Fehér ruha, virágok, ünneplő tömeg, tánc, ajándékok. Elvarázsolja az embert. És a mélység is: az áldás, az új asszony megáldása. Közben ott a pattanásig feszült várakozás: milyen család lesz az új család. Várakozás… és elvárás: milyen lesz az új, derék asszony?
“Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket. 11Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy. 12Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban. 13Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel. 14Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét. 15Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak. 16Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál. 17Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait. 18Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa. 19Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót. 20Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek. 21Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött. 22Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.23Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel. 24Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek. 25Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak. 26Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén. 27Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.” Péld31
Amikor az ember lánya megtalálja azt, akivel egy életen át, jóban-rosszban szeretné leélni az életét, még talán nem annyira szembesül vele, hogy ehhez azért a társadalomnak és a szűkebb-tágabb környezetnek is lesz egy kis szava. Hányszor főzöl (egy nap)? Hogy készíted ezt meg azt az ételt? Mikor jön a baba? Meddig dolgozol? Hogyan altatod/pelenkázod/szoptatod? Mikor mész vissza? Hova megy oviba/suliba/egyetemre? Mikor adod le a fölösleges kilókat? Mennyire figyelsz oda a házasságodra?
Kérdések, amelyek irányítanak, és amelyek nyomasztanak. Házasságunk elején a Biblia rátelepült a vállamra, és nem eresztett. A derék asszony igéje azt jelentette, valahányszor elolvastam, hogy nem, még mindig nem vagyok elég. Még nem vagyok elég jó feleség, anya, testvér, gyerek, barátnő, munkaerő, keresztény…
Noha friss házasként 1400 kilométer választott el a kérdések feltevőitől – no de a Skype korában ez nem akadály, ugye? – napi kétszer főztem meleg ételt, mert egy igazi feleség nem adhat maradékot a gyerekének. Pláne a férjének! Biozöldségből, egyedileg lemért 20 g csirkemellel. A másodiknál igény szerinti szoptatás. Közösségi aktivitás. Napi takarítás. Torna és futás. Nyelvvizsga. Kapcsolattartás. Már-már ott tartottam, hogy elkezdtem magam varrni a ruháinkat. De mellette nyomasztottak a ki nem pipált tételek: nem volt munkám (hiszen az egyetem után rögvest külfödre költöztünk és gyerekeink születtek), lógott a fejem felett még egy szakdolgozat, nem fogytam le, folyton gyötört a lelkiismeret, hogy heti kétszer bölcsiben van a gyerekem, miközben én tanulok. Rossz anya vagyok. Aztán lett munkám, befejeztem az egyetemet is, és továbbra is: rossz anya. Meg persze időnként rossz feleség, és – minő meglepetés – rossz munkaerő.
Természetesen ezt nem lehet sokáig lenyelni. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor egy évben nyolcszor volt torokgyulladásom. Majd a következőben is. Végül kórházba kerültem és közel 2 hónapon keresztül ki-bejártam, mikor egy műtét végre helyre tett testileg. És lelkileg? Volt időm gondolkozni, kapcsolatokat helyrehozni, önértékelést építeni. És szembesülni vele, hogy: Nem. Ez. A. Lényeg.
Ma már nem bűntudatot érzek, ha nem vagyok a gyerekeimmel, hanem hiányoznak. Ha fáradt vagyok, akkor alszom ahelyett, hogy elmennék futni (kivéve, ha tényleg erre vágyom). Az életünk kríziseit nem a saját bénaságom eredményének könyvelem el, hanem egy nehézségnek, ami egy új út, hogy Isten terve valósulhasson meg az életünkben. Legalábbis igyekszem. Persze, ezek nem mennek egyik napról a másikra, sokszor még ma is elkap a szorongás. De meg kell tanulnom elengedni, ami nem fér bele: hol a takarítást, hol egy pluszprogramot, ami olyan jó lenne. Letenni a telefont és leülni a gyerekek mellé játszani. Fogadni a férjem ölelését akkor is, amikor épp nem alkalmas. A hajnalt hírolvasás helyett Istennel tölteni. Határozottan elválasztani azokat a dolgokat, amelyek valóban fontosak azoktól, amelyek kevésbé.
És észrevettem az utolsó mondatokat is: „28Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt: 29Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat! 30Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! 31Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!”
Ma már szegény derék asszonyt is így nézem: egy teljes, önmagával harmóniában lévő, a szerettei felé irányuló nőként, aki megadja magának is, amire szüksége van, de ami a legfontosabb: Istenre hagyatkozik.
Ez pedig már elég vonzó példa.
