Mező Misi boldogsága
Mező Misit, a Magna Cum Laude zenekar énekesét hat évvel ezelőtt, a megtérése után nem sokkal kérdeztük zenéről, hitről, családról, életről. Azóta tovább bővült a családjuk, és Misi is sok-sok áldással, megtapasztalással gazdagodott. Legutóbb egy börtönlátogatásra utazva, most egy világjárvány szülte karantén kellős közepén beszélgettünk.
Hogyan éled meg a koronavírus-helyzetet, az elmaradt koncerteket? Mit köszönhetsz esetleg ennek az időszaknak?
Amikor tavaly lezártak mindent, az elején eléggé megviselt a tehetetlenség. Aztán túllendültem a mélyponton, arra gondolva, hogy amin nem tud változtatni az ember, azon hiába idegeskedik. Próbáltam magam körül felfedezni a jót, hogy mi az, amit ebből a hasznomra tudok fordítani – például az időt, amiből addig nem sok volt. A mókuskerékben élve olyan fontos dolgok szorultak háttérbe, mint a család. Fantasztikus volt egy csomó olyan dolgot velük együtt átélni, amelyre korábban nem volt időm. Azért zeneileg sem voltam tétlen. Az Eucharist zenekarral, Gável Gellérttel és Andrissal írtunk négy dalt. A Pannónia Stúdióban is volt egy Szikra-koncertünk, és most húsvétkor a Petőfi Tv-ben is dicsőítettük az Urat – Malek Andrea volt a vendégünk.
Az ürömben az öröm az a ráeszmélés, hogy mi mindent elszalasztott eddig az ember, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni és időt nem kímélve a családdal, barátokkal megélni. A másik, hogy muszáj több lábon állni: felelőtlenség, ha az ember egy lapra teszi fel az életét.
„Szeretném megélni a jelent”
Hamarosan indul egy új projekted, a Mesélő. Ez is a karantén „gyermeke”?
Az évek során sokféle zenei műfajban kipróbáltam magam. Mindig hajt a kíváncsiság, s most egy újabb állomáshoz érkeztem. A hangos, nagy koncertek mellett szeretnék csendesebb, meghittebb találkozásokat is átélni egy kisebb közönséggel. Ez lesz a Mesélő. Igaz történeteket fogok mesélni a gyermekkoromtól napjainkig, és mellettük megszólalnak a hozzájuk kapcsolódó, engem inspiráló zenék is. Szerepet kap a hitemről való bizonyságtétel is, és a számomra fontos vagy az általam írt dicsőítő dalok is felhangzanak majd. Ahogy korosodom, egyre nagyobb hangsúlyt kap az életemben az, hogy megéljem a pillanatokat.
Milyen pillanatokra gondolsz?
Ebben a felgyorsult világban sokáig úgy éltem az életem, hogy próbáltam a jövőt tervezni, és ha bármi probléma adódott, mindig a múltból táplálkoztam. Soha nem éltem meg az adott pillanatot – nemcsak az örömteli dolgokra gondolok, hanem a mélységekre is. Ahogy egyre szorosabb kapcsolatban élek Istennel, azt látom, hogy nem a jövőt kell tervezgetni vagy a múltban elrévedni, hanem a jelent kell megélni a családommal, a barátaimmal és Istennel is.
Már nem a siker hajt, mert azt már megéltem. Megéltem sok-sok nagyszerű órát a zenésztársaimmal és a közönséggel, megtapasztaltam, hogy milyen egy telt házas Aréna-koncert. Most inkább az apró, hétköznapi örömökre vágyom.
Mi az, ami feltölt?
Korábban úgy éltem, hogy ha elkapott a gépszíj, csak sodródtam, és teljesen kifacsart a munkám, akár egy citromot. Másra nem maradt energiám. A családra sem. Nem múlt el nyomtalanul a huszon-akárhány év éjszakázás sem. Valahol olvastam egyszer, hogy ez az életvitel akár tíz évvel is megrövidíti az ember életét, mert máshogy jár a biológiai órája, könnyebben kimerül, és sokkal több időre van szüksége a regenerálódáshoz. Jó időbe telt, mire én is kipihentem magam, újra erőre kaptam, és az akkumulátoraim is feltöltődtek.
„Tanuljuk, hogyan működik egy keresztény család”
Miként változott az elmúlt években a családi életetek? Mekkorák most a gyermekeitek?
Nimród kilenc-, Bíbor hat- és Boróka négyéves. Nagyon fontos számunkra, hogy jól neveljük őket, de mindig van bennünk egy csomó kérdőjel, hogy tényleg sikerül-e. Bár tudom, hogy ez nem most fog kiderülni, hanem ha nagyobbak lesznek… Amióta megszületett a harmadik gyermekünk, még inkább oda kell figyelnünk a középsőre, hogy az őrá fordított figyelem és gondoskodás inkább egy hangyányit több legyen, mint amennyit a legkisebb vagy a legnagyobb kiharcol magának.
Amikor Nimródot hazahoztuk a kórházból, ott álltunk ketten segítség nélkül egy ismeretlen terepen. Teljesen tanácstalanok voltunk, nem tudtuk, hogyan kell fürdetni vagy megfogni egy gyereket, de együtt belejöttünk mindenbe. Az első pillanattól én fürdettem a fiamat, én tisztítottam a köldökcsonkját, ugyanígy Bíbornál is. Borókánál viszont már a feleségem, Dóri csinálta ezeket. Elképesztő, amit a családért tesz! Látva ezt, még inkább tisztelem a nőket. Fantasztikus, hogy mi mindent nem vállalnak azért, hogy anyák lehessenek, és hogy mennyit küzdenek a családjukért. Végigasszisztáltam három terhességet – hát, mi, férfiak a negyedét sem bírnánk ki.
A fiad most másodikos. Hogyan éltétek meg az online oktatást?
Mindenkinek hozzá kellett szoknia. A feleségem tanítónő, így mi elég jól vettük az akadályt. Sokszor gondoltam Gável Gellért barátomra, akinek nyolc fia van, és abból öten iskolások… Az már egy komolyabb kihívás lehetett.
Milyen elvek mentén nevelitek a gyerekeket?
Egyikünk sem keresztény családban nevelkedett, ezért nekünk ezt az utat most kell megismernünk és bejárnunk, ami azért nehézségekkel is jár. Sok időt töltök Gellértékkel, összejárnak a családjaink is. Náluk látjuk azt, hogyan működik a hit a gyakorlatban, mit jelent az, hogy egy család Isten közelségében él, Istent tartja a fókuszban. Az iskolaválasztásnál is egyértelmű volt számunkra, hogy Nimródot egy katolikus általános iskolába írassuk.
A szüleimtől azt tanultam, hogy semmit sem kap meg ingyen az ember, mindenért meg kell dolgozni. Ezt szeretném továbbadni a gyerekeimnek is. Kisgyerekként határozottan tudtam, hogy egy nap zenész szeretnék lenni, de ezért meg kellett küzdenem. Persze a szüleim is mindent megtettek annak érdekében, hogy támogassanak ezen az úton. Az édesapám egy kombájnversenyen kapott húszezer forintból vette meg az első gitáromat, mert hitt bennem. Én is szeretném támogatni a gyerekeimet az álmaik megvalósításában, és az is lényeges, hogy legyenek saját álmaik. Nagyon sok szülő a saját beteljesületlen vágyait akarja ráerőltetni a gyermekére. Én nem akarok ebbe a hibába esni.
Mit szólnál ahhoz, ha mégis a te nyomdokaidat követnék a gyerekek, és zenészek lennének?
Engem nem zavarna. A feleségemmel eleve arról beszélgettünk, hogy két dolgot szeretnénk majd fontossá tenni a gyerekek életében, a zenélést és a sportot. Dóri versenyszerűen öttusázott, ezért örülnénk, ha mozognának, és jó lenne, ha valamilyen hangszeren is játszanának.
Éppen építkezünk, és nagy öröm nekem, hogy a fiam látja, ahogyan én is kiveszem a részem a munkából. Nem kell neki külön szólni, magától odajön, és figyel. Amikor édesapám dolgozott, én is mindig ugyanígy tettem. Nem kérdeztem semmit, csak ellestem tőle a dolgokat, és segítettem neki. Fantasztikus érzés volt, amikor ráeszméltem, hogy a fiam pont ugyanazt csinálja most, mint amit gyerekként én.
Milyen apa Mező Misi?
Megmondom őszintén, én sokkal engedékenyebb vagyok, mint a feleségem. Ő az, aki határokat húz, nem enged azokból az elvekből, melyek a gyerekeink boldogulását, fejlődését szolgálják. Én nem tudok olyan határozott és következetes lenni, ami nem mindig jó. Pedig tudom, hogy Dórinak igaza van, és szeretnék maximálisan a partnere lenni a nevelésben, de gyakran nem sikerül.
„Naponta szükségem van a kegyelemre”
A család és a zene mellett életed fontos meghatározója az Istennel való kapcsolatod. Hat évvel ezelőtt az édesanyád halála utáni krízisben ismerted meg az Urat. Hogyan formálódott a megtérésed óta a hited?
Kegyelem, hogy abban a mélységben Isten küldött hozzám egy olyan embert, aki kihúzott a gödörből. Aki megmutatta, hogy létezik egy megbocsátó Isten, aki mindenkit úgy fogad el, ahogy van, csak oda kell tennünk elé a bűneinket. Azóta is naponta szükségem van a kegyelemre. A megtérésemet követően beiratkoztam a Baptista Teológiai Akadémia missziológia szakára. A lexikális tudás mellett a tanárok hozzáállásából megtapasztaltam, hogyan lehet Istennel mély közösségben élni, és máig tartó mély barátságra is szert tettem ott. Az a közeg inspirált arra is, hogy olyanokkal vegyem magam körül, akik hasonlóan gondolkodnak, akik ugyanúgy kegyelemnek élik meg Isten mindennapos áldásait.
Úgy látom, egyre több embernek van szüksége arra, hogy valami kibillentse abból a mélységből, amelyben él. Jó látni, hogy azért egyre többen ráeszmélnek, hogy a bennünket körülvevő problémákat mi, halandó emberek nem tudjuk megoldani. Csakis egyvalaki képes arra, hogy a bűneinket és a gondjainkat magára vegye, az Úr Jézus.
Melyik terület állt hozzád a legközelebb a teológiai tanulmányaid közül?
A megváltásról, kegyelemről szóló tanítások. Mert mi az, ami a kereszténységben más vallásokhoz képest egyedülálló? A kegyelem. Erről szólt a személyes megtapasztalásom is. Elveszett ember voltam, de az Úr megtalált. Ő lett a biztos pont az életemben, és naponta átélem, mit is jelent a megtartó kegyelem. Kegyelme által és a kegyelméből élek. Ezért választottam a szakdolgozatom témájául is a szabadító kegyelmet.
Hallottam egy beszélgetésben, hogy a dolgozatodhoz interjúkat is készítettél más megtért zenészekkel is.
Pajor Tamással, Bolyki Balázzsal és Szikora Róberttel beszélgettünk. Inspiráló volt találkozni olyan emberekkel, akik korábban bűnös életet éltek, felvállalták, hogy Istenhez fordulnak segítségért, és a mai napig Isten kegyelmében élnek. Amikor felhívtam Szikora Róbertet, és elmondtam neki, hogy ki vagyok, és miért keresem, készségesen fogadott – nem egy kávéházban, hanem a saját otthonában. Ez olyan bizalom és testvéri szeretet volt a részéről, amely nagyon jólesett. Ezek a példák azért is fontosak számomra, mert megmutatják, hogyan kellene a hitünket megélni: nemcsak a szabadító kegyelmet szükséges elfogadni, hanem a megtartó kegyelemért is hálásnak kell lenni.
Szikora Róbert az említett beszélgetésben azt mondta rólad: „Mező Misi egy meghívott ember. Krisztus által meghívott ember, és éppen ezért boldog is.” Mit jelent számodra, hogy Isten meghívottja vagy?
Nagyon egyszerűen szoktam ezt megfogalmazni azoknak, akik még nem hívő emberek: az a különbség kettőnk között, hogy ha az én életemben bekövetkezne egy tragédia, akkor sem tudnék még egyszer olyan mélységbe kerülni, mint amikor Isten nélkül éltem. Van egy Szabadítóm, Megmentőm, aki elé letehetem a problémáimat, és ő talál rájuk megoldást. Míg Isten nélkül az ember folyamatosan csak ugyanazokat az utakat járja körbe-körbe. Nem egyedül kell a nehézségeket megoldanom, hanem van egy Atyám, aki tud rólam, és mérhetetlen szeretettel fordul felém.
Megjelent a Family 2021/2. számában.
A szerzőről
