Barion Pixel
bezár

A ráadás

Egy könyv születése – és amit azonkívül kaptam még

Rendszeresen sportolt, sikeres kertészmérnök és népszerű táncoktató volt, mielőtt egy tragikus baleset következtében szegycsonttól lefelé lebénult, és kerekesszékbe kényszerült. Ám Holló András így is tanít – és nem csak táncot…

Jó pár évvel ezelőtt hallottam először Holló Andrásról, a kerekesszékes tánctanárról, akit kézről kézre adnak az egyházi iskolákban, mert gyönyörű szalagavatótáncokat tanít be, és közben a gimnazisták lelkéhez is ügyesen megtalálja az utat. Majd a Family magazin jóvoltából egy interjú erejéig személyesen is találkozhattam vele.

Hamarosan kiderült, hogy András története jóval több beszélgetést is megér, hiszen a mondanivalójának ereje és mélysége van. Egy olyan ember gondolatait ismerhettem meg, akit tetőtől talpig átformált mindaz, amit átélt. Így született meg a cikk után majdnem két évvel a Táncon innen és túl című interjúkötet.

Néhány héten át péntekenként találkoztunk. Ő autóval érkezett, egyedül. Hihetetlen gyorsan összeszerelte a kerekesszékét, beleült, s ragyogó tekintettel üdvözölt, majd egy tea mellett beszélgettünk. Először még kíváncsian vártuk, vajon mire megyünk ketten. Aztán már néha a férjem is bekapcsolódott a társalgásunkba, és egyik alkalommal a huszonéves lányunk is összefutott Andrással. „Fantasztikus békesség árad ebből az emberből – súgta a fülembe az első benyomását –, jó a közelében lenni.” És olyasvalaki, aki szabad – tettem hozzá már magamban –, ráadásul maximálisan tiszteletben tartja mások, különösen a felesége szabadságát is, olyannyira, hogy amikor a kötet végén szereplő ráadásbeszélgetést vettem fel Virággal, el sem olvasta, hogy mit mondott a párja. Majd a könyvben – mondta –, hogy neki is legyen meglepetés.

Miután végeztünk a beszélgetéssel, rendre elvitt a munkahelyemre, hogy még az autóban összegezzük az aznapi benyomásainkat. Ezek a péntek délutánok többnyire kellemes meglepetéseket hoztak számomra, valahogy mindig szebben sütött a nap… Mert a világlátása mindig bátorított.

Gyakran rácsodálkoztam arra, ahogyan a leghétköznapibb dolgainkat is képes egészen más fókuszból, mélységében megvilágítani. Amikor például a sikeres életmódváltása került szóba közöttünk, azt mondta: „Vigyáznom kell arra, hogy ne bántsam meg a köröttem élőket, akik másként gondolkodnak. Mert hamar átbillenhet az ember, hogy kisistenként tiszteli önmagát, hogy ő bezzeg milyen ügyes, és kritizálni kezdi a környezetét. A fogyókúrázó ember ugyanis rögtön kiszúrja maga körül a kövér embereket, és rögtön szóvá is teszi a rossz szokásaikat, s ez pillanatok alatt aláássa az emberi kapcsolatokat. A fogyókúrázó nem egészségesebbnek, hanem értékesebbnek tartja magát, mert ő teljesít. Ez óriási csapda!” Vagy ahogyan a házasságról beszélt: „A házastársi kapcsolatban a szeretet a másik üdvösségére néz, a másik üdvösségéért dolgozik. […] Az emberi kapcsolatokban nincs tulajdonviszony, tehát nekem nincs feleségem, a feleségemnek pedig nincs férje, hanem van mellettem egy nő, aki az életét nekem ajándékozta, én meg neki az enyémet, és mindketten szabad akaratunkból tettük. Az életem során minden egyes döntéshelyzetben újra és újra neki ajándékozom az életemet, és ő nekem ajándékozza az övét, vagyis újra és újra igent kell mondanunk egymásra – és mindvégig szabad választásból.” Azt is többször hangoztatta, hogy „kerekesszékkel nincs megfutamodás!”. És kerekesszék nélkül!? – gondolkodtam el magamon néha…

Aztán ahogyan kezdtem rendezgetni a jegyzeteimet, hirtelen elfogott az aggodalom, hogy ezt a rendkívül izgalmas, ugyanakkor szerteágazó, élő beszélgetésfolyamot miként fogom mederbe terelni, könyvvé formálni. András azonban végig tudta, hogy a közös munkánk célba ér, és folyamatosan bátorított. Számomra ezek jelentették azt a ráadást, amelyért különösen is hálás vagyok neki.

S hogy ő kitől kapott bátorítást a nehézségek között? Miként formálta át a hitét, a feleségével, gyermekeivel való kapcsolatát mindaz, amin keresztülment? És hogyan talált vissza újra a tánchoz? A kötetből többek között ez is mind kiderül.

TÁNCON INNEN ÉS TÚL
Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget Sz. Kiss Mária

(Harmat Kiadó, 2019. Ára: 2990 2392 Ft.)

 

Megjelent a Family magazin 2020/2. számában.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal