Útikalauz a cybertérhez
Amikor egy nagyon jó könyvet olvas az ember, alig tudja letenni, és közben arra vágyik, bárcsak sose érne véget. Dr. Mary Aiken Cybercsapda című könyvével éppen fordítva jártam, ugyanis nem könnyű olvasmány: egyszerre ijesztő és kijózanító – ugyanakkor rendkívül hasznos, hiánypótló, és cseppet sem száraz, sőt meglepően magával ragadó stílusú. De ami igazán átlendített a holtpontokon, az a szerző sajátos hozzáállása: bár az internet legmélyebb bugyrait is elénk tárja, mindvégig bizakodó marad. Nemcsak azt üzeni, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, és cselekednünk kell, mert a gyermekeink életéről van szó, hanem számos konkrét, megvalósítható javaslatot is megfogalmaz arról, hogy a technológiai fejlődést miként lehetne közös erővel jó célokra fordítani.
Dr. Mary Aiken nemzetközileg elismert törvényszéki cyberpszichológus. Lebilincselő könyvében azt vizsgálja, hogyan formálja át és változtatja meg az internet és a digitális eszközök használata az emberi viselkedést és a társadalmi normákat. Az online tér minden aspektusát bemutatja, az adott területen tapasztalt viselkedések – különös tekintettel a devianciák és a függőségek – legfontosabb mozgatórugóira koncentrálva. Részletesen elemzi azokat a hatásokat, amelyek a csecsemőket, a kisgyermekeket és a tiniket érhetik, majd kitér a virtuális párkapcsolatokra és az egészségszorongásra, végül megdöbbentő részleteket árul el az internet nem látható, mély és sötét bugyrairól, az úgynevezett deep webről vagy darknetről. A riasztó megállapítások nem azt a célt szolgálják, hogy letaglózzák és megborzongassák az olvasót, hanem hogy felhívják a figyelmét bizonyos valós veszélyekre. „Minden egyes embernek, aki belép az online világba, tudnia kell az internet sötét és rejtett oldalairól, ahol bűnözők szervezkednek, és burjánzik a feketepiac. Hogy miért? Azért, mert a kamaszkori kockázatvállalási kedv és kíváncsiság egyre több fiatalt vonz ezekre az oldalakra. Az a téves benyomás alakult ki bennük, hogy a láthatatlan weben való szörfözés teljesen biztonságos, sőt szórakoztató kaland. Csakhogy nem az!” – hangsúlyozza Aiken.
Védelem nélkül?
A cybervilág okozta kihívásokról nem ez az első könyv, és bizonyára nem is az utolsó, de talán az eddigi legátfogóbb. Annak érdekében, hogy minél szakszerűbb és alaposabb képet alkothasson, a szerző nem csupán a pszichológia, hanem a szociológia, az antropológia, a komputertudomány, a kriminológia és a hálózattudomány legkorszerűbb felismeréseire, legfrissebb nemzetközi kutatási eredményeire is támaszkodik.
Aiken már a legelején leszögezi, hogy nincs ellene a technológiai fejlődésnek, sőt kifejezetten örömmel fogadja az ebben rejlő lehetőségeket, viszont azonnal hozzáteszi: nagyon aggasztja az ezzel való visszaélés, amely a gyerekek sebezhetőségére és a felnőttek struccpolitikájára épít. „Egy 2015-ös fogyasztói jelentés megállapította, hogy a legtöbb amerikai gyermek hatéves korában kapja meg az első mobiltelefonját. Hatévesen! Sokkoló adat. Még az előtt az életkor előtt, amit a pszichológiában a felvilágosodás korának nevezünk, amikor a gyermek belép a logika egy új rendjébe, és kezdi megérteni az őt körülvevő világot – megtanulja a különbséget a helyes és a helytelen, a jó és a rossz, az igazságos és az igazságtalan között. Most ezek a gyerekek mobiltelefonnal a kezükben beléphetnek a cybertérbe, még mielőtt pszichológiailag eléggé érettek lennének arra, hogy megértsék, mi történik velük. De hiszen még mi sem értjük! Egyelőre jórészt nem is sejtjük, hogy mindez miként hat a fizikai, kognitív és érzelmi fejlődésünkre. Csupán feltételezéseink lehetnek.”
Ismerd meg az ellenfelet!
Akár gyermeki kiváncsiságról vagy felelőtlen szülői magatartásról, akár bűnelkövetésről van szó, a pszichológus szerzőt mindig az emberi cselekedetek mögötti szándékok, a miértek érdeklik, mert meggyőződése, hogy csak ez visz közelebb a virtuális valóság és a valós világ kölcsönhatásainak megértéséhez, az online térben ránk leselkedő veszélyek csökkentéséhez, a cyberbűnözés terjedésének megakadályozásához.
Hiszen miközben az online tér előnyeivel többnyire mindannyian tisztában vagyunk, sajnos messze nem foglalkozunk eleget a hátrányaival, pedig nagyon súlyos és gyakran visszafordíthatatlan károkat okozhatnak – holott a technológiának a gyerekekre és a fiatalokra gyakorolt negatív hatásait ma már tanulmányok és beszámolók támasztják alá, különösen a szorongás, a depresszió, az önértékelési problémák, a túlzott kockázatvállalás, a testképzavar, az önkárosítás, az alvásminőség romlása, a szexting (vagyis a szexuális tartalmú üzenetek) és az addiktív magatartásformák elterjedése terén. A hiányzó kutatásokat pedig a szerző szerint pótolhatja az ösztönös megérzés és a józan ész. Éppen ezért nemcsak szakemberként, hanem szülőként, közösségünk és társadalmunk felelős felnőtt tagjaként is kötelességünk, hogy tisztában legyünk mindazzal, ami a cybertérben történik. „Talán kijelenthetjük, hogy az internet az emberiség legcsábítóbb és legigézőbb alkotása. Evolúciós ösztöneink, például a keresés, megnehezítik, hogy ellenálljunk neki. Nem is szólva a csalikról, a jelzésekről, a figyelmeztetésekről, az értesítésekről, a »majdnem nyerés« érzéséről és a szívmegállítókról. Az intelligens alkalmazkodáshoz arra van szükségünk, hogy alaposan megismerjük magunkat, és megtanuljuk, miként hat a cybervilág a viselkedésünkre. […] Ha felismerjük, mi okozza a cyberőrületet, mi váltja ki a dopaminfröccsöt, és tüzeli az impulzivitást, a kényszeres vagy függő viselkedést – legyen szó online vásárlásról, játékról vagy pornográfiáról –, akkor úgy szervezhetjük meg a technológiát, hogy az jobban illeszkedjen a felhasználóihoz.”
Persze lehetetlen vállalkozás, hogy állandóan kontroll alatt tartsuk a fiatalok online életét. Mivel maga a technológia támogatja és teszi lehetővé a gyerekek rejtett viselkedését, nem lehet a szülőkre hárítani a cyberszabályozás teljes felelősségét. Aiken szerint ebben sokkal nagyobb szerepet kellene vállalniuk azoknak a cégeknek, amelyek élen járnak a technológiai fejlesztésekben – s így az ezzel kapcsolatos problémák generálásában –, illetve a törvényhozóknak is határozottabb állásfoglalásokat kellene megfogalmazniuk. „Ha gyakoribbak lennének az ilyen jellegű etikai megfontolások a cybertérben, ha szigorúbb lenne a szabályozás, hatékonyabb a nevelő-tájékoztató munka, és szükség esetén megfelelő szankciók lennének, az sok sérülékeny embert megóvna a további sérülésektől és a fájdalomtól, és visszatartaná az arra hajlamos embereket attól, hogy még mélyebbre süllyedjenek azokban a viselkedésmódokban, amelyek végül pusztítóvá válhatnak. A jó társadalmak ismérve, hogy nemcsak az erőseket szolgálják, hanem védelmezik a gyengébb és sérülékenyebb tagjaikat. Együtt kell erőfeszítéseket tennünk azért, hogy létrehozzuk a lehető legjobb cybertársadalmat. A közjó elkötelezett keresése soha nem mehet ki a divatból” – vallja a szerző, és muszáj igazat adnunk neki.
(Harmat Kiadó, 2020. Ára: 3900 Ft.)
Megjelent a Family magazin 2020/4. számában.
A szerzőről
