Ha meghirdetnénk egy versenyt, hogy melyik a legtöbbféleképpen értelmezett parancsolat, valószínűleg toronymagasan a „ne paráználkodj!” nyerne. Ki így magyarázza, ki úgy csűri-csavarja, és ennek aztán sokféle következménye van mind a házasságokra, mind a családok életére nézve.
A cikk írása előtt egy mini közvélemény-kutatást végeztem. Összeállítottam egy névtelenül kitölthető kérdőívet, és bizony az álláspontok igencsak megoszlanak. Van, aki szerint a parancsolat jelentése egyszerűen annyi, hogy „ne törj házasságot!”. Itt ismét szétválik az út. Néhányan úgy értelmezik, hogy amíg nem vagy házas, addig ezzel a parancsolattal semmi tennivalód nincs. Utána meg ne lépj félre. Mások a házasság előtti szexet ítélik el legmélyebben. Egy harmadik csoport szerint a paráznaság tulajdonképpen az, „ha mással is lefekszel, mint aki a párod lesz”. E szerint az értelmezés szerint tehát ha már tudod, hogy ki lesz az, nem kell egy papír miatt várni. Más vélekedés szerint a normálistól eltérő szexuális beállítottság, vagyis homoszexualitás, vérfertőzés, perverziók, állatok bevonása tiltott, illetve a prostitúció. Ismét mások a „légy hűséges a párodhoz!” meghatározással éltek. Ebben az összefüggésben elnézhető a pornó, az egyéjszakás, illetve a komolytalan kaland vagy a lelki eltávolodás. A lényeg, hogy ne legyen válás a dologból. Vagyis lehetőleg ne derüljön ki semmi nemkívánatos.
Változó korok – változó szokások
Úgy tűnik, valami gond van ezzel a parancsolattal. Talán Isten nem fogalmazott elég világosan, vagy a változó idők áldozata lett ez az útjelző tábla? Sokan hivatkoznak rá, hogy a régi korokban nagyon erotikus látvány volt, ha egy nőnek elővillant a ruhája alól a bokája, ugyanakkor senkit sem zavart az éppen csak nagyjából elfedett mell. Tehát figyeljünk a kor sugalmazására, és kövessük azt. Mások szerint a divatok változnak, de a szemérem örök, ebben pedig példát kell mutatnunk.
És vajon mire gondolhatott Isten?
Pirulva írtam le ezt a fenti mondatot. Természetesen nem képzelem magam a helyébe, és nem is vagyok szakértő abban, hogy ő miként gondolkodik. Mégis úgy vélem, van egy fontos üzenet, amely az egész Biblián végigvonul, ez pedig a szeretet. Ha rendszeresen olvasom a Bibliát, és megpróbálok Isten lelkületébe beleilleszteni, egészen más színezete lesz a hatodik parancsolatnak is.
Ahogyan Isten odavezette a férfihoz a nőt, abból érezni lehet, hogy jót akart nekik. Kiteljesíteni az életüket, gazdagítani őket egymás társaságával. A Teremtés könyve nagyon szépen fogalmazza meg a létrejött új közösség lényegét: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Ezt a gondolatot folytatja tovább Jézus: „Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!”
Lehet, hogy ha a szeretet szűrőjén keresztül nézzük, már tisztábban látszik, mi is a lényeg: becsüld meg a társad, akivel eggyé lesztek, mintha valóban egy test lennétek.
Lecserélt játékosok
Amikor esküvőkön elhangzik ez a fenti idézet, és az egymásra szerelmes pillantásokat lövellő fiatalokat nézzük, sosem jut eszünkbe a paráznaság problémája, később azonban igencsak sarkalatos fontosságú lesz. Különösen akkor, ha gondok adódnak, amelyeket jó lenne megoldani, de nem könnyű. Különböző vérmérséklet, eltérő szokások, elhanyagolt kapcsolat rendezése, megbocsátás problémái…
Ma, amikor olyan könnyedén cseréljük le a tárgyainkat, amelyek elromlottak vagy elavultak, még szépen meg is lehet ezt ideologizálni: „Mi csak addig maradunk együtt, amíg ez mindkettőnknek jó. Nem ígérünk semmit. Mi sosem fogunk hazudni egymásnak szerelmet. Belátjuk, ha majd nem működik, hogy már vége” – mondta egy haladó gondolkodású ismerősöm. Ám ahogy a mellette álló nőre néztem, hirtelen nem modernnek, hanem kegyetlennek éreztem ezt a szöveget. Eszembe jutott sok-sok olyan pár, akik alaposan megküzdöttek egymásért, a kapcsolatukért, és tisztelettel néznek rájuk a gyerekeik, hogy tényleg jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, ahogyan ahhoz az esküvői fogadalomban Isten áldását és segítségét kérték.
Tényleg ilyen könnyen cserélhető alkatrésze csak az életünknek a társunk? Vagy nézzük a másik oldalról: valóban egy leváltható játékos szeretnék lenni a legszemélyesebb kapcsolatomban? Ugye, milyen kegyetlenül hangzik ez így?
Felmentést keresve
Bár mindig minden működne, de a helyzet sajnos más. Tényleg vannak válások, mi több, sajnos olyan eset is akad, ahol még ez a legkisebb rossz; aki nincs benne, könnyebben ítélkezik felőle. Gyarlóságunk szereti mérlegre helyezni a bűnöket és meghatározni a súlyukat. „Apró csúsztatás, füllentés volt, nem hazugság.” „Egy kis színt vinni a szürke hétköznapokba még nem olyan durva megcsalás.” És hopp, máris különbek vagyunk másoknál, akik, ugye, a nyomunkba sem léphetnek. Istennél azonban mintha nem így működnének a dolgok. Jézus már azt is paráznaságnak tekinti, ha valaki kívánsággal tekint egy nőre. Ha pedig nála ez a mérce, akkor erősen kétséges, hogy jól mérünk-e mi.
Különben furcsa dolog ez is. Miért fontos nekünk, hogy hol a határ a között, ami már paráznaság, és ami még nem az? A határzóna veszélyes terület. Ma, amikor nyitott határokon észrevétlenül suhanunk át, nem érezzük olyan nagyon ennek a súlyát. De, mondjuk, ha egy leletre várunk, rögtön tudjuk, hogy mi a különbség a pozitív és a negatív eredmény között… Szóval értjük mi a határ fogalmát, ha akarjuk.
Különösen elszomorít, amikor egy megromlott házassághoz keresgélik a felek a válóokot. Ilyenkor gyakran előkerül a Biblia is: „»Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?« (…) Jézus így válaszolt nekik: »Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.«” (Mt 19,3.8–9)
A paráznaság esete itt felmentést ad a házassági fogadalom megtartása alól. Ám ez a csöpp kis félmondat a párhuzamos részből hiányzik, Lk 16,18-ban ugyanis ez áll: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.” Ha valaki tehát válni szeretne, és be tudja bizonyítani, hogy a társa így vagy úgy parázna, akkor szabadon távozhat. Aki meg szeretné megtartani a házasságát, még ha félrelépett is, az idézze inkább a Lukács-féle evangéliumot… Vagyis megint meg tudjuk úgy keverni a lapokat, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon.
És ami még különösebb, hogy a megbocsátás, bűnrendezés fogalmai ilyenkor valahogy sosem kerülnek elő. Pedig azok is előfordulnak ám a Bibliában egy párszor…
Legalább valami kicsi rést…
Újra meg újra felröppen a „lelki házastárs” különös fogalma is. Ez az a szituáció, amikor a párkapcsolat alig működik, és a felbukkanó harmadik elkezd lassan beszivárogni a képbe. Olyan, mint az ék, amelynek a „segítségével” szét lehet repeszteni a legvaskosabb farönköt is. Ő a megértő, akivel lehet beszélgetni – természetesen főleg a társunk hibáiról, esendőségéről. Még imádkozik is velünk – akarom mondani: értünk. De mégis inkább velünk. Egyre közelebb és közelebb húzódva, így növelve a házasfelek közötti rést egészen szakadékká. Amikor az ember benne van egy ilyen kapcsolatban, olyan fájóan édes tud lenni. Ám ha a rombolás fokát nézzük, vagyis azt, hogy miként teszi teljesen tönkre a valóban megsérült házasságunkat, okosabban tesszük, ha gyorsan menekülőre fogjuk.
„A szerelem sötét verem.” Nagyon különös mondás ez. Ha igaz, akkor magatehetetlen bábuként fogjuk leélni az életünket kapcsolatból kapcsolatba sodródva. Éretlen fejjel, amikor még csak kerestük a párunkat tizenévesként, időnként valóban úgy estünk szerelembe, mint aki nem vett észre egy gödröt az éjszaka sötétjében, és hopp, már benne is találta magát. Ám a helyzet mégsem ennyire egyértelmű.
Kedves barátnőm osztotta meg velem a titkát, hogy az esküvőjük előtt néhány héttel fellángolt a szíve egy egészen másik fiú iránt. Ám azt a srácot, aki évek óta a legjobb barátjának bizonyult, akinek a jegyese volt, akiről már jóban-rosszban kiderült, hogy megbízható, hűséges és szeretni kész, nem hagyta el a szenvedélyes érzelmek miatt. Most, húsz év után is tudja, hogy jól döntött.
Mások elárulták, hogy bizony a házasságuk ideje alatt egyszer-egyszer előfordult, hogy úgy gondolták: ha szabadok lennének, ezzel vagy azzal a személlyel szívesen megismerkednének közelebbről – de a döntés az ő kezükben volt. Nem nyomta le őket a földre az a fellángoló izgalom, hacsak nem táplálták mindent megemésztő tűzzé. Tehát megint csak nehéz szívvel, de ki kell mondani: felelősek vagyunk a döntéseinkért. Ahogyan egy kedves idős testvér fogalmazott: „Ha megtaláltad a párod, ne keresd tovább!”
Minek kitartani?
Nos, erre van egy rövidebb meg egy még rövidebb válasz. Azért érdemes elkerülni a válást, mert túl sok benne a sebesült. Lehet, hogy van olyan veszélyes tevékenység, amelyet szívesen kipróbálnánk, de nem tesszük, mert nem akarjuk megsebezni azokat, akik fontosak nekünk. A másikat. Vagy a gyerekünket. Vagy saját magunkat. És egyszerűen húzunk egy határt. Nem akarunk sebesülteket, és kész.
A másik válasz még rövidebb: azért tartsunk ki egy szeretetkapcsolatban, mert… Csak. Mert a szeretet nem tud másképp tenni. Amikor Isten megfogalmazza, miért hűséges, és miért szereti a kiválasztott népet, nagyon furcsa magyarázatot ad: „Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr…” (5Móz 7,7–8a) Vagyis azért szeret, mert szeret. Ez aztán mindent megmagyaráz. De ha belegondolunk, csak így lehet. Ha azért szeretünk egy férfit, mert magas, jóképű, sportos és vidám, bizony előfordulhat, hogy közelebbről megismerve megláthatjuk morcosan, fáradtan, még akár betegen is. Ha azért választunk ki egy nőt, mert karcsú, derűs, szellemes, gyönyörű, néhány év elteltével lehet, hogy egy molett, kimerült, kissé hervadozó hölgy mellett ébredünk. Ha viszont egy embert szerettünk meg, akit boldoggá szeretnénk tenni, nem fogunk kifogyni a feladatokból.
Mérlegelhetünk, hogy megéri-e, de ha a szeretet motivál, a másik javát keressük. Akkor nem szükséges a határon táncolni. Akkor evidens, hogy jót akarok annak, aki fontos a számomra. Időt fordítok rá, hogy megismerjem, jobban megértsem, mi az ő számára érthető szeretet. Megtanulok új dolgokat érte, és örömmel élem meg, hogy fontos és szeretett vagyok egy csodálatos kapcsolatban. Egy ajándékba kapott nagyszerű lehetőséggel élhetek: társam lehet.
A szeretetből szeretet fakad. Az életünk értelmét veszíti nélküle. Isten elfogadása és ölelése mellé igen nagy szükségünk van társra, barátokra, közösségre. A legbensőségesebb közösség pedig a társunk, akivel ketten leszünk egy egésszé.
Megjelent a Family 2020/1. számában.
