bezár

A kenyér

A vírus akkor még csak mint rossz ízű gondolat volt jelen a beszélgetéseinkben. Jön – ennyit tudtuk, s közelebb lépett hozzánk annak a valósága, hogy „ha az Úr akarja, és élünk…”. Színházjegyek voltak a nappali parafatáblájára tűzve, örömteli találkozásokra vártunk kedves ismerősökkel, új lehetőségek reménysége villant fel, összeállni látszott egy-egy régen dédelgetett terv. Olyan reményteljesen gömbölyödött az élet.

Anyukámat tüdőszanatóriumba vittem, több heti ellátmánnyal. Az odaúton beszélgetve latolgattuk, mennyire kell ezt az egészet komolyan venni. „A kutyát etetem, jövő héten jövünk mindannyian, nem lesz semmi gond” – mondtam a búcsúzásnál. Még azon a pénteken kiderült, hogy a következő hétfőn már nem nyitnak ki az iskolák.

A hegyekbe tervezett hétvégi baráti együttlétet kénytelenek voltunk lemondani: egyik gyermekünk váratlan láza otthon marasztalt. Anyut azért meglátogattuk; tisztes távolságot tartva séta közben az erdőben – hogy majd két nappal később, amikor azt az intézményt is bezárják, rezzenéstelen arccal hazahozzuk őt is. Egészen rövid idő alatt alakult ki ez a szürreális vákuum körülöttünk, nem hagyva valós felkészülési időt. De van, aki tudta, mi következik.

A hegyről lefelé ereszkedve megálltunk ebédelni. Meglepetés volt a terített asztal, a rögtön tálalt meleg étel – egyik sem fakadt ugyanis a hely sajátosságaiból.

Van, hogy az ember egyszerűen nem számol sem a bőséggel, sem a szeretettel.

Ahogy a kedvességet köszönve felálltunk az asztaltól, a hölgy, aki tálalt, egyet kért tőlünk: fogadjunk el egy kiló kenyeret ajándékba. Kenyerünk éppen volt otthon, megpróbáltuk visszautasítani. Nem lehetett.

Gondolkodtam, ahogy kanyarogtunk a szerpentinen lefelé a hegyről az erdőn keresztül. Végtelenül lassan, de megértettem: ez nem csupán egy kenyér, ez most jóval több annál. Egy történet, amely most kezdődik. Egy biztosíték arra, hogy ebben a történetben Isten végig benne volt, benne van, és benne is lesz.

Azóta az a kenyér itt van a fagyasztóban, közvetlenül a zöldborsó és a tavalyi meggy fölött. A férjem már többször próbálkozott azzal, hogy együk meg. Türelmesen magyarázom neki azóta, hogy biztosan nem fogjuk. Mert az a kenyér egy ígéret. És én addig szeretném nézni, amíg be nem teljesedik.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal