Amikor elvállaltam, hogy írok egy cikket a manapság oly divatos irányzat, a slow szellemében töltött karácsonyról, még egészen más megközelítés körvonalazódott a fejemben. Arra gondoltam, milyen praktikus, egyszerűsített, jól megtervezett ünnepet teremthetnek a kedves Olvasók, ha majd én megmondom, hogyan. Ahogy azonban előrébb jutottam az anyaggyűjtésben, egyre inkább nyilvánvalóvá vált: a lassításra, tudatos tervezésre buzdító eszmerendszer valahol a kereszténység lényegével van összefüggésben.
A nemzetközi slow mozgalom a nyolcvanas években bontakozott ki, válaszul egy agresszíven terjedő gyorsétteremlánc tevékenységére. A gasztronómiai ellenállás hamar átcsapott előbb építészetibe, majd Carl Honoré Slow – A lassúság dicsérete című alapműve révén filozófiaiba: zászlójára az egyszerű életmódot tűzte olyan értékelemekkel, mint a tudatos jelenlét, a természetvédelem, a közösségi gondolkodás, a személyes felelősségvállalás, az önnevelés, a testtudatosság, a gondoskodás, az elcsendesedés.
Szépek ezek a címszavak. Magunkra aggatjuk őket, és rögtön jobb emberek leszünk. De vajon van mögötte tartalom is? A hulladékmentesség hevében kidobált régi emlékeinkkel nem dobjuk-e ki a valahova tartozást, a saját történetünkbe ágyazottságot is? A stresszmentesség jegyében nem adjuk-e fel a pozitív hajtóerőt vagy a valós bűntudatot?
Ideológia – hit nélkül
A 21. század a mozgalmak százada. Szinte minden arról szól, hogy légy független, az ideológia rossz, kövesd a saját utadat, és legyél toleráns. Csakhogy miközben ideológiát gyártunk természetes dolgok mögé, becsméreljük azokat, akik más táborba tartoznak, akik nem úgy csinálják, „ahogy helyes”. A környezetbarát fogyasztáscsökkentés nevében újabb és újabb tárgyakkal vesszük körül magunkat, amelyek majd segítenek alacsony hulladéktermelést megvalósítani. Közben nem merünk máshoz tartozni, függetlenség helyett magányossá válunk. Stresszmentességet hirdetünk, és halálra stresszeljük magukat, hogy megfeleljünk az Instagram-profilunkon közzétett ideálnak. Egyszerűségre intünk, miközben rettenetesen sok időt pazarlunk arra, hogy az ideológiának leginkább megfelelő módon éljünk.
Félreértés ne essék: egy másodpercig sem kérdőjelezem meg a fenti fontos értékeket. De amíg egy mozgalom csak ideológiai szinten jelenik meg, és nem hatja át az ember mélyéből, személyiségéből fakadó lelkület, addig nem beszélhet senki tudatosságról vagy minimalizmusról. Van viszont egy eszmerendszer, amely már jó régóta jelen van a kultúránkban, és aki legalább nagyjából megpróbálja követni, mindenféle címke nélkül is teljesebb, boldogabb, lassabb és egyszerűbb életet élhet. Ez pedig a kereszténység.
Jóllét helyett: jelenlét
Hívő emberként talán jobban érezzük a világ lüktetése és a vágyott életünk közti feszültséget, mint azok, akik kívülről érkeznek meg ehhez a problémához. Számunkra nyilvánvaló, hogy van egy transzcendens vetülete a földi létünknek, és van mihez viszonyítanunk, ha a földi robotolást vetjük össze a majdani, mennyei nyugalommal. Épp ezért nagyobb a felelősségünk is, hogy megmutassuk, ez a majdani, mennyei nyugalom részben már itt megvalósítható, ha figyelünk a Biblia tanítására és a Szentlélek irányítására. A slow mozgalom alapelvei ugyanis nemhogy nem idegenek a Bibliától, de egészen megfeleltethetők annak az iránynak, amelyet a kereszténység számunkra tanácsol. Csak egyetlen pici, de annál jelentősebb mozzanat van, amelyben különbözik: míg a slow életmód az emberre koncentrál, az ő jóllétét hivatott előmozdítani, amely majd hatással lesz a világra, addig a kereszténység üzenete szeretetközpontú, a karácsonykor közénk érkező Szeretet megosztására irányul, amely magával hozza az egyén boldogságát.
Jézus nem valami „hogyan legyünk jó arc minimalisták?” koncepció miatt érkezett pont Betlehembe, a jászolba, hanem mert ezzel is azt akarta üzenni, hogy a hatalmas Isten ilyen kicsi, védtelen, szegény és gyenge lett, egyenlő még a kicsikkel, védtelenekkel, szegényekkel és gyengékkel is – szeretetből.
Az ő megváltása nem önmegváltás volt, hanem másokért való lemondás. Amikor tehát keresztényként slow karácsonyról beszélünk, tulajdonképpen arról mondunk le, hogy önmagunkat a tökéletes, címlapokra illő háziasszonyként aposztrofáljuk. Arról mondunk le, hogy eldicsekedhessünk, mekkora vendégsereget láttunk el, milyen rohanós, sűrű, programokkal teli napokat oldottunk meg. Arról mondunk le, hogy kopott, kicsikart dicséreteket és elismeréseket szerezzünk a családunktól vagy közösségünk tagjaitól.
Amikor keresztényként slow karácsonyról beszélünk, azt helyezzük középpontba, aki lejött, és megváltott minket. Aki egybegyűjtött bennünket, hogy az ő istengyermeksége révén testvérként szeressük egymást. Aki a csendben, az igény nélküliségben, a teremtett világgal való egységben nyilvánította ki istenségét.
Amikor keresztényként slow karácsonyról beszélünk, a jászolban fekvő kisdedre gondolunk. A rajta keresztül kapott életajándékokra, a miatta hozott áldozatokra.
Amikor keresztényként slow karácsonyról beszélünk, csak jelen vagyunk. Jelen a jászol körül, a családunkban, az adakozásainkban, a szolgálatainkban, a munkánkban, kapcsolatainkban.
Úgy, ahogyan jelen volt Mária, József és maga a megszülető Isten. Ott, Betlehemben, a Golgotán és azóta is minden percben, az életünkben.
Ha a gyakorlatba is át szeretné ültetni ezeket az elveket, hasznos tippeket találhat a lelassuláshoz ITT.
