Különleges élmény, amikor egy-egy bibliai igén keresztül Isten egészen konkrétan szól hozzánk. Ilyenkor hirtelen más megvilágításba kerül minden. Megtelünk új erővel, vigaszt, reményt találunk, vagy éppen bölcsességet kapunk egy döntéshez. Sorozatunkban ilyen történeteket osztunk meg Olvasóinkkal.
A tanév vége felé történt: reggel beadtam a gyerekeket a suliba, bölcsibe, és végre ráértem foglalkozni a kutyával is. Sétálni indultunk vele, mielőtt elkezdődne a nap, és nekilátnék minden teendőmnek – nem is tudom, melyikünknek van néha nagyobb szüksége erre a kis békére…
Hosszúra sikerült sétánk végén bementünk az építkezésre, ahol – remélhetőleg – a mi házunk falai állnak. Aznap még nem kezdődött el a munka, így magunk lehettünk. Nemcsak a sétától, de a terhektől is fáradtan leroskadtam a lépcsőre, a hűvös beton kellemesen hatott már a reggeli nap melege után is, így Mazsola is hamar a lábamhoz feküdt. Körbenéztem a csupasz téglákon, és csüggedten kérdeztem, jobb híján, a kutyát:
– Na, Mazsola, ez lesz a házunk, hiszed-e…?
Hogy ő mit felelt volna, nem tudom, én viszont épp azt a „mustármagnyit” sem találtam sehol magamban. Ott ülve megnyitottam a telefonomon a napi áhítatot, és az aznapi igeverseket kezdtem olvasni: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) Na, ez talált.
Könnyes szemmel sóhajtottam fel. Ó, Uram, itt még annyi minden nem látható…! Előszobaszekrény, tele gyerekcipőkkel, barátságos nappali, játékokkal tele, és főképp a gyerekeink, amint boldogan szaladgálnak, játszanak, esznek-isznak, tanulnak. De ha te mondod…
A férjem nemrég egy férfiaknak szóló „kihívástáborban” vett részt. Három napig bolyongtak egy erdőben, az instrukciókat és az ennivalókat is a szervezők adták ki nekik – mindig csak éppen annyit, amennyi szükséges volt. Sosem tudták előre, mennyit kell aznap menniük, hol állhatnak meg legközelebb, hol fogják kiteríteni a ponyvát éjszakára a fejük fölé. Ha megkérdezték a szervezőket bármiről, csak annyi volt a válasz: majd meglátod.
Majd meglátod. Néha Isten is egy ilyen szervező. Nála van a térkép az utunkhoz, nála van minden, ami ahhoz kell, hogy bejárhassuk. És ha kérdezősködünk, faggatjuk, néha éppen olyan, mintha ő is ennyit válaszolna csupán: majd meglátod.
De ebben benne van az is, hogy meg fogod látni! Ki fog derülni minden meglepetés, amelyet elrejtett előlünk, hogy majd megajándékozhasson velük minket. Élmények, amelyeket úgy fogunk átélni, hogy nem látjuk őket előre.
Addig pedig marad a hit. A többit majd meglátjuk.
Megjelent a Family 2021/3. számában.
A szerzőről
