak odáig jutottam, hogy az első történetem garantáltan belém rögzül majd, míg a másodikban éppen arra hozok példát, mennyire csalóka az „erre tutira emlékszem” bizakodásunk…
Így nem lettem világsztár
Bőszen tanítok online, elmélyülve a magyarázatokban, körülöttem se kép, se hang, megszűnt a világ – nem érzékelek semmit. Legalább gondolatban odaképzelem magam a katedrára. Hirtelen egy betörő feje mozdul meg a lábamnál. Éktelen sikollyal ugrom fel – a diákjaim nagy örömére, akik el sem tudják képzelni, hogy mi a csuda csalta elő belőlem a magas C-t. Netán egy trópusi mérges kígyó, avagy egy egércsalád?
Egyik sem. Ennél prózaibb dolog történt. Drága legnagyobb és legkomolyabb, frissdiplomás fiam titkos katonai manőver keretében közelítette meg a tanítósarkomat. El akart ugyanis jutni a nyomtatóig, amely mellettem volt, viszont látva, hogy online órám van, nem akart zavarni. Mi sem egyszerűbb: az ifjú ügyvéd úr hason csúszva elszlalomozott a székemig, és épp át akart bújni alatta – ha nem kaptam volna élő adásban frászt. A diákjaim persze még az óra végén is röhögőgörcsben törtek ki a szívfacsaró jelenetet felidézve.
Máig sajnálom, hogy a kamerám nem rögzítette az ominózus pillanatot. A fiam szerint a YouTube-nézettségem napok alatt milliós nagyságrendre lőtt volna ki – nem beszélve a világhírnévről, amely vele járt volna. Hát, ha a fiaim találékonyságán múlik, akkor szerintem nyugodtan mondhatom: majd legközelebb…
Mindenre emlékszem
Kivéve arra, amire nem. Történt nemrégiben, hogy épp egy drogériában matattam, amikor eszembe jutott, hogy fogytán a dezodorom, és megláttam egy jó kis leárazást. Sajnos nem jegyzem meg, hogy melyik márka melyik termékét használom, hanem mindig bedobok valamit, ami tetszik. Ezúttal is belevetettem magam a szaglászásba. Már a tizenkettediknél járhattam, sőt már a nem akciós termékekre is rávetettem magam, míg végül két győztes befutó maradt, mint egy igazi elnökválasztáson. Már köztük folyt a harc, hol egyiket tettem a kosaramba megindulva a kasszához, hol visszafordultam a másikért. Ezt nagy határozottan eljátszottam még háromszor, végül bedobtam az egyiket, és „leplet rá!” felkiáltással megvásároltam.
Hazaérve automatikusan tettem volna fel a dezodoromat a polcra – amikor is látom, hogy hajszálpontosan ugyanazt a márkát és ugyanazt az illatot vettem meg, mint ami a polcomon virított! A kismillió választékból megint ugyanazt sikerült leemelnem. Ejnye…! Nem lett volna egyszerűbb akkor inkább megnézni? Mennyi időt megspórolhattam volna!
Kutatok az emlékeimben… Eszembe jut egy sok évvel ezelőtti karácsony. Nagyon szeretjük a társasjátékokat, és egyik évben hosszan tanulmányoztam az üzletben őket. Alaposan elmélyültem a játékszabályokban, mindent részletesen elolvastam, ami a dobozon állt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a teljes repertoárt végigszöszmötöltem, pedig ilyenkor jól megpakolják ám a vevőcsalogató polcokat. Végül határozottan betettem a kosárba a győztest, és rendkívül büszke voltam magamra, hogy egy hős anya nem sajnálja az időt, hogy korunk, sőt évszázadunk legjobb játékát kiválassza. Egy biztos, nem volt egy felszínes választás.
Nem bizony. És mivel már csak két nap volt karácsonyig, biztos, ami biztos alapon kinyitottam a felső szekrényt, ahol a társasokat tartjuk, hogy mögéjük rejtsem az új darabot a nagy napig… És megrökönyödve pillantottam meg ugyanazt a játékot, amelyet épp most hoztam haza diadalittasan – kétórai válogatás után! Ezek szerint már tavaly is jónak találtam…
Megjelent a Family 2022/1. számában.
A szerzőről
