bezár

A legnehezebb küldetés

Hűnek lenni a kevesen 

„A kis dolog kis dolog, de a hűség a kis dolgokban nagy dolog.” Ahogy múlnak az évek, és ahogy egyre több élettapasztalattal gazdagodom, úgy egyre tisztábban látom Hudson Taylor bölcs megállapításának igazságát. 

A fiatalos lelkesedés és gondolkodás jellemzően a nagy és nemes dolgok véghezvitelére vágyik, olyan jelentős tettekre, kiemelkedő cselekedetekre, amelyek mély és sorsfordító hatást gyakorolnak másokra. Forradalmi újítónak lenni, olyan karizmatikus erővel bírni, amelynek hatására ezrek térnek meg, misszionáriusként szolgálni egy fejlődő országban, feltalálni a rák ellenszerét, síkra szállni valamely nemes célért, harcolni Istenért, hazáért, az elesettekért, bátran kiállni a szent ügyért… Hát kiben ne lenne meg a vágy, hogy olyan életet éljen, amelynek gyümölcsei nyilvánvalóak, elismertek, igazolják rövid és sokszor jelentéktelennek ítélt létünk értelmét? Mindannyian arra vágyunk, hogy megtaláljuk és betöltsük a küldetésünket, hogy meglássuk, miért vagyunk itt, ezen a világon. 

Aztán amikor szembesülünk a hétköznapok valóságával, és nem találjuk a nagy „feladatot”, amelyre elhívattunk, nem értjük, hová lett az a lelkesedés és szenvedély, hol szakadt el életünk aranyfonala. Csalódottan kérdezzük Istent, hogy hol rontottuk el, miért nem hívott el valami különlegesebb, teljesebb életre. Mert azt hisszük, hogy csak a nagy dolgok tesznek valakit valakivé. Azt gondoljuk, hogy csak az ünnepelt, sikeres emberek élnek igazán. Senki és semmi nem igazolja vissza létünk fontosságát: semmi különleges nincs bennünk, csak hétköznapi emberek vagyunk, hétköznapi problémákkal.  

És a hétköznapokban nem segít a nagy lelkesedések lendülete. Mert kis dolgokról van szó. Sokáig tartó, kitartást igénylő, semmi csillogást és nagy dicsőséget sem ígérő kis feladatokról. Éveken át ugyanazt a kellemetlen, nehéz, fárasztó robotot kellene hűséggel, odaadóan és örömmel végezni. Hát igen, ehhez kell igazán a hősiesség. 

Az én hősöm az az édesapa, aki minden hajnalban útnak indul dolgozni, akkor is, ha olyasmit kell csinálnia, amit nem igazán szeret. Érzi a naponta ránehezedő felelősséget, hogy el kell tartania a családját, s ez fontosabb annál, mint hogy a hobbijának vagy a kedvtelésének éljen. És az az édesanya, aki helytáll otthon a gyerekek mellett vagy a munkahelyén, délután rohan az óvodába, iskolába, különórákra, cipekedik a szatyrokkal, megfőz, közben kikérdezi a leckét, és a vasalás és a hajmosás elé még beszorítja a meseolvasást. Hős az a hetven év feletti nagymama is, aki még eljár takarítani, és vigyáz az unokákra, pedig úgy érzi, hogy már inkább neki lenne szüksége segítségre. Vagy az utcabeli bácsi, aki minden hóeséskor a szomszédai előtt is ellapátolja a havat. De nem sorolom tovább a velünk élő hétköznapi hősöket, akik csendesen támogatnak bennünket nem túl látványosnak tűnő, ám hűséges szolgálatukkal. 

Hát igen, a kis dolgokban, az állandó kötelezettségekben nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban. A kis dolgok ugyanis mindennap válaszutak elé állítanak bennünket. Rajtuk keresztül lepleződik le az igazi énünk, hűségünk vagy hűtlenségünk. Nem tudunk folyamatosan szerepet játszani, álarc nélkül kell megélnünk őket. 

A kis dolgokban való hűségünk átjárja egész életünket; a mindennapi döntések és jelentéktelennek tűnő énharcok készítenek fel bennünket arra, hogy a nagy dolgokban is megálljuk a helyünket. Segítségükkel fejlődik a személyiségünk, általuk éljük meg názáreti származásunkat. A kicsi, nem látott, nem várt döntések, amelyeket talán soha senki sem fog megtudni – amikor helyesen választunk, amikor hűségesek és becsületesek maradunk –, építik és edzik szilárddá jellemünket. 

A kis dolgokban való hűségért nem jár taps és ováció. Mégis: a környezetünkben lévő, kis dolgokban hűséges emberek azok, akik formálják az életünket, és gyakorolnak mély, de sok esetben észrevétlen hatást ránk. Ők aranyozzák be napjainkat, és hiányuk akkor kezd el igazán fájni, amikor már nincsenek. Ők azok az áldott emberek, akik Isten egyik legnehezebb szolgálatára kapnak elhívást: a kis dolgokban való hűségre. 

A cikk a Family magazin 2015/1. lapszámában jelent meg.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal