bezár

Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten 

A lelkem terheket hordozott, 

Egyszer csak könnyebb lett a lelkem: 

Valaki értem imádkozott. 

 

Valaki értem imádkozott, 

Talán apám, anyám régen? 

Talán más is, aki szeret. 

Jó barátom vagy testvérem? 

 

Én nem tudom, de áldom Istent, 

Ki nékem megváltást hozott, 

És azt, aki értem csak 

Egyszer is imádkozott.

 

Mi tagadás, az elmúlt hónapok térdre kényszerítettek minket. Alig akad olyan körülöttünk, akinek ne lennének veszteségei – családtagok, barátok, közeli vagy távoli ismerősök lettek a vírus áldozatai. Arcok, nevek, sorsok vannak a rideg statisztikai adatok mögött. És bizony rengeteg imádság is.

Ahogyan erősödött a járvány, úgy szaporodtak meg a hozzám eljutó imakérések is. Sokakkal karöltve én is „ringbe szálltam” a nagylányomék egyik tanáráért, az egyik szerkesztőségi tagunk legjobb barátnőjéért, egy harmincas édesapáért meg egy másikért, akit egy egyéves kisbaba várt haza, végül egy korombeli édesanyáért… Ők mind lélegeztetőgépre kerültek – és bármennyire fáj is, közülük csak ketten kapták vissza az életüket. Mégsem hinném, hogy kudarcot vallott volna a hitünk. Nem igaz, hogy süket fülekre talált volna az a sok-sok fohász, amellyel a menny kapuján dörömböltünk értük. 

Az imádság igenis hegyeket mozgathat! Az elmúlt hónapokban egészen konkrétan megtapasztaltam, amikor kipróbálhattam azt is, hogy milyen a másik oldalon lenni. Ahogy híre kelt annak, hogy daganatos betegséggel küzdök, megható szeretettel kezdtek hordozni családtagok, barátok, kollégák, közeli és távoli ismerősök, sosem látott hívő testvérek az országhatáron innen és túl… Ezek az imák segítettek át a mélypontokon, a kétségeimen, vagy amikor szorongva vártam az eredményeket. Ezek tartották bennem a lelket. Ó, hányszor megtapasztaltam, hogy pont akkor gondolt rám valaki, amikor a legnagyobb szükségem volt rá! Mintha egy mennyei karmester irányította volna felülről az értem fohászkodók seregét. 

Vegyük komolyan az imádság hatalmát! Júniusi számunk több cikke is arról tanúskodik, hogy imáink soha nem vesznek kárba – még ha a látszat gyakran csal is. Megszólalóink között volt, aki társat kapott, volt, aki gyermeket, és olyan is akadt, aki új életet… De az sem lebecsülendő, ha „csak” annyi történik, hogy a terhek alatt könnyebb lesz a lelkünk, ahogyan a fenti – sokak által Reményik Sándornak tulajdonított – versben is olvashatjuk. (Apropó: az ő életútját is bemutatjuk!) Akárki írta is, igaza van: áldott legyen mindenki, aki csak egyszer is értünk imádkozott!

Győri Virág

főszerkesztő

 

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal