bezár

Lenyűgöző találkozások

Nemrégiben megkérdezték tőlem, hogy mi a hobbim, és én azt találtam erre felelni, hogy történeteket gyűjtök. Van, aki szalvétát gyűjt vagy bélyeget – engem az élettörténetek ejtenek rabul. Egészen pontosan az nyűgöz le újra meg újra, amikor tanúja lehetek annak, amint Isten kiválaszt és gyengéden kézbe vesz egy életet. Látom, ahogyan munkához lát: itt-ott lefarag, másutt kipótol, elsimogat… És én csak ámulok, mert valami csodálatos formálódik ki a szemem előtt.

Nyári számunk cikkeit olvasva többször is átéltem ezt a varázslatot. Már hallottam korábban Lackfi Jánostól, hogy pár éve „a Jóisten gondolt egy merészet, és jóval följebb tekerte a potmétereket” kettőjük kapcsolatában, most mégis jó volt gyönyörködni abban, ahogyan a hite újjászületéséről mesélt. Talán azért is, mert én is nagyon hasonlót éltem át az elmúlt években… Bizony igaz, hogy amikor Isten munkához lát az életünkben, valahogy hirtelen megtelik minden az ő üzeneteivel. Megrendítően mélyen megtapasztaljuk, hogy nem egy hallgatag, közömbös Istenünk van, hanem olyan, akinek rengeteg mondandója van számunkra. Titkos, finom összekacsintásokkal kíséri mindennapjainkat, hogy tudtunkra adja: „Itt vagyok melletted, ne félj! Ami neked fontos, az nekem is az. Számon tartom dolgaidat.”

Hasonlóan ámulattal töltött el, ahogyan a tiszabecsi Práter Attila és felesége, Márti életébe pillanthattam bele. Épp húsvétkor olvastam a velük készült interjút, és szavaik beragyogták az ünnepemet, hiszen arról beszéltek, hogy bár a cigánysor legvégén nőttek fel, Isten teljesen új identitást adott nekik, helyreállította az önbecsülésüket, reménységgel töltötte el őket. Most minden erejükkel azok között szolgálnak, akik „senkinek sem kellenek”.

De folyathatnám még a sort Komlósiné Süveges Nórával, aki négygyerekes családanyaként azért küzd, hogy beás nyelven is olvasni lehessen a Szentírást. Vagy azokkal az anyukákkal, akik nevelőszülőként nem félnek megnyitni a szívüket a család nélkül felnövő gyerekek előtt. Vagy ott van Placid atya is, akinek az egész élete arról mesél, hogy az Istentől kapott derűvel, reménységgel a földi pokolból is lehet mennyország…

Ahogyan ezt a lapszámot szerkesztettem, sokszor azon kaptam magam, hogy újra meg újra eszembe jutnak Lackfi János szavai: bizony „ellenállhatatlanul, sziporkázva, őrülten szeret az Isten, nem csak amolyan mafla, megfagyott, hittankönyvi egykedvűséggel”. Jaj, hányszor nem vesszük ezt komolyan! Csoda, hogy olyan nagyra nőnek a problémáink, amikor olyan kicsi, gyenge az Istenünk…? Bárcsak komolyan vennénk hatalmának erejét, és hagynánk, hogy a szívünk is beleremegjen az irántunk való szeretetébe! Úgyhogy én azt kívánom, hogy teljen meg tőle kapott, drága üzenetekkel, vele való lenyűgöző találkozásokkal ez a nyár.

Győri Virág
főszerkesztő

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal