Barion Pixel
bezár

Nincs veszve semmi!

Alaphang

„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…” – kúszik elő valahonnan az agyam mélyéről az ezeréves sláger, miközben a jó házasság titkán morfondírozom. Vajon min múlik az, hogy mi melyik csapathoz tartozunk? Azon, hogy annak idején megalapozott vagy elhamarkodott döntést hoztunk? Hogy szerencsénk volt, mert a megfelelő pillanatban a megfelelő emberrel találkoztunk, vagy mert pechünkre nem egészen ilyen valakit sodort elénk az élet…? 

Igen, ezekben mind van némi igazság, de ha engem kérdeznek, akkor Gary Chapman szavai jutnak először eszembe. Amikor a neves párterapeuta négy éve Magyarországon járt, az egyik előadásán hallottam tőle az alábbi mondatot: „Csak két alázatos embernek lehet boldog házassága.” Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy férj és feleség nem egymással küzdenek, hanem egymásért. Mindketten a másik javát tartják szem előtt, nem a sajátjukét. Mindenben bátorítják, támogatják a társukat. Ha hibáznak, tudnak őszintén bocsánatot kérni, és nem dédelgetik hosszan a sérelmeiket. 

Hasonló gondolatokat fogalmaznak meg mostani lapszámunkban a házasság hete idei arcai, Pálúr János és Kornélia is, akik azt az útravalót kapták eskető lelkipásztoruktól, Cseri Kálmántól, hogy „egy házasságban nem lehet két egymással viaskodó kiskirály”. És bizony összecsengenek ezzel Tapolyai Emőke pszichológus tanácsai is, aki az önmegtagadás művészetéről szóló cikkében arra bátorít minket, hogy ne azt méricskéljük, hogy mi mit kapunk cserébe, hanem adjuk meg bátran a párunknak mindazt, ami neki jár – jó szót, kedvességet, dicséretet.

Hűséges olvasóink megszokhatták már, hogy az év eleje mindig a házasság hetével indul nálunk – egy ideje különszámmal is szoktuk köszönteni a rendezvényt. Ez az év azonban nem a megszokott módon kezdődik, hiszen az életünket továbbra is meghatározza a koronavírus-járvány, emiatt a házasság hetét sem tarthatjuk meg a hagyományos módon, hanem nagyrészt az online tér által kínált lehetőségekkel kell élnünk. Ebben a rendkívüli helyzetben egy „rendkívüli” magazinnal szeretnénk olvasóink segítségére lenni, ezért a különszám cikkeit beépítettük ebbe a lapba, hogy azok számára is elérhetővé válhassanak, akik nem tudnak bekapcsolódni az eseményekbe. Így állt össze a Házasság mellékletünk, amelyben szakértőink tanácsain túl élettörténeteket, filmajánlót, sőt egy izgalmas játékot is kínálunk a párkapcsolati témák iránt érdeklődőknek.

Természetesen sok más egyébről is szó esik még idei első számunkban, például hogy krízishelyzetben miként működnek a gyermekkori mintáink, hogy mit tehetünk, ha csemeténk figyelemzavarral küzd, vagy hogy miképpen szálljunk szembe a lehangoló, sötét gondolatokkal. 

Azt hiszem, ez utóbbira különösen is nagy szükségünk van, hiszen egyelőre ez az év sem ígérkezik túl könnyűnek. De milyen jó tudni, hogy egyetlen harcunkban sem vagyunk egyedül! Van egy mennyei Pártfogónk, akire minden körülmények között számíthatunk. Ez a tudat adhat reménységet akkor is, ha úgy érezzük, hogy bármilyen téren a vesztes csapathoz tartozunk. A csatának még nincs vége. Még nincs veszve semmi! Nézzünk csak körül: nem akárki áll mellettünk.

Győri Virág

főszerkesztő

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal