Barion Pixel
bezár

Megszoksz vagy megszöksz?

Egy ártalmas mítosz nyomában

„Vagy megszoksz, vagy megszöksz!” – halljuk régóta a jól ismert szólásban. Ám a gyakran idézett mondásokat ritkán kérdőjelezzük meg, mert valahogy tudattalanul is abból indulunk ki, hogy amit ilyen sokan ilyen sokszor emlegetnek, az biztosan igaz is. Pedig alig van ennél ártalmasabb mítosz, amely házasságok ezreit tette már tönkre.

Sokáig azt gondoltam, hogy magyar sajátosságról van szó. Ám – ha nem is ugyanebben a megfogalmazásban – egyre többet hallom nemzetközi kontextusban is. Legutóbb az egyik amerikai kollégám, Michele Weiner-Davis ezzel a megdöbbentő címmel írt egy körlevelet: „Énekelj, Adele! Énekelj – ahelyett, hogy butaságokat hadoválnál a házasságról.” Ebben a tizennyolcszoros Grammy-díjas énekesnő azon interjújára reagált, amelyet Oprah Winfrey gyönyörű rózsakertjében készítettek nemrégiben. A beszélgetést az egyik hazai kereskedelmi csatorna is műsorra tűzte.

Élni akarok, nem túlélni!

Adele ezúttal kivételt tett, és betekintést engedett a magánéletébe. Azokról a változásokról beszélt, amelyek az elmúlt években történtek vele – közöttük a Simon Koneckivel való válásáról is, akivel 2011 óta alkottak egy párt. Fájdalmas élményeit új albumában is megörökítette. Azt mondta, azért írta ezeket a dalokat, hogy a most hatéves kisfia egy napon felnőttként megérthesse és elfogadhassa, hogy miért döntött így. Hogy végül is mi vezetett a váláshoz, arra Adele röviden így válaszolt: „Élni akarok, nem túlélni!”

Sokan átsiklanak e felett a mondat felett, de mi azért álljunk meg egy kicsit, és gondoljuk végig, miről is van itt szó. Eszerint ha nem érezzük magunkat tökéletesen boldognak a házasságunkban – ami ugye mindannyiunkkal előfordul, akik már legalább öt-tíz éve ugyanazzal a társsal élünk együtt –, akkor két választási lehetőségünk van:

  1. beletörődünk a tökéletlenbe, és valahogy kibírjuk életünk végéig a gyerekek kedvéért vagy kötelességtudatból;
  2. vagy pedig kilépünk, megnyomjuk a reset gombot, és újraindítjuk a számlálót valaki mással, akivel végre megtaláljuk a boldogságot.

Úgy tűnik, hogy mindössze ez a két opció létezik. A közhiedelem szerint az első lehetőséget a vesztesek választják: azok, akik félnek a változástól, akik nem elég bevállalósak, akik feladták a harcot, és áldozattá válnak. A másodikat pedig a bátrak, a vagányak, akik nem engedik magukat sarokba szorítani a lelkiismeretük által, akik képesek minden korláton átlépni, akik maguk írják a játékszabályokat.

Hány igazi lehet?

A két lehetőségre szűkült választás mítosza mögött egy még alattomosabb árnyékmítosz is meghúzódik. A teljes kép megértéséhez ezt is fontos látnunk. Akik ennek a fogságában élnek, általában úgy gondolják, hogy minden embernek van valahol egy tökéletes párja (sokféle névvel szokták ezt illetni: ikerláng, lélekszerelem, lelki társ stb.), akit ha megtalál, garantált boldogság vár rá élete végéig. Ha megismerkednek valakivel, akkor a szerelem intenzitása megerősíti azt az érzetet, hogy megtalálták az igazit, ám ahogy az idő telik, egyre több megküzdendő konfliktus is felüti a fejét. Ha pedig nézeteltérések vannak a kapcsolatban, akkor az nyilvánvalóan csak egyet jelenthet: hogy mégsem az illető az igazi, csak a szerelem elhomályosította a látásukat. Ilyenkor nincs mit tenni, tovább kell lépniük ahhoz, hogy tényleg megtalálják azt, akit az ég is nekik rendelt.

És ha már gyerek is van ebből a kapcsolatból? „Csak nem fogok egy rossz társ mellett életem végéig szenvedni? Nem áldozhatom fel a saját boldogságomat a gyerekem kedvéért! Neki is jobb egy boldog szülővel élni, mint két boldogtalannal” – hangzik ilyenkor a válasz. Ennek a mítosznak a képtelenségét bizonyítja, hogy nem kevés olyan férfival és nővel találkoztam már, aki ettől hajtva már a negyedik vagy az ötödik házastársát fogyasztja, és még mindig boldogtalan – sőt egyre inkább az.

Az ártalmas árnyékmítosz ellenpólusa a kompatibilitás elve. Elméletben több száz vagy akár ezer olyan ember is van, akivel kompatibilisek lehetünk. Szabadságunk van arra, hogy ezek közül kiválasszuk azt az egyet, akivel összekötjük az életünket, és akivel a kihívások sikeres megküzdése által megtanulunk együtt boldogan és elégedetten élni. Eszerint a kapcsolat nem valami, ami történik velünk, hanem valami, amit közösen létrehozunk és egész életünkben együtt formálunk. Ezt igazolják azok az emberek, akik többször is voltak házasok azért, mert például megözvegyültek, és mindegyik házasságukat sikerült boldogan, szeretetben, hűségben megélniük. Vagyis nemcsak egy emberrel tudtak jó kapcsolatot kialakítani (aki az ég által kijelölt tökéletes társuk volt, ők pedig elég szerencsések ahhoz, hogy megtalálhatták), hanem a kompatibilitás révén több partnerrel is.

A vagy B? Inkább C!

A háttér megvilágítása után térjünk vissza egy kicsit az énekesnőhöz. „Szívszorító volt, amikor Angelo megkérdezte tőlem, hogy miért nem szeretem már az apukáját. Próbáltam elmagyarázni egy hatévesnek, hogy szeretem, de már nem vagyok szerelmes belé. De ezzel ő semmit sem tudott kezdeni. Igyekeztem válaszokat adni neki, erre azonban nincsenek igazi válaszok.” Ezután jött Oprah, aki világosan állást foglalt a két verzió között, és a második opció hősévé avatta az énekesnőt: „Amit tettél, az nagyon sok olyan nő számára felszabadító lesz, aki benne marad egy rossz kapcsolatban a gyerekek miatt. Te viszont meg akartad ajándékozni a fiadat önmagad boldogabb változatával. Ez pedig a legnagyobb ajándék, amit valaki adhat a gyerekének.”

Félreértés ne essék, senkinek sem szeretném azt sugallni, hogy maradjon benne egy bántalmazó, destruktív, elnyomó, rettenetes kapcsolatban csak a gyerekek vagy az esküvőn tett ígéret miatt! Nem! Van az a szint, amikor a gyerek is sérül a szülők állandó veszekedései vagy valamely fél szenvedélybetegsége miatt. Van, amikor a gyereknek tényleg az jelenti a kisebbik rosszat, ha az egyik szülő kimenekíti a másik szülő befolyása alól. Természetesen ki kell állnunk a saját méltóságunk és az önmagát megvédeni nem képes gyerekünk biztonsága mellett. Ez vitán felül áll!

De hát itt szó sincs erről! Egyszerűen csak annyi történt, hogy a kapcsolatuk elfáradt, kiüresedett, és most jött volna az a szakasz, amikor meg kellett volna tanulniuk közös erőfeszítéssel és tanulással működtetni. Ekkor már a szenvedélyes érzelmek nem viszik el a hátukon a kapcsolatot, hanem el kell kezdeni tudatosan tenni érte. Ehelyett jóval egyszerűbb abban hinni, hogy valahol vár ránk az ideális ember, akivel olyan könnyen megy minden, mint a karikacsapás. Ennek a mítosznak a hajszolása pedig mindennél lényegesebb. Fontosabb annál, hogy a gyerek minden reggel láthassa a szüleit együtt reggelizni, vagy annál, hogy este mindkét szülőjétől kapjon jóéjtpuszit. A boldogsághajszoló szülő pedig a mintájával megteremti a kapcsolatból kilépők új nemzedékét is, hiszen tudjuk jól, hogy az elvált szülők gyereke nagyobb valószínűséggel fog maga is elválni – hacsak nem néz szembe tudatosan az örökségével, és hoz jobb döntéseket.

Mi lenne, ha végre elhangozna egy harmadik választási lehetőség is? Az elakadt kapcsolatban vergődő emberek nemcsak aközül választhatnak, hogy „megszoksz vagy megszöksz”, hanem dönthetnek úgy is, hogy újratanulják a házasságuk működtetését. Nem csupán A és B terv közül lehet választani, hanem létezik egy C változat is! Elhatározhatják, hogy kiküszöbölik a működési zavaraikat és az eddig tudattalanul követett mintázataikat, majd új mintázatokat hoznak létre – olyanokat, amelyek a kívánt irányba befolyásolják a kapcsolatukat.

Ja, hogy ez munkába kerül? Igen! Hogy ezért áldozatokat kell hozni? Igen! Éppúgy, mint minden értékes dologért az életben. Ha pedig elveszítjük a saját motivációnkat, akkor gondoljunk a gyerekünkre! Ahelyett, hogy mi is beállnánk azok közé, akik a népszerű mantrát hangoztatják, miszerint „nem fogok benne maradni a rosszban csak a gyerekem miatt”, tegyük a gyerekünket a változás legfőbb motorjává: „Meg akarom újítani, sikerre akarom vinni a házasságomat a gyerekem miatt is!” Ha nem is most, de évek múltán egy fiatal felnőtt, aki a kitartásunknak és az elszántságunknak köszönhetően stabil gyerekkort élhetett meg mindkét szülője szeretetteljes közelségében, nagyon hálás lesz majd ezért.

Megjelent a Family 2022/1. számában.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal